Megtámadtak egy menekültközpontot Norvégiában
Vasrudakkal, botokkal felszerelkezett támadók rontottak rá csütörtök este egy délkelet-norvégiai településen lévő menekültközpontra, amelynek lakói közül húszan megsérültek - közölték a helyi hatóságok.
Vasrudakkal, botokkal felszerelkezett támadók rontottak rá csütörtök este egy délkelet-norvégiai településen lévő menekültközpontra, amelynek lakói közül húszan megsérültek - közölték a helyi hatóságok.
MTI
A fogamzásgátlás tilalmának feloldására kérte a katolikus egyházfőt több mint ötven "másként gondolkodó" katolikus csoport egy pénteki olasz lapban megjelent nyílt levélben.
MTI
Nem kizárt, hogy Kanada felújíthatja a vízumkényszert a cseh állampolgárok számára, miután a csehországi romák újabb menekülthullámának lett célpontja.
MTI
Repülés közben 2-3 méteres lyuk keletkezett egy ausztrál utasszállító repülőgép törzsén, a Boeing 747-es Jumbo Jet Manilában kényszerleszállást hajtott végre.
MTI
Sikeres volt a két mini-tengeralattjáró, a Mir-1 és Mir-2 első Bajkál-tavi próbamerülése, amelynek során 420 méterre ereszkedtek.
MTI
Amióta orosz katonai repülőgépek ismét – mint a szovjet időkben – feltűnnek a nyugati félteke radarernyőin, újra felidéződik a hidegháborús hangulat Moszkva és a Nyugat viszonyában.
MTI
Kiszabadult tíz túsz a szélsőbaloldali Kolumbiai Forradalmi Fegyveres erők (FARC) nevű gerillaszervezet fogságából – közölte Kolumbiában Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).
MTI
Már a Magyar Nagydíjon bemutatkozhat a Forma-1-es McLaren-Mercedes csapat új orrkonstrukciója.
MTI
Pakisztánnak többet kell tennie annak érdekében, hogy megszűnjön a terrorista erőszak a szomszédos Afganisztánban – jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
MTI
Több ezer ember rohamozta meg reggel az olimpiai sportesemények helyszínei mellett felállított jegyárusító pontokat. A pekingi helyszínekre szóló belépőkért sokan már szerda este óta sorban álltak. Állítólag a jegyüzéreknek nincs esélyük.
MTI
Gyorshajtás miatt állították le egy magyar állampolgár autóját az osztrák rendőrök a felső-ausztriai Sattledt község térségében, de igazoltatásakor kiderült, hogy az illető ki van tiltva Ausztriából, kevéssel később az őrszobán pedig az is, hogy 3,35 kiló marihuánát vitt a kocsijában.
MTI
Radovan Karadzsics háborús bűnös letartóztatása után regisztrálták, és a sajtóban már megjelent képekkel illusztrálták azt az oldalt, amelyről az a hír terjedt, hogy az álnéven Belgrádban praktizáló egykori boszniai vezető hivatalos oldala volt - írja az Urbanlegends.hu.
hvg.hu
Négy holland hegymászó - egy apa és három gyermeke - halt meg csütörtök délelőtt az Alpokban: mindnyájan a mélybe zuhantak.
MTI
Terroristagyanús személyeket tartóztatott le a rendőrség az olimpiai labdarúgótornák 12 mérkőzésének otthont adó Sanghajban - adta hírül a Shanghai Daily című helyi napilap.
MTI
Líbia leállítja svájci olajszállításait, tiltakozásul az ellen, hogy a genfi rendőrség nemrég őrizetbe vette Hannibal Kadhafit, Moammer Kadhafi líbiai elnök 32 éves fiát – közölték csütörtökön Tripoliban az állami tengerészeti szállítási vállalatnál.
MTI
Radovan Karadzsics egy 15 éve, a boszniai háború idején megölt katona neve alatt bujkált Belgrádban, útlevelét pedig tíz éve a szerémségi Ruma városában állították ki számára - írta csütörtökön a szerbiai sajtó.
MTI
A nápolyi egyetem kutatói nyolc kilométerrel a dél-olasz város felszíne alatt egy 1100 fokon izzó, egy kilométer vastag, sűrűn folyó magma-rétegre bukkantak. Ez a folyékony elegy tartja a fölötte húzódó nápolyi térség alapkőzetét.
MTI
Egy év alatt megkétszereződött a fajgyűlölő indítékból elkövetett bűncselekmények száma Szlovákiában.
MTI
Megköszönte a törvényhozóknak az olasz miniszterelnök, hogy elfogadták a legfőbb közjogi méltóságok mentelmi jogáról szóló törvényt, amely – mint fogalmazott – „megmentette” őt.
MTI
Angela Merkel német kancellárral kezdett tárgyalásokat délelőtt Berlinben Barack Obama.
MTI