NBA-döntő: a San Antonio nyerte a nyitányt
 

NBA-döntő: a San Antonio nyerte a nyitányt

A hazai pályán kezdő San Antonio Spurs nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjének első mérkőzését a címvédő Detroit Pistons ellen.

MTI MTI


Harminchat iraki katonát tart túszként fogva az al-Kaida
 

Harminchat iraki katonát tart túszként fogva az al-Kaida

Az arab ország nyugati részén végrehajtott rajtaütésekben ejtette foglyul az iraki Nemzeti Gárda 36 katonáját az al-Kaida iraki csoportja. Az elfogott katonákat a "szunniták ellen elkövetett bűncselekményeikről" hallgatják ki - olvasható az egyik internetes honlapon.

MTI MTI


Lemondott a bolíviai államfő
 

Lemondott a bolíviai államfő

A súlyos belpolitikai válságból kiutat keresve a bolíviai parlament csütörtök este rendkívüli ülésén elfogadta Carlos Mesa köztársasági elnök lemondását. A legfelsőbb bíróság elnökének személyében ügyvezető államfőt választott, megnyitva az utat új választások kiírása előtt.

MTI MTI



Őrizetbe vették George Bestet
 

Őrizetbe vették George Bestet

Volt barátnője egyik ismerősének molesztálásért őrizetbe vették George Bestet, a Manchester United korábbi kiváló labdarúgóját.

MTI MTI


Slota ismét feljelentette Durayt
 

Slota ismét feljelentette Durayt

Ján Slota ismét bűnvádi feljelentés tett Duray Miklós ellen, mert a szlovákiai magyar politikus a trianoni békediktátum évfordulóján azt mondta, hogy "a magyarság nem pusztul - tisztul".

MTI MTI

Az USA feloldaná fegyverembargóját Haitin
 

Az USA feloldaná fegyverembargóját Haitin

Véget kell vetni a fegyverembargónak Haitin – ez az Egyesült Államok kormányának álláspontja – adta hírül a BBC. A karibi országban uralkodó erőszakot csak egy jól felfegyverzett rendőrség tudja megállítani, mondják Washingtonban. Kétséges azonban, hogy sikerül-e stabilizálni Haitit a novemberi választásokig.

hvg.hu hvg.hu


Atomtitkokat loptak egy izraeli cégtől?
 

Atomtitkokat loptak egy izraeli cégtől?

A dimonai nukleáris központban zajló nehézvíz gyártás titkait is ellophatták annak a nagyszabású ipari kémkedési ügynek keretében, amely az elmúlt napokban rázta meg az izraeli gazdaságot - írta csütörtöki számában a Jédiót Ahronót című izraeli napilap.

MTI MTI

Az EP közös kisebbségvédelmi politika kialakítását sürgeti
 

Az EP közös kisebbségvédelmi politika kialakítását sürgeti

Közös, uniós kisebbségvédelmi és antidiszkriminációs politika kialakítását sürgeti szerdán elfogadott határozatában az Európai Parlament. A Claude Moraes brit szocialista képviselő által készített jelentés megállapítja, hogy miközben a koppenhágai kritériumok között követelményként szerepel a kisebbségek védelme, az Európai Unió még csak meg sem határozta, kiket tekint nemzeti kisebbséghez tartozóknak.

MTI MTI

Szabics a Kölnben folytatja
 

Szabics a Kölnben folytatja

A német Bundesliga élvonalának újoncánál, az 1. FC Kölnnél folytatja pályafutását Szabics Imre, a magyar labdarúgó-válogatott csatára.

MTI MTI



Bíróság elé állítják Oriana Fallacit
 

Bíróság elé állítják Oriana Fallacit

Az iszlám vallás megsértése miatt bíróság elé állítják Olaszországban Oriana Fallaci újságíró-írónőt. A pert egy olyan olasz muszlim vezető kezdeményezte, aki korábban Fallaci eliminálására buzdított.

hvg.hu hvg.hu