MTI/hvg.hu
Világ
Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben
A tűzvésznek már öt halálos áldozata van.
Spanyolország hétfőn este megnyitotta a spanyol-gibraltári határt azután, hogy elhagyta Gibraltár kikötőjét az Aurora üdülőhajó, amelyen tíz nappal ezelőtt hasmenésjárvány tört ki. Az egészségügyi okból, ideiglenesen hétfőn elrendelt határzár brit-spanyol diplomáciai viszályt okozott.
Több mint négyezer vonatot érint valamilyen módon az osztrák vasutasok kedden nulla órakor megkezdett figyelmeztető sztrájkja, jelentette be a vasutasok sztrájkbizottsága. A sztrájk jelentős fennakadásokat okoz majd a közúti közlekedésben.
Az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyta az Irak újjáépítésére, valamint az amerikai katonák iraki és afganisztáni tevékenységének finanszírozására szánt 87,5 milliárd dolláros csomagtervet. Az összegből 18,6 milliárd dollárt fordítanak újjáépítésre, amely összeg teljes egészében térítésmentes segély lesz.
Nagyerejű robbanások rázták meg helyi idő szerint hétfő este Bagdad központját, az iraki főváros nyugati részét.
Izrael hétfőn "szomorúsággal és megbotránkozással" reagált annak az Eurobarométer-felmérésnek az eredményeire, amely szerint az európaiak legnagyobb hányada a zsidó államot tekinti a világbékét fenyegető országnak.
Hétfőn este lemondott a Jukosz orosz olajtársaságnál betöltött elnöki posztjáról Mihail Hodorkovszkij. A Jukosz főrészvényese, a 61 százalékos pakettet birtokló Menatep pénzügyi csoport közölte, hogy Hodorkovszkij részvényhányadát egy másik személynek adják át.
Közvetlenül választott, erős államfőt, iszlám köztársaságot és kétkamarás parlamentet irányoz elő a Kabulban hétfőn bemutatott új afgán alkotmánytervezet. Az afgán törzsi nagytanács, a loja dzsirga várhatóan december elején tanulmányozza a szövegtervezetet.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát hétfőn egy katonai ellenőrzőpont közelében a ciszjordániai Rós Hájin izraeli település mellett. A Gázai övezet és Izrael közötti Szufa határátkelő közelében pedig pokolgépre bukkantak az izraeli katonák.
Heves esőzések okozta hirtelen áradások következtében 66 ember, köztük öt külföldi vesztette életét hétfőn az indonéziai Szumátra szigetén, egy kedvelt üdülőhely közelében.
Az első részeredmények szerint az Eduard Sevardnadze grúz elnök vezette kormányzó tömörülés vezet a kaukázusi országban rendezett parlamenti választásokon.
Tizenhat amerikai katona vesztette életét vasárnap Irakban egy ellenséges rakéta által eltalált helikopter lezuhanásakor, és a gépen utazó több mint harminc szabadságos katona közül további húsz megsérült. Bagdadban egy pokolgép egy katonával, Fallúdzsában egy robbantás pedig az amerikai védelmi minisztérium két polgári alkalmazottjával végzett.
Négy iraki vesztette életét egy lövöldözésben pénteken Bagdad egyik külvárosának piacán, ahol egy korábbi gránáttámadásban két amerikai katona is megsebesült. A Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsa városát pedig robbanás rázta meg, és sűrű füst tört föl a polgármester hivatalából.
Kivonta nemzetközi feladatot ellátó munkatársait Irakból a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a segélyszervezetek ellen is elkövetett támadások miatt.
Kaliforniában a hűvösebbre és párásra forduló idő valamelyest segített a tűzoltóknak a tíz napja pusztító tűz oltásában. A szakemberek szerint lassan mindenütt sikerül megállítani a tűz terjedését úgynevezett védőpászták kialakításával.
Felmentette a gyilkosságra való felbujtás vádja alól az olasz semmitőszék büntetőügyi tanácsa Giulio Andreotti volt olasz miniszterelnököt, s jogerősen eltörölte a másodfokon reá kiszabott 24 éves börtönbüntetést.
Vlagyimir Putyin orosz elnök felmentette Alekszandr Volosint, az elnöki adminisztráció vezetőjét, a szombaton letartóztatott Jukosz-elnök, Mihail Hodorkovszkij pártfogóját. A távozó vezető helyére az orosz elnök Dmitrij Medvegyevet nevezte ki, aki 2000-ben Putyin elnökválasztási stábját vezette.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök csütörtök este közölte, hogy kész tárgyalni a békéről Ahmed Korej palesztin kormányfővel, amint ő készen áll.
Az északi légi folyosókon közlekedő repülőgépek magas frekvenciájú rádió-összeköttetését megszüntette, de sem nagy áramkimaradásokat, sem más lényegesebb fennakadásokat nem okozott minden idők egyik legnagyobb mágneses vihara.
Folytatódik a nemzetközi szervezetek kivonulása Irakból: az ENSZ bejelentette, hogy az iraki fővárosban elkövetett pokolgépes merényletek és a szövetséges erőket ért sorozatos támadások miatt kivonja munkatársait Bagdadból.
Komolyra fordult a helyzet belgrádi szakszervezeti tüntetéssorozat második napján: csütörtökön a tiltakozók szembeszegültek a rendőrökkel, s tiltásuk ellenére utat törtek a köztársasági parlamenthez, ahol éppen megkezdődött a vita a kormány ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványról.
A Budapest Brandtől nemrég minden támogatást megvont a Fővárosi Közgyűlés, a vezető Faix Csaba is távozik.
Magyar azt is leszögezte, hogy pártja egyedül fog indulni a választáson.
A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.
Semmi sem az, aminek látszik.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.