Szeretettel Delhiből: A botrányt kavart jelenet nem rendítette meg a tibetiek bizalmát a dalai lámában

Ellentmondásos fogadtatása volt annak, hogy a tibeti buddhista vallási vezető egy rendezvényen a megszokott szertartásos atyai gesztusok közben, meghökkenést kiváltva, nyelvérintésre biztatott egy kisfiút. Az esettel kapcsolatban még a pedofil minősítés is elhangzott, viszont az indiai tibeti közösséget az háborította fel, hogy mások felháborodtak a dalai láma viselkedésén.













Elutasította a további politikai vitát ellenlábasával Szudán katonai vezetője

A több mint 330 halálos áldozatot követelő összecsapások szombati kezdete óta először megszólaló Burháni felszólította ellenlábasát, az országot vezető katonai tanács kettes számú vezetőjét, az RSF parancsnokát, Mohamed Hamdán Daglót, hogy hagyjon fel a hatalom megszerzésére irányuló erőfeszítéseivel, ellenkező esetben „katonailag fogja szétzúzni”.



Gyűlöletkampány indult a migránsok ellen a csőd szélén táncoló Tunéziában

Tunéziában nem csökken a Szaharától délre fekvő országokból érkezett menekültek elleni verbális és fizikai erőszak, melynek újabb hullámát az észak-afrikai ország államfője indította el, aki közölte, az illegális migránsok egy Tunézia-ellenes összeesküvés részeként érkeznek az országba. Közben a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő ország az összeomlás küszöbére került és Európában attól tartanak, a válság miatt tunéziaiak százezrei indulhatnak el észak felé.