hvg.hu
Világ
Meghalt Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója
A szélsőséges nézeteiről ismertté vált politikus 96 éves volt.
A Kövek még sosem gurultak el a szerb fővárosig. Történelmi pillanat lenne ez a rivális Kostunica államfőnek és Gyingyics miniszterelnöknek; mindkettejüknek jól jönne, ha a zenekar vállalná a fellépést. A Rolling Stones jövő évi koncertnaptárában agusztus 2-án egyelőre ceruzás bejegyzéssel áll: Belgrád.
Földkelte-felvételeket is hoz majd az első kereskedelmi űrjárat, amely egy éven belül megindulhat a Holdra: a TransOrbital Inc. nevű cég TrailBlazer nevű űrhajójának jogosítványa felfedezésre, fotografálásra és landolásra szól.
Miért semmisítenek meg óriási mennyiségű mezőgazdasági terményt a világban, miközben számos országban milliókat fenyeget az éhhalál? A kávéfűtésű cementüzem s a tengerbe öntött millió tonnányi búza láttán kézenfekvőnek tűnő, mégis naiv kérdésre számos racionális válasz adható, az éhezőkön azonban ez nem segít.
A Buena Vista Social Club hazájában a barátságos, mindig vidám emberek helyett az amerikai dollár az úr: a romokban heverő kubai gazdaság mellett megjelent kvázikapitalizmusban a sziget lakói mindent megtesznek, hogy dollárhoz juthassanak. Újabb csoda van eltűnőben a világban - szűrte le tapasztalataiból szomorúan a hvg.hu Kubában járt munkatársa.
Roy Moore alabamai főbírót szövetségi bírósági határozat szólítja fel: harminc napon belül távolítsa el az állam legfelső bíróságának előcsarnokába két éve önkényesen elhelyezett két és fél tonnás tízparancsolat-emlékművet, mivel annak a bíróság területén való elhelyezése alkotmányellenes. Az alabamai népnyelv által csak "Roy sziklájaként" emlegetett gránittömb fanatikus keresztények sokaságát vonzotta a bíróság halljába, hogy a tízparancsolat előtt térdelve imádkozzanak. Ön szerint helyes volt a bírósági döntés?
Unió a Népmozgalomért (UMP) néven a hétvégén hivatalosan is egy pártba olvadt össze szinte a teljes francia jobboldal. Ezzel megszűnt a Jacques Chirac jelenlegi köztársasági elnök által 1976-ban alapított RPR, és jelentéktelenné vált a hosszú ideig jónéhány jobbközép és liberális pártot tömörítő UDF, melynek legtöbb tagszervezete - az RPR-hez hasonlóan - feloszlatta magát, hogy politikusai és aktivistái részt vegyenek az UMP megalapításában.
"Zvezda az élet, minden más apróság" - vallják a szerb Crvena Zvezda (Vörös Csillag) labdarúgócsapatának fanatikus szurkolói. A piros-fehér együttes iránt Szerbiában és a külföldön élő szerb diaszpóra körében érzett szeretet leírhatatlan. E rajongásból ízelítőt kapott a hvg.hu tudósítója is, aki a közelmúltban Belgrádban járt a csapat Lazio elleni UEFA Kupa-mérkőzésén.
Afrikában jelenleg Mauritániában, Etiópiában, Eritreában, Angolában, Malawiban, Mozambikban, Zimbabwében, Lesothóban és Szváziföldön a legsúlyosabb az éhínség. Az "ételt nem dobunk ki, mert Afrikában éheznek" mondat talán minden családban elhangzott már. De vajon tudjuk-e, hova fordulhatunk, ha tényleg segíteni szeretnénk?
Elképzelhető, hogy az iraki elnök a legrégebbi, ám még mindig hatásos technológiával készít atombombát, amit akár egy konténerben is célba lehetne juttatni - állítja az amerikai Technology Review folyóirat tudós szerzője. A kérdés csak az, Irak vagy az Egyesült Államok céljait szolgálja-e jobban az ódivatú fegyverről szóló hír terjesztése.
Az 1941-es jedwabnei pogrom - amelynek során lengyelek gyilkolták meg több mint ezer zsidó szomszédjukat - nem elszigetelt tragédia volt a második világháborús Lengyelországban. Jedwabne körül huszonnégy faluban ugyancsak lengyelek követtek el háborús bűnöket saját zsidó szomszédaik ellen - írja a lengyel Nemzeti Emlékezési Bizottság Jedwabne körül című új, kétkötetes, ezerötszáz oldalas jelentése.
Arafat és Maszhadov, függetlenségi harc terrorista módszerekkel, az iszlám a nyugati típusú nemzetállam ellen: a moszkvai túszdrámát elemző világsajtó és a benne megszólalók gyakran ejtenek el megjegyzéseket, amelyek a csecsen-orosz konfliktust a palesztin-izraeli háborúval állítják párhuzamba. E felületes megközelítés és a mögötte húzódó előítélethalmaz legalább három, jól körvonalazható téveszmére épül.
Egy sikertelen elnökválasztás, egy hónapok óta működésképtelen parlament és egy még meg sem alakult államszövetség tagjai közti vita blokkolja Szerbia politikai életét, s nem segíti a problémák megoldását az Irakkal való katonai együttműködés nyilvánosságra kerülése sem. Szerbia lassan ismét ideális terepe lesz a zavarosban halászóknak.
Százszázalékos részvétel mellett százszázalékos támogatással újabb hét évre megerősítették államelnöki tisztségében Szaddám Huszeint a keddi iraki népszavazáson. Nem rossz, de Charles D. B. King libériai elnök 1927-es újraválasztásához képest az eredmény szerénynek mondható: a minden idők legkorruptabb voksolásaként számon tartott elnökválasztáson King 234 000 szavazattal nyert - azaz mintegy 15 és félszer akkora többséggel, mint ahányan összesen részt vettek a választáson.
Huszonöt éve, október 17-én ért véres véget Németország legsúlyosabb és egyben legkülönösebb túszdrámája. A Német Gyáriparosok Szövetsége elrabolt elnökének kivégzésével, egy eltérített repülőgép visszafoglalásával, valamint Európa három legrettegettebb terroristájának, a RAF (Vörös Hadsereg Frakció) vezetőinek rejtélyes halálával végződő napról sokat írtak már, s még annál is többet rejtenek a német titkosrendőrség zárolt aktái. Egy mellékszereplő sorsa azonban kevesebb figyelmet kapott. Silke Maier-Witt, az egykori gerillanő bujkáló menekült lett az NDK-ban, majd békecsináló Koszovóban.
1999-ben Kína betiltotta a tyigong nevű légzőgyakorlatokon alapuló Falun Gong mozgalmat, követőire, mint a társadalmi rend megbontóira pedig 3-7 évnyi börtönbüntetést, átnevelő-munkatábort tett kiszabhatóvá. Az átnevelőtáborok pedig, ahol az Egyesült Államok külügyminisztériumának az egyes országok vallásszabadságának helyzetéről szóló ezévi jelentése szerint többen meghaltak, a jelek szerint hatékonyan működnek: van, aki - nyilatkozata szerint - szereti is fogvatartóit.
A washingtoni orvlövész nem illik a sorozatgyilkosok eddig ismert típusainak egyikébe sem. Feltételezhető, hogy nem rasszista indulatból, vagy frusztrált dühében öl. Ámokfutása végén nem fordítja maga ellen a fegyverét. Higgadtan, egyetlen lövéssel, távolból teríti le találomra kiszemelt áldozatait, nyom nélkül tűnik el és kiszámíthatatlanul csap le újra. Nem vesztes, aki elborult aggyal tölti ki gyűlöletét áldozatain, hanem játékos, aki élet és halál ura akar lenni. Rossz paródia, de a halottakon és az őket gyászolókon ez nem segít.
Néhány nappal a szerbiai elnökválasztás második fordulója előtt csak annyi egyértelmű, ki az a két jelölt, aki megmérkőzhet a posztért. Az, hogy a vasárnapi szavazás után új elnöke lesz Szerbiának, már régen nem biztos.
A New York Times újságírója Bagdadból két pontban próbálta meg összefoglalni, mire számíthatnak az amerikai csapatok, ha bevonulnának az iraki fővárosba. Az északi Mosultól a déli Basráig kérdezgette az embereket - számol be Nicholas D. Kristof - s kiderült: 1., Szaddámban nem bíznak, többnyire gyűlölik és szeretnék ha távozna. 2., Szaddámnál is kevésbé hisznek az Egyesült Államok kormányának és nem azonosulnak Amerika céljaival. Kristof cikkéből úgy tűnik, Bagdad megtámadása hasonló hatást váltana ki a bagdadiakból, mint Belgrádé az ottaniakból.
Egy német újságírónak néhány mondat erejéig sikerült szóra bírnia chilei otthonában Margot Honeckert, Erich Honecker egykori NDK-vezető feleségét. A rövid beszélgetésekből sok újat nem tudnak meg a német televíziónézők, de az ország leggyűlöltebb asszonyaként számon tartott Margot újbóli megjelenése - október 9-én este a közszolgálati ARD műsorán - így is sokkoló lesz sok ember számára.
Austin Mitchell, a brit Munkáspárt parlamenti frakciójának tagja megváltoztatta vezetéknevét. Október 4-től, a nagy-britanniai National Seafood Week (Tengeri Ételek Nemzeti Hete) kezdetétől neve hivatalosan Austin Haddock, vagyis Tőkehal Austin.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
A miniszter elleni szankcióval biztosítják, hogy korrupciós tevékenységéhez ne használhassa fel az amerikai pénzügyi rendszert – közölték.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Mark Zuckerberg ezentúl Donald Trump elnökkel vállvetve dolgozna.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.