Negyvenhét embert temetett maga alá egy fölcsuszamlás Kínában
A hideg, havas idő nehezíti a mentést, egyelőre nem tudni, mennyien élték túl a katasztrófát.
A hideg, havas idő nehezíti a mentést, egyelőre nem tudni, mennyien élték túl a katasztrófát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kiszállt Trump fő riválisa, több mint százezer ember tüntetett Németországban az AfD ellen. Rejtélyes halálesetek sokkolják Antalya lakóit. A mentősökre is komoly nyomást gyakorolnak, hogy vállaljanak ügyeletet. És azt tudja, mi a Poco Bar? Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Kevin Roberts a New York Timesnak adott interjúban Orbán Viktor saját állításait is tagadta, felsorolta, miben lehet minta Magyarország az USA-nak. Szerinte sok kínai kommunista ügynök van az amerikai államapparátusban, Trump pedig főként rendeletekkel kormányozna, ha újra elnök lesz.
hvg360
Eközben az izraeli hadsereg Hán-Júniszt támadta.
MTI
Netanjahu erre határozottan nemet mondott.
MTI
Megcsonkított és oszlásnak induló holttestek kerültek elő a partszakasz több városából is.
hvg.hu
Több tízezer ember maradt áram nélkül, a fagyos időjárás várhatóan a hét közepéig folytatódik.
hvg.hu
Az oroszbarát vezetés Ukrajnát hibáztatja, a térségben aktív ukrán csapatok azt állítják, hogy nem köthető az ukrán sereghez a támadás.
hvg.hu
Ron DeSantis hanyatló népszerűsége nem sok jót ígért a közelgő előválasztáson.
hvg.hu
24 óra leforgása alatt 178 holttestet és csaknem 300 sebesültet szállítottak be a gázai kórházakba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A német államfő is kiállt a tiltakozók mellett.
MTI
Az ukrán elnök egy brit tévének adott interjújában beszélt erről.
MTI
Az orosz megszállás alatt lévő Donyecket rakétával lőtték, a Balti-tengeren egy orosz LNG-tároló valószínűleg dróntámadás után kigyulladt, az oroszok pedig egy kis falut elfoglaltak.
hvg.hu
Lenin száz évvel ezelőtti halálával a korabeli magyar sajtóban is kiemelten foglalkoztak, s a temetésig valóságos kommentárláz tombolt, néhány félreértéssel és több telitalálattal. Vörös cár, Antikrisztus, legvérengzőbb zsarnok – írták róla, de szorgosan beszámoltak arról is, hogy "a mínusz 30 fokos hidegben négy nap alatt mintegy egymillió gyászoló vonult el" a Vörös téri ideiglenes mauzóleum előtt és "200 ezer ember kérte azonnali felvételét a bolsevik pártba".
A héten már ért orosz olajraktárat ukrán dróntámadás, most pedig egy cseppfolyósított földgázt is tároló kikötőnél lett tűz, a helyiek pedig állítólag drónokat láttak.
hvg.hu
A Neue Zürcher Zeitungban megszólaló Nyugat-Balkán-szakértő szerint Orbán Viktor és Milorad Dodik barátkozása veszélyes. Macron orbanizálódik, írja a francia Médiapart cikke. A Guardian újságírója szerint világszerte menetel a megújuló fasizmus. Yuval Noah Harari az izraeli politikáról fejti ki a véleményét a Die Weltben.
hvg360
Az osztrák újságírás magyar születésű doyenje a Die Pressének adott interjút, melyben a demokráciák állapotáról és az osztrák belpolitikáról is beszélt.
hvg360
A tiltakozást az váltotta ki, hogy a szélsőjobboldali párt tagjai is megjelentek egy találkozón, amely a bevándorlók kitelepítésével foglalkozott.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Mindenkinek el kell ismernie a palesztinok jogát saját államuk megalapítására, ennek a jognak a megtagadása elfogadhatatlan - jelentette ki António Guterres, az ENSZ főtitkára szombaton az el nem kötelezett országok ugandai csúcstalálkozóján a Gázai övezeti háborúra utalva.
MTI
Vicenza polgármestere, Giacomo Possamai, a baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa elfogadhatatlannak nevezte a tüntetők magatartását.
MTI