Irak: az ipar- és bányaügyi minisztériumot már hazaiak irányítják
Visszaadták az Egyesült Államok irányítása alatt álló koalíciós hatóságok kedden az irakiak kezébe az ipar- és bányaügyi minisztérium irányítását.
Visszaadták az Egyesült Államok irányítása alatt álló koalíciós hatóságok kedden az irakiak kezébe az ipar- és bányaügyi minisztérium irányítását.
unknown
Az amerikaiaknak csak 46 százaléka elégedett George Bush amerikai elnök teljesítményével, kevesebben, mint beiktatása óta bármikor - derül ki a Gallup intézet CNN által közzétett legfrissebb felméréséből. Tavaly áprilisban ez az arány még 70 százalék, 2002 januárjában pedig 84 százalék volt.
unknown
Az orosz elnök kedden elrendelte, hogy több mint ezer katonával meg kell erősíteni a csecsen belügyi csapatokat. Az intézkedést Vladimir Putyin keddi titkos csecsenföldi villámlátogatása után hozta.
unknown
A különleges egységek az al-Kaida és más nemzetközi terrorszervezetek elleni harcra képeznek ki helyi katonákat afrikai országokban – írja a The New York Times.
unknown
A raktár közelében fekvő 11 településről hétezer embert kellett ideiglenesen kitelepíteni és közel félmilliárd dollár értékű hadianyag semmisült meg.
unknown
Nyilvánossá vált a Vöröskereszt iraki börtönökről készült jelentése, melynek részleteit a nemzetközi szervezet eddig titokban tartotta. Eszerint előfordult, hogy egy iraki rabot halálra vertek a szövetségesek. Több katonai alakulat elárulta, hogy a foglyok 70-90 százaléka tévedésből lett letartóztatva.
unknown
Izraeli harci járművek helikoptertámogatással kedd hajnalban behatoltak Gáza egyik elővárosába, Zejtunba. A kibontakozott tűzharcban három palesztin meghalt, hat izraeli katona járművük felrobbantása miatt vesztette életét.
unknown
Az Egyesült Államok szövetségesei a felelősök kézre kerítését, bíróság elé állítását és megbüntetését követelték hétfőn az amerikai védelmi minisztériumtól, megbotránkozva az amerikai börtönőrök iraki foglyokkal szemben elkövetett visszaélésein.
unknown
A hétfőn elítélt német határőr pere volt az utolsó, amelyet a berlini falnál keletnémet oldalról eldördült halálos lövések, illetve halált okozó súlyos testi sértések miatt rendeztek.
unknown
Az amerikai elnök szerint Damaszkusz támogatja a terrorizmust és nem hajlandó együttműködni a határain át Irakba beszivárgó fegyveres felkelők feltartóztatásában.
unknown
A Daily Mirror napilap múlt héten közölt fotókat brit katonákról, akik a képekhez fűzött magyarázat szerint egy iraki őrizetest vetnek alá válogatott kínzásoknak.
unknown
Halállal fenyegette meg Bászrában a külföldiek számára dolgozókat egy eddig ismeretlen fegyveres csoport. Az amerikaiak bejelentették, hogy szabadon bocsátják a Bagdad melletti Abu Garib börtön foglyainak felét. A francia külügyminiszter eközben közölte: Párizs nem küld csapatokat Irakba.
unknown
Franciaország csak akkor küld katonákat Irakba, ha június végén végbemegy a hatalom átadása az irakiaknak.
unknown
Fehér házi körök értesülései szerint Bush elnök felszólította Rumsfeld hadügyminisztert, mutassa be Pentagon birtokába jutott valamennyi felvételt az iraki foglyok megalázásáról és kínzásáról.
unknown
Az amerikai csapatok elleni harc országos kiterjesztésére adott utasítást milíciájának Muktada asz-Szadr iraki radikális síita vezető.
unknown
Ötvenezer rendőr és katona ügyel majd az olimpiai résztvevők és a vendégek biztonságára.
unknown
A bővítéstől függetlenül minden korábbinál alacsonyabb részvételi arány várható az Európai Parlament újraválasztásakor. Az átlag jócskán ötven százalék alatt lesz. Az első közvetlen voksoláson, 1979-ben még a jogosultak 63 százaléka vett részt, a legutóbbi, 1999-es választáson viszont már csak 49 százalék
unknown
Sandra Kanck ausztrál képviselőnő mintegy húszezer koala megölésére szólított fel, amivel igen heves bírálatok pergőtüzébe került. Képviselői postaládáját a külföldről érkező elektronikus levelek tömítették el, fanatikus állatvédők pedig megfenyegették. Kanck szerint a koalákat éhhalál fenyegeti.
unknown
Az amerikai egységgel együtt iraki biztonsági erők is bevonultak a városba, a jövőben az utóbbiak látják el a biztonsági feladatokat.
unknown
Külföldi segélyszervezetek bejelentették, hogy kivonják munkatársaikat az országból. A maoista lázadók zsarolják őket.
unknown