Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Csecsenföld: nyolc ember halt meg egy merényletben

Legalább nyolcan életüket vesztették, többen pedig megsebesültek csütörtökön Groznijban, amikor a csecsenföldi főváros Leninszkij kerületében felrobbant egy építőmunkásokat szállító autóbusz. Az áldozatok száma tovább növekedhet, az orvosok szerint ugyanis legalább 9 sebesült állapota válságos.

Világ

Powell: Irak újjáépítésében szükség lesz a nemzetközi közösségre is

Colin Powell amerikai külügyminiszter Brüsszelben a NATO-külügyminiszterek csütörtöki tanácskozása után kijelentette, hogy Irak háború utáni átalakításában ugyan a hadat viselő koalíciónak szánják a vezető szerepet, de az újjáépítésben szükség lesz a nemzetközi közösség részvételére is. A csütörtöki brüsszeli értekezlettel egyidőben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése határozottan elítélte az Irak ellen indított katonai inváziót, és annak befejezésére szólította fel az akcióban részt vevő kormányokat.

Világ

Tovább terjed az atípusos tüdőgyulladás

Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában is észleltek a csütörtöki nap folyamán újabb megbetegedéseket. Eközben az Egészségügyi Világszervezet küldöttsége kijelentette: Kínában kórházakat és laboratóriumokat akar felkeresni, hogy megpróbáljon támpontokat szerezni az atípusos tüdőgyulladás kórokozójának tanulmányozásához.

Ciprus

Ciprus: elutasított "bizalomerősítő" javaslat

A ciprusi görög kormány csütörtökön elutasította a török ciprióták vezetőjének bizalomerősítő javaslatát, melynek részeként a törökök visszaadtak volna egy 1975-ben elfoglalt városrészt.

Világ

Bagdad külvárosában a szövetségesek

Geoff Hoon brit védelmi miniszter szerint a szövetséges erők elérték Bagdad külvárosát, Dél-Irakban azonban a brit erők továbbra is kemény ellenállásba ütköznek. Az iraki tájékoztatási miniszter csütörtökön délután cáfolta az amerikai-brit előnyomulásról szóló híreket. Muhammad Szaid asz-Szahaf szerint a szövetségesek "160 kilométernél jobban nem közelítették meg Bagdadot". "Szorul a hurok, a brutális rezsim napjai a végéhez közelednek" - jelentette ki az amerikai elnök csütörtökön a Camp LeJeune észak-carolinai tengerészgyalogos bázison.

Világ

Powell-Kovács találkozó: magyar szerep Irak konszolidációjában

A magyarok nemcsak az újjáépítésben, hanem a demokratikus intézményrendszer kialakításában is készek szerepet vállalni a háború utáni Irakban - hangoztatta Kovács László magyar külügyminiszter Brüsszelben, a NATO székhelyén Colin Powell amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélései után.

Világ

Záróláncot vonnak a szövetségesek Bagdad köré

Az amerikai erők 3. gépesített lövészhadosztálya csütörtök délelőtt tíz kilométerre közelítette meg az iraki fővárost, amely egész éjszaka heves rakéta- és bombatámadások célpontja volt. A Köztársasági Gárda elit alakulatai és az amerikai erők közötti összecsapásokban egy amerikai tiszt szerint ötszáz iraki katona halt meg. A Bagdadot körülvevő "vörös vonalon" áttört amerikai katonák záróláncot vonnak a város köré; az amerikai erők megközelítették a bagdadi repülőteret is. Iraki kórházi források szerint rakétatalálat érte egy Bagdadtól délkeletre fekvő település zöldségpiacát; a robbanás nyolc iraki civil lakost ölt meg, öten pedig megsebesültek.

Világ

Orosz nem a csecsenföldi nemzetközi törvényszékre

A Kreml szerint jogilag abszurd, politikai szempontból pedig káros az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének csütörtöki határozata a csecsenföldi nemzetközi törvényszék létrehozásáról. Az ET-hez delegált orosz parlamenti küldöttség vezetője még tegnap bejelentette, hogy Oroszország nem hajlandó alávetni magát egy ilyen döntésnek.

Világ

Fülöp-szigetek: újabb támadás három mecset ellen

Három mecset ellen intéztek támadást csütörtökre virradó éjjel a dél-Fülöp-szigeteki Davaóban, egy nappal azután, hogy a város kikötőjében 15 ember halálát és 44 sebesülését okozó pokolgépes merényletet követtek el feltehetően egy iszlám szakadár csoport terroristái. Az autóval érkező, álarcos támadók gránátot hajítottak és rálőttek a mecsetekre a város muzulmán negyedében, illetve központjában; 14 embert sebesítettek meg.

Világ

Lelőttek egy amerikai helikoptert és egy vadászbombázót

Csütörtökre virradóra Kerbela közelében az iraki erők lelőtték az amerikai hadsereg egyik F/A-18 Hornet vadászbombázóját és egy Black Hawk típusú helikopterét. Amerikai gépek hajnalban Bagdad belvárosára és peremvidékére mértek légicsapást, miközben az amerikai szárazföldi egységek 25-30 kilométerre közelítették meg az iraki fővárost. Az al-Dzsazíra katari székhelyű arab hírtelevízió bejelentette, hogy felfüggeszti tevékenységét Irakban, miután a bagdadi hatóságok megtiltották a munkavégzést két tudósítójának.

Világ

A szövetséges csapatok egy napon belül bekeríthetik Bagdadot

A BBC hírtelevízió szerint a szövetséges csapatok 24 órán belül a légierő által szinte folyamatosan bombázott Bagdad elővárosaiba érhetnek. Vincent Brooks dandártábornok szerint az amerikai csapatok néhol már átlépték az úgynevezett vörös vonalat is, amelyről feltételezik, hogy mögötte iraki vegyi fegyverek bevetése is elképzelhető. Iraki részről "illúziónak" minősítették az amerikai előrenyomulást. Közben az al-Dzsazíra arab televízióállomás szerdán képeket mutatott be egy légitámadás során találatot kapott szülőotthonról. Tony Blair brit kormányfő szerint nincs szükség újabb brit alakulatok Irakba küldésére.

Világ

Bosznia: lemondott a kollektív elnökség szerb elnöke

Benyújtotta lemondását szerdán Mirko Sarovics, Bosznia-Hercegovina Köztársaság háromtagú államelnökségének szerb elnöke - jelentette be Dragan Kalinics, a boszniai szerb parlament elnöke. Az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja nyilatkozatban üdvözölte Sarovics lemondását.

Világ

Török-amerikai közeledés Ankarában

Törökország szerdán ígéretet tett az amerikai külügyminiszternek arra, hogy "új erőfeszítéseket tesz a Washingtonnal való együttműködés szorosabbra fűzése érdekében". Colin Powell megszerezte Törökország logisztikai támogatását az Irak északi részén tartózkodó amerikai katonák ellátásához.

Világ

Szlovákia: a hivatalos vizsgálatok cáfolják a roma nők sterilizálását

A szlovák egészségügyi tárca vizsgálatának eredményeiről közzétett jelentés szerint "nem igazolódott be", hogy Szlovákiában akaratuk ellenére sterilizáltak volna roma asszonyokat. A botrány januárban robbant ki Szlovákiában, amikor két polgárjogi szervezet "népirtással és szegregációval" vádolt meg egyes kórházakat. Magyarországon tavaly novemberben a Fehérgyarmati Városi Bíróság utasította el annak a roma asszonynak a kártérítési kérelmét, aki szerint a város kórházában anélkül streilizálták őt, hogy tisztában lett volna a műtét következményeivel.

Világ

Atípusos tüdőgyulladás: a WHO Hongkong és Kuangtung elkerülését tanácsolja

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívást tett közzé, amelyben Hongkong és a kínai Kuangtung tartomány elkerülését tanácsolta mindenkinek az atípusos tüdőgyulladás (SARS)-járvány miatt. Kínában további három halálos áldozatot követelt a betegség, Thaiföldön és Malajziában pedig újabb óvintézkedéseket hoztak a rejtélyes kór terjedésének megakadályozására.

Gulyás Gergely szerint nincs gond Bayer Zsolt bírókat listázó ötletével

Gulyás Gergely szerint nincs gond Bayer Zsolt bírókat listázó ötletével

Beszáll az állam Gobbi Hilda villájának a felújításába

Beszáll az állam Gobbi Hilda villájának a felújításába

A svéd sajtó megnevezte az örebrói lövöldözés elkövetőjét

A svéd sajtó megnevezte az örebrói lövöldözés elkövetőjét

Alig 255 kilométerrel vár új gazdára ez a 42 éves Mazda 626

Alig 255 kilométerrel vár új gazdára ez a 42 éves Mazda 626

Óriási növekedést produkált a Huawei, és megállíthatatlannak tűnik

Óriási növekedést produkált a Huawei, és megállíthatatlannak tűnik

Több ezer kínai munkás érkezik Szegedre a BYD-gyár miatt

Több ezer kínai munkás érkezik Szegedre a BYD-gyár miatt

MNB: 150 milliárd forinttal kevesebb nyugdíjpénzt vihetnek át az emberek a lakáspiacra, mint ahogy eddig gondoltuk

MNB: 150 milliárd forinttal kevesebb nyugdíjpénzt vihetnek át az emberek a lakáspiacra, mint ahogy eddig gondoltuk

Kutyás stranddá alakítana egy partszakaszt a siófoki önkormányzat, szavazást is indítottak

Kutyás stranddá alakítana egy partszakaszt a siófoki önkormányzat, szavazást is indítottak

Kizárták a grúz parlamentből az ellenzéki képviselők négyötödét

Kizárták a grúz parlamentből az ellenzéki képviselők négyötödét

A címlapról ajánljuk