Prága szerint a Benes-dekrétumok érinthetetlenek, München szerint nem
Václav Klaus, cseh államfő határozottan elutasította Edmund Stoiber bajor kormányfő követelését, hogy semmisítsék meg a Benes-dekrétumokat.
Václav Klaus, cseh államfő határozottan elutasította Edmund Stoiber bajor kormányfő követelését, hogy semmisítsék meg a Benes-dekrétumokat.
unknown
Brit hírszerzési szolgálatok attól tartanak, hogy a hétvégi véres túszejtő akció mögött álló al-Kaida hamarosan súlyos emberveszteséggel járó, "látványos" akciót hajt végre.
unknown
A szaúd-arábiai Hobarban szombaton kezdődött túszdráma vasárnap véget ért. A négy támadó közül három elmenekült.
unknown
Tavaly decemberben bukkantak rá egy norvég kutatóintézet munkatársai, de a madridi eseményekig nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a ’Dzsihád Irakban: remények és veszélyek’ című arab nyelvű tanulmánynak. Pedig a dokumentum sok mindent elárult volna.
unknown
A német külügyminiszter szerint az irakiak minden nyugati egységet megszállónak tekintenék. A koalíciós csapatok egyébként sem maradnak tartósan Irakban - vélekedik Fischer.
unknown
Netanjahu azzal vívta ki miniszterelnöke haragját, hogy a Gázai övezet kiürítését ellenzők élére állt a kormányzó párton belül. A tervről vasárnap szavaz ismét a kormány.
unknown
Dusko Jovanovicra csütörtök éjfél körül lőttek rá ismeretlen támadók egy gépkocsiból, amikor beszállt a podgoricai szerkesztőségnél parkoló autójába.
unknown
Van ugyan esély Gheorghe Funar kolozsvári polgármester leváltására, de az elbizakodottságnak nincs itt az ideje - hangsúlyozzák az RMDSZ jelöltjei.
unknown
Az Irakban szolgáló szövetséges országok katonái, így például a lengyelek is fogolykínzás gyanújába keveredtek - derül ki a meghurcoltak amerikai nyomozóhatóságoknak tett vallomásaiból. A lengyel hadsereg illetékesei határozottan tagadnak, a lengyel főügyész Kerbelában sem talált semmit.
unknown
A cseh kormány a nagyiparivá vált prostitúció legalizálásán gondolkodik, de a terv ellen sokan tiltakoznak.
unknown
Egy moszkvai bíróság pénteken előzetes meghallgatást kezdett a Jukosz volt vezére, Mihail Hodorkovszkij perében.
unknown
Hajnali adatok szerint 30-nál több sebesültje is van a csütörtökön Bejrútban vérbe fojtott, drágulás elleni tüntetésnek.
unknown
A tokiói legfelsőbb bíróság másodfokon jogerősen döntött az Aum Sinrikjo japán szekta egyik volt tagja kivégzése mellett.
unknown
Fegyveresek tűz alá vették az iraki ideiglenes kormányzótanács egyik tagjának konvoját, amint az Bagdad felé közeledett Nedzsefből, s a támadásban életét vesztette a politikusnő fia és egy testőre.
unknown
A 43 éves olasz politikus holttestét csütörtökön találták meg. A férfi eltűnését felesége három nappal korábban jelentette be. Az út szélén heverő testhez tartozó fejet az olasz hatóságok egyelőre nem lelik.
unknown
Az amerikai elnök 1974 márciusában a Watergate-botrány miatt őt elmozdítani igyekvő kongresszust fenyegette atombomba ledobásával – tréfából. A csütörtöki amerikai lapok a titkosság alól szerdán feloldott korabeli telefonbeszélgetésekből mazsolázva közölték Nixon megjegyzéseit.
unknown
Nyolc orosz labdarúgó halt meg és 11 súlyosan megsérült csütörtökön, amikor a csapatukat szállító busznak egy kamion ütközött Moszkvától 80 km-re.
unknown
Robbanószert találtak Pozsonyban annak az épületnek a közelében, ahol órákon belül összeül a NATO parlamenti közgyűlése. A városban sosem látott biztonsági intézkedésekkel készülnek a május 28-tól június 1-ig tartó közgyűlésre. Bombariadó miatt kiürítették a pozsonyi repülőteret is csütörtökön este.
unknown
A bolygó felszínén elképzelhetetlen az élet, ám az égitestet körülvevő sűrű felhőrétegben létezhetnek bizonyos baktériumok - állítják az amerikai El Paso egyetem tudósai.
unknown
Irán felújíthatja urándúsítási programját, és leállíthatja atomerőművei váratlan ellenőrzésének engedélyezését, ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) nem ismeri el Teherán együttműködését a testület júniusban esedékes ülésén.
unknown