Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Megszűnnek a postavonatok Nagy-Britanniában

A brit királyi posta beszünteti a küldemények vasúti továbbítását, mert szerinte a szolgáltatás olyan drága és megbízhatatlan lett, hogy közúton, illetve repülővel is jobban megéri a belföldi piac kiszolgálása. A közlekedési alkalmazottak szakszervezete ellenzi a döntést, és a kormány beavatkozását sürgeti.

Világ

Rumsfeld: "Vegyi Ali" mégsem halt meg?

A Pentagon vezetői szerint lehetséges, hogy mégis életben maradt az eddig halottnak vélt "Vegyi Ali", aki a kurdok ezreinek életét kioltó, 1988. évi vegyifegyver-támadásokban játszott szerepéért kapta gúnynevét. Közben a szenátus vizsgálatot készül indítani az iraki tömegpusztító fegyverek hollétével kapcsolatban.

Világ

Lemondott a New York Times főszerkesztője

Lemondott tisztségéről csütörtökön Howell Raines, a New York Times című tekintélyes amerikai lap főszerkesztője, illetve Gerald Boyd szerkesztőségvezető a lap egyik fiatal munkatársa, Jayson Blair miatt kirobbant botrány következtében.

Világ

Németország: meghalt Jürgen Möllemann

Ejtőernyős ugrás közben csütörtökön meghalt Jürgen Möllemann volt alkancellár, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) egykori vezető politikusa. Feltételezések szerint Möllemann öngyilkosságot követett el, miután házkutatást rendeltek el érdekeltségi köréhez tartozó ingatlanokban.

Világ

Az első önálló EU-misszió: 1400 katona megy Kongóba

Az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei csütörtökön jóváhagyták 1400 EU-békefenntartó katona küldését a polgárháború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságba. Ez az EU első katonai missziója a NATO segítsége nélkül.

Világ

ENSZ-megfigyelőket raboltak el Grúziában

Ismeretlen fegyveresek ENSZ-megfigyelőket raboltak el csütörtökön Grúziában, a Kodori-szorosban. Egyes források szerint hat ENSZ-megfigyelőt hurcoltak el, más értesülések szerint csak hármat és egy tolmácsot; a túszok nemzetisége egyelőre nem ismert.

Világ

Kuba: a nemzetközi tiltakozás sem segített a bebörtönzött ellenzékieken

A nemzetközi tiltakozások ellenére a kubai legfelsőbb bíróság helybenhagyta azokat az ítéleteket, amelyek alapján hosszú évtizedekre börtönbe vetettek hetvenöt másként gondolkodót a kommunista szigetországban. Az Amnesty International szerint az utóbbi négy év alatt ez a legsúlyosabb leszámolás a kubai ellenzékkel.

Világ

Öngyilkos merénylet Oroszországban

Egy terroristanő öngyilkos merényletet hajtott végre csütörtökön a Csecsenfölddel határos észak-oszétiai Mozdokban egy autóbusz ellen, amelyen orosz repülőtisztek utaztak - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Világ

Letartóztatási parancs a libériai elnök ellen

Vádat emelt és elfogatási parancsot adott ki Charles Taylor libériai elnök ellen szerdán az az ENSZ által támogatott törvényszék, amely a Sierra Leonéban elkövetett polgárháborús bűncselekményeket vizsgálja. A jelenleg Ghánában tartózkodó vezető nem reagált a vádemelésre.

Világ

Olaszország: Berlusconinak kedvez a szenátus által elfogadott törvényjavaslat

Az olasz szenátus szerdán elfogadta azt az alkotmányos törvénymódosítást, amelynek értelmében az öt legmagasabb közjogi méltóság ellen folyó pereket fel kell függeszteni arra az időtartamra, amíg e személyek betöltik hivatalukat. Az ellenzék szerint a törvényjavaslat a korrupcióval vádolt Silvio Berlusconi miniszterelnök megmentésére szolgál.

Világ

Izrael: Abbász a fegyveres ellenállás leállítását, Saron a telepek felszámolását ígéri

Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök szerdán arra kérte a palesztin népet, hogy vessen véget a fegyveres ellenállásnak (intifáda), míg Ariel Saron izraeli kormányfő ígéretet tett több illegálisan létesített ciszjordániai zsidó telep azonnali felszámolására. A palesztin szélsőséges szervezetek és a zsidó telepesek azonban visszautasították a két politikus ígéretét.

Világ

Meddig tart egy metró-építkezés?

A kormány az Országgyűlés elé terjesztette a Kelenföldi pályaudvar és Bosnyák tér között futó majdani 4-es metró első szakasza állami finanszírozásáról szóló törvénytervezetét. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere azt nyilatkozta, hogy a Kelenföldi és Keleti pályaudvar közti 7,3 kilométer hosszú első szakasz 2007-2008-ra épülne meg. Ön szerint ez az idő sok, vagy kevés? Mindenesetre külföldön mindkettőre akad példa.

Világ

Gázrobbanás egy párizsi irodaházban

Valószínűleg gázrobbanás következtében szerdán részben összeomlott egy irodaház Párizs központjában. Az épület legfelsőbb szintje leomlott, 17 személy megsérült, köztük hárman súlyosan.

Világ

Pilótahiba okozta az Afganisztánból hazatérő spanyol katonák halálát

Elképzelhető, hogy pilótahiba okozta annak a 62 spanyol katonának a halálát, akiket egy ukrán szállítógép vitt volna Zaragozába afganisztáni szolgálatuk lejárta után. A repülőgép Törökországban rossz időjárási körülmények között utántöltésre próbált landolni, de hegynek ütközött.

Világ

A dán parlament ratifikálta az EU-bővítést

A dán parlament szerdán jóváhagyta, hogy az Európai Unió 2004-ben tíz újabb taggal bővüljön. A 179 tagú törvényhozásban a szavazáson kilencvenhat képviselő támogatta az indítványt, ellenszavazat nem volt.

Világ

EU: az energiapiac teljes liberalizálása

Az Európai Parlament szerdai strasbourgi ülésén nagy többséggel zöld utat adott az európai villamosáram- és földgáz piac 2007 július 1-től történő liberalizálásának. Egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, hosszú és nehéz döntési folyamat zárult le ezzel az utolsó, második olvasatban történt szavazással.

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Inkább az orbáni Magyarország uniós tagságáról látna népszavazást a lengyel külügyminiszter

Inkább az orbáni Magyarország uniós tagságáról látna népszavazást a lengyel külügyminiszter

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Tudjuk, hogy Oroszország nem négy ukrán megyéért indított háborút. Mit akarhat most?

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Orbán: Budapestnek nem jut újabb beruházás

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

Karácsony: Orbán nyilván nem azt akarta mondani, hogy ami jár az arab befektetőnek, az nem jár a budapestieknek

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

Dühbe jött Donald Trump, amikor meglátta a Károly királlyal parolázó Zelenszkijt

A címlapról ajánljuk