A török kormányfő állami terrorizmussal vádolja Izraelt
A palesztinokkal való bánásmódja miatt állami terrorizmussal vádolta meg Izraelt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki szerint Izrael nem járul hozzá a békéhez.
A palesztinokkal való bánásmódja miatt állami terrorizmussal vádolta meg Izraelt Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök, aki szerint Izrael nem járul hozzá a békéhez.
unknown
Teljes mértékben helyreállt a számítógépes brit légirányítási rendszer - jelentette be a NATS, a brit Nemzeti Légiforgalmi Szolgálat szóvivője csütörtökön. Egyes brit járatok több órát is késhetnek.
unknown
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat közleményben vállalta magára az amerikai katonák ellen szerdán Rijádban elkövetett támadást.
unknown
Egyes találgatások szerint azért végezték ki Nick Berget, mert mint az al-Kaida tagja, elárulta a terrorszervezetet. Mások szerint éppen ellenkezőleg, az amerikai Központi Hírszerzési Iroda (CIA) illetve az izraeli titkosszolgálat (Moszad) ügynöke volt. Az igazság talán soha nem fog kiderülni.
unknown
Ahmed Csalabi, Washington korábbi iraki szövetségese elárulta Teheránnak, hogy az Egyesült Államok megfejtette az iráni hírszerzés titkos kódjait - jelentette a The New York Times.
unknown
Kormányalakításra kapott megbízást a nepáli királytól szerdán Ser Bahadur Deuba egykori kormányfő, így három hét után újra lesz miniszterelnöke a himalájai országnak.
unknown
A lengyel elnök nem zárta ki, hogy már idén ősszel megrendezik az előre hozott parlamenti választásokat Lengyelországban, bár szerinte az lenne a legjobb, ha azok jövő év január elseje után kerülnének sorra.
unknown
Az FBI texasi ügynökei kedden országos figyelmeztetést adtak ki, miután két, több ezer gallon propángázzal megrakott teherautót loptak el San Antonio környékén. Az FBI attól tart, a mérgező gázt terrorcselekményekhez használják fel.
unknown
Kofi Annan kedden üdvözölte az iraki ideiglenes kormány megalakulását, ugyanakkor elismerte, hogy tagjainak a kiválasztása nem volt tökéletes eljárás.
unknown
A portugál hatóságok az országba belépők átvizsgálását a labdarúgó Európa-bajnokság június 12-i nyitómérkőzésének közeledtével még komolyabban veszik.
unknown
A NASA az elodázhatatlan javítási munkákat kívánja elvégeztetni robotokkal a Hubble űrteleszkópon, hogy ezzel legalább 2011-ig pályán tartsák az űreszközt - jelentette be kedden az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) főigazgatója.
unknown
Brazíliából egy svájci szanatóriumba utazik Diego Maradona, hogy drogelvonó kúráját, illetve gyógykezelését ott folytassák.
unknown
Az Európai Unió számára a Benes-dekrétumok ügye megoldott és lezárt - mondta kedden Brüsszelben a CTK cseh hírügynökségnek Jean-Christophe Filori, az Európai Bizottság szóvivője.
unknown
Reményteljesnek nevezte az iraki nép és Amerika számára a bagdadi ideiglenes kormány megalakulásának napját George Bush amerikai elnök. Kijelentette: irakiak milliói kerültek egy lépéssel közelebb ahhoz, hogy megvalósítsák álmukat a szuverén és demokratikus Irak megteremtéséről.
unknown
Néhány héttel ezelőtt az észak-koreai hatóságok minden előzetes közlés és magyarázat nélkül kobozták el a helyi szervezetek, illetve magánszemélyek mobiltelefonjait.
unknown
Legalább huszonöt halálos áldozatot követelt az a robbantásos merénylet, amelyet egy kurd párt székháza ellen követtek el kedden az iraki fővárosban, Bagdadban.
unknown
Kína kedden védelmébe vette az 1989. június 4-ei Tienanmen téri demokráciapárti tüntetés eltiprását, arra hivatkozva, hogy a megtorló akcióval az ország stabilabb és virágzóbb lett.
unknown
Peking kommunista vezetése már többször hangoztatta a „békés újraegyesítést” Tajvannal, de ennek ellentmond a katonai készülődés – állítja a Pentagon.
unknown
Keddtől új főszerkesztője van a Pozsonyban megjelenő egyetlen szlovákiai magyar napilapnak, az Új Szónak.
unknown
Az észak-bánáti Törökkanizsán (Novi Knezevac) súlyos utcai tömegverekedéssé fajult egy hét végi zártkörű mulatság - írja a Magyar Szó című napilap.
unknown