Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Szíria főmuftija öngyilkos akciókra buzdít

Ahmed Kaftaro sejk, szíriai főmufti arra buzdította a muzulmán hívőket, hogy kövessenek el öngyilkos támadásokat az Irakba behatolt amerikai és brit katonák ellen. Korábban - az iraki hadsereg szerint - öngyilkos merénylő robbantotta fel a koalíciós erők egyik harckocsiját a Fáó-félszigeten.

Világ

Japán nem adja ki az Interpol által körözött volt perui elnököt

Japán továbbra sem hajlandó letartóztatni és kiadni Perunak Alberto Fujimori volt perui elnököt, aki ellen az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A volt államfőt emberrablásban és tömegmészárlásban való feltételezett szerepvállalása miatt akarják bíróság elé állítani Peruban.

Világ

Az iraki háború ellen tüntető Nobel-díjasokat tartóztattak le Washingtonban

Washingtonban szerdán a rendőrség letartóztatott 60 háborúellenes tüntetőt, köztük két Nobel-békedíjast. A tüntetők a Fehér Ház mögötti La Fayette téren tiltakoztak az iraki háború ellen. A rendőrség felszólította őket a park elhagyására és mivel a tüntetők ezután sem távoztak, letartóztatták őket.

Világ

Légicsapás Bagdad központjára; heves harcok Nedzsefnél

A Reuters tudósítói legalább tizenöt összeégett holttestet láttak Bagdad egyik lakónegyedében, ahol az amerikai-brit légierő által végrehajtott szerdai támadásokban egy piacot ért találat. Az iraki Köztársasági Gárda körülbelül ötezer fős egysége indult el Bagdadból az ország középső részén fekvő Nedzsef felé az amerikai tengerészgyalogosok ellen. Amerikai katonai források szerint a keddi és a szerdai harcokban ezer iraki esett el Nedzsefnél; John Altman felderítő főnök szerint az amerikai erőknek nincsenek veszteségeik. Az iraki tájékoztatási miniszter szerint a szövetségesek előrenyomulása kedden átmenetileg elakadt, a korábban a szövetségesek által elfoglalttá nyilvánított Umm-Kaszr pedig - egy kikötői rakpart kivételével - továbbra is iraki kézen van.

Világ

Bush méltatta szövetségeseit; újabb 30 ezer katona tart a Perzsa-öböl térségébe

Az iraki hadjárat "jól halad, de még messze nincs vége" - jelentette ki George Bush amerikai elnök szerdán az Irak térségében felvonult amerikai erők floridai főhadiszállásán. Bush beszédével egy időben a Pentagon indítványozta a 4. gépesített gyalogsági hadosztály és más egységek, összesen 30 ezer katona telepítését a Perzsa-öböl térségébe.

Világ

15 millió dolláros támogatás hazánknak az Egyesült Államoktól

Magyarországnak 15 millió dolláros támogatást kínált fel az Egyesült Államok az iraki háború gazdasági kárainak enyhítésére abból a 75 milliárd dolláros keretből, amelyet hitelek és segélyek formájában osztanak ki, elismerve, hogy nem a háborúban való részvétel arányában történik a támogatások odaítélése.

Világ

Élesedő orosz kritika az iraki háború miatt

Kudarcot vallott az amerikaiak és a britek szándéka, hogy az iraki nép felszabadításáért vívott, diadalmas hadjáratként mutassák be a háborút - jelentette ki Igor Ivanov orosz külügyminiszter. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint ugyanakkor nem befolyásolja negatívan az orosz-amerikai kapcsolatokat egyes orosz vállalatok iraki fegyverszállítása.

Világ

Ismét 24 órás légi ellenőrzés New York felett

Az amerikai belbiztonsági minisztérium elrendelte, hogy újítsák fel a huszonnégy órás légi járőrözést New York felett. A Blackhawk helikopterek és a Cessna Citation felderítő repülők a merényleteknek az iraki háború idején jelentősen megnövekedett kockázatát akarják kiküszöbölni.

Világ

Sky News: kormányellenes felkelés Bászrában

Kormányellenes felkelés tört ki a dél-iraki Bászrában, amelynek ellenőrzéséért a háború első órái óta folyik a harc - közölte kedden este a Sky News brit hírtévé, amelynek Bászrában tartózkodó tudósítója szerint a helyi iraki kormányhű erők aknavetőkkel lövik az utcára vonult tömeget, a város környékén állomásozó brit tüzérség viszont Bászra központjára lő.

Világ

Nem avatkoznak be a török csapatok Észak-Irakban

Törökország NATO-nagykövete kijelentette, hogy a török fegyveres erőknek nem áll szándékukban hadműveleteket indítani Észak-Irakban - közölte az Európai Bizottság elnökének szóvivője. Az Arab Liga főtitkára, Amr Musza biztosítékokat kapott Abdullah Gül török külügyminisztertől arra nézve, hogy a török erők nem hatolnak be Irak északi részébe.

Csecsenföld

Csecsenföld: Maszhadov nem kaphat amnesztiát

Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezetőre semmiképpen nem vonatkozhat a Vlagyimir Putyin orosz elnök által kilátásba helyezett amnesztia, amely a vasárnap megtartott népszavazás után várható Csecsenföldön. Ha feladná magát, életfogytiglani szabadságvesztés helyett 15 évet kapna a szakadár politikai vezető - közölte Ilja Sabalkin, az észak-kaukázusi műveletekért felelős szövetségi operatív törzs vezetője.

Világ

Londonban letartóztatták Berezovszkij orosz sajtómágnást

Londonban hétfőn letartóztatták Borisz Berezovszkij orosz sajtó- és iparmágnást, de óvadék ellenében szabadlábra is helyezték. Jelcin környezetének egykori befolyásos tagja önkéntes száműzetésben él Londonban, mert hazájában körözés alatt áll.

Világ

Umm-Kaszr kikötője szövetséges kézen

Brit hadszíntéri parancsnokok szerint keddre végleg szövetséges ellenőrzés alá került a dél-iraki Umm-Kaszr stratégiai fontosságú kikötője, amelynek elfoglalásáról napok óta ellentmondásos hírek érkeztek.

Világ

Spanyolország török támadás esetén visszavonja Ankara támogatását

A spanyol kormány bejelentette, hogy visszavonja támogatását Törökországtól, amennyiben az megtámadja Irak északi részét. Török sajtóértesülések szerint a török csapatok egyelőre nem hatolnak be Észak-Irakba, hogy ne fokozzák a feszültséget a térséget ellenőrző kurd frakciókkal és ne keresztezzék az Egyesült Államok katonai terveit.

Világ

Rendkívüli állapot itt és ott

Szerbiában Zoran Gyingyics miniszterelnök meggyilkolásának estéjén rendkívüli állapotot vezettek be: nem tarthatók tömegdemonstrációk, 30 napig bárki ítélet nélkül rács mögött tartható, kijárási tilalmat rendelhetnek el, és - amint az már meg is történt - korlátozhatják a sajtószabadságot. Vajon mire számíthatnánk Magyarországon hasonló helyzetben?

Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Az amerikai autógyártók kilobbizták Trumpnál, hogy egy hónapig mentesüljenek a vámok alól

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Egy nap alatt kétszer záratott be két koszos budai büfét a fogyasztóvédelem

Egy nap alatt kétszer záratott be két koszos budai büfét a fogyasztóvédelem

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Még kedden sem heverték ki a tőzsdék Trump vámjait

Orbán herbálháborúja: csak kábítás a drogellenes kormánybiztos bevetése

Orbán herbálháborúja: csak kábítás a drogellenes kormánybiztos bevetése

A lengyel elnök személyesen adja át a lengyel útlevelet Jesse Eisenbergnek

A lengyel elnök személyesen adja át a lengyel útlevelet Jesse Eisenbergnek

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

Hal Brands: Ha eddig nem volt veszélyes az ukrajnai megállapodás, most az lett

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

Mekkora tragédiát jelent Ukrajna számára az amerikai támogatás felfüggesztése?

A címlapról ajánljuk