VIDEÓK
2004-ben a Zöld Párt színeiben készült az EP-választásra, 2009-ben civilként indított népszavazási kezdeményezést a képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetésére.
Weboldal:
http://seresmaria.huSzervezet:
Civil MozgalomA Civil Mozgalom szószóló kíván lenni, de ehhez tudni kell, mit akarnak az emberek – mondta Seres Mária az általa alapított mozgalom szombati országos találkozóján, Budapesten.
MTI
2011. október 22., szombat, 17:29
A Civil Mozgalom támogatná a magát független főpolgármester-jelöltnek tartó Schmuck Andort, miközben saját fővárosi listát is állítana. A listát főpolgármesterhelyettes-jelöltként Schmuck vezetné - a Magyar Nemzet szerint ez a megállapodás körvonalazódik a Tisztelet Társasága és a Civil Mozgalom között.
hvg.hu
2010. augusztus 06., péntek, 11:40
Miniszterelnök-jelölti vitának szánta, sajtótájékoztató lett belőle: hiába várta pénteken egy budapesti rendezvényhelyiségben Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje az ellenfeleket, ők nem jöttek el. Ott volt viszont az MDF egész vezérkara, Dávid Ibolya pártelnököt, Herényi Károly elnökhelyettest, Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivőt és Somogyi Zoltán kampányfőnököt is beleértve. Bokros-Seres vita viszont lesz: péntek este kilenckor a Duna TV-n.
hvg.hu
2010. április 08., csütörtök, 14:18
A Civil Mozgalom nem hívott fel a lakóhelyen kívüli szavazásra, mindössze tájékoztatta az érdeklődőket a honlapján, hogy mi a teendő, ha valaki a választás napján éppen abban a megyében tartózkodik, ahol a pártnak területi listája van - mondta Seres Mária, a mozgalom elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
MTI
2010. április 07., szerda, 18:47
Orbántól Seresig - Portré az országoslista-vezetőktől
A HVG összeállítása bemutatja a hat országos listát állító párt vezetőit.
19 hozzászólás
HVG
2010. április 06., kedd, 14:10
Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) elnöke szerint pártja legfontosabb feladata a pénzre és hatalomra éhes pártok féken tartása, vagyis a civil nyomásgyakorlás megjelenítése az Országgyűlésben.
MTI
2010. április 01., csütörtök, 07:30
Mesterházy Attila és Vona Gábor óbudai panelben, Orbán Viktor és Dávid Ibolya Budán, Schiffer András Újlipótvárosban, Seres Mária Nyíregyházán lakik.
2 hozzászólás
hvg.hu
2010. március 30., kedd, 14:33
Országos listát állít a Civil Mozgalom - jelentette be Seres Mária, az áprilisi országgyűlési választáson induló szervezet vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.
MTI
2010. március 22., hétfő, 11:57
Hét területi lista állításához elegendő ajánlószelvényt adnak le a jövő hétig a tavaszi parlamenti választásokon a Civil Mozgalom színeiben induló jelöltek - közölte a mozgalom Győr-Moson-Sopron megyei aspiránsait bemutató szerdai sajtótájékoztatón Seres Mária elnök.
MTI
2010. március 02., kedd, 18:26
Klapka Györgytől és idősebb Bushtól átemelt fogásokkal, csárdás zenével próbálkoznak azok a helyi képviselőjelöltek, akik a YouTube videómegosztóra töltötték fel kampányfilmjüket. Nívótlan kortesbeszédek és izzadó tenyerű jelöltek válogatásunkban.
8 hozzászólás
hvg.hu
2010. február 18., csütörtök, 14:19
A Civil Mozgalom története fordulóponthoz érkezett: a szervezet elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy elinduljon az országgyűlési választáson - közölte Seres Mária, a mozgalom vezetője kedden.
hvg.hu
2010. január 12., kedd, 13:39
Seres Mária, aki annak idején népszavazást kezdeményezett a képviselők számla nélküli költségtérítésének megszüntetéséért, most párttá szervezte Civil Mozgalmát, amely indul a vasárnapi csornai időközi országgyűlési választáson. Jelöltjük egy nyugdíjas jegyzőasszony. Van-e egyáltalán esélyük? – érdeklődtünk a politikusasszonytól.
hvg.hu
2009. november 06., péntek, 12:32
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről népszavazást kezdeményező Seres Mária nyílt levélben fordul a képviselőkhöz, azt kérve, ősszel ismét rendeljék el a referendumot - ezt maga jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
MTI
2009. augusztus 18., kedd, 16:12
Elutasította Seres Mária újabb, az országgyűlési képviselői kiadások elszámolásának kérdésében tett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői, budapesti ülésén. Seres közölte, nem adja fel, továbbra is meg akarja változtatni a jelenlegi támogatási rendszert.
MTI
2009. augusztus 10., hétfő, 16:30
Seres Mária, a Civil Mozgalom (CM) vezetője, a képviselők költségtérítéséről szóló népszavazás kezdeményezője a Fővárosi Bírósághoz fordult egy rendőrségi határozat felülvizsgálatát kérve; erről a CM elnöke beszélt újságíróknak hétfőn.
MTI
2009. július 27., hétfő, 14:22
Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata értelmében. Az Ab az Országgyűlést új eljárásra utasította.
MTI
2009. július 14., kedd, 15:01
Várhatóan kedden dönt az Alkotmánybíróság arról, lesz-e népszavazás a képviselők költségtérítéséről. A Seres Mária nevével fémjelzett népszavazást az országgyűlés elrendelte ugyan, de a parlament döntését magánszemélyek megtámadták a bíróságon. Márpedig Seres ragaszkodik a népszavazáshoz.
hvg.hu/MTI
2009. július 13., hétfő, 10:50
Az Alkotmánybíróságon (Ab) a határidő lejártáig négyen támadták meg azt az országgyűlési határozatot, amelyben a parlament elrendelte a Seres Mária által a képviselői költségtérítésről kezdeményezett népszavazást - mondta Sereg András, az Ab sajtófőnöke.
MTI
2009. április 27., hétfő, 16:50
Az Országgyűlés elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot kedden.
MTI
2009. április 14., kedd, 17:05
Összegyűlt a törvényben meghatározott számú aláírás ahhoz a népszavazási kezdeményezéshez, amely azt célozza, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásai után járjon költségtérítés.
MTI
2009. március 18., szerda, 18:02