VIDEÓK
Az Alkotmánybíróságtól senki nem veheti el az alkotmány értelmezésének monopóliumát: lehet ugyan szabályozni és korlátozni a testület hatáskörét, de az értelmezését nem lehet kétségbe vonni - mondta Stumpf István csütörtökön Egerben.
MTI
2011. október 13., csütörtök, 19:44
Tanúmeghallgatással folytatódott a volt MDF-es vezetők ellen indított per. Az UD-ügyként is ismert tárgyaláson Stumpf István alkotmánybíró - az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere - arról beszélt: nem tudott arról, hogy Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány akkori munkatársa, jelenlegi kormányszóvivő tanácsokat adott Almássy Kornélnak, aki akkor Dávid Ibolyával szemben az MDF elnöki posztjáért indult. A botrány kipattanásakor egy Csányi Sándor OTP-elnök hangját is rögzítő lehallgatott telefonbeszélgetés közben került szóba Stumpf István.
MTI
2011. október 04., kedd, 13:34
A Bibó Szakkollégium a Kádár-rendszer bomladozásának terméke: a 80-as években a jogi egyetemen kialakult egy független műhely – a közgázos Rajk Szakkollégium nyomán -, ahol a diákok néhány tanár vezetésével viszonylagos függetlenségben tanulhattak. A Bibó Szakkollégium tagjai közül tízen a Fidesz alapítói voltak, később mások is csatlakoztak a szakkollégisták közül a párthoz. A bibósokat egyébként számos rokoni szál is összekapcsolja.
hvg.hu
2011. augusztus 05., péntek, 15:57
A Nézőpont Intézet szerint nem törvényszerű, hogy a pártok által jelölt alkotmánybírák az őket jelölők politikai érdekeinek megfelelően járnak el tevékenységük során.
MTI
2011. június 27., hétfő, 17:52
Állami Nyomda : Stumpf ki, Stumpf be
Alkotmánybíróvá választása után csak közel egy évvel, idén áprilisban távozott Stumpf István a Budapesti Értéktőzsdén szereplő, Erdős Ákos nagyvállalkozó által közel 21,5 százalékban tulajdonolt Állami Nyomda (ÁNY) felügyelőbizottságából; a lépés a cégbíróság minapi bejegyzése nyomán vált hivatalossá.
Szóljon hozzá
HVG
2011. június 24., péntek, 07:56
Magyarországon csupán egyetlen ember tudja biztosan, hogy ki lesz szeptembertől az Alkotmánybíróság elnöke, ez pedig Orbán Viktor. Ez sok mindent elárul arról, hogy milyen az új alkotmányos berendezkedés: durván egyoldalúvá válik az Alkotmánybíróság, nyilatkozta a hvg.hu-nak Tóth Gábor Attila alkotmányjogász, egyetemi oktató, a szuverén.hu főszerkesztője.
12 hozzászólás
Fürjes Judit
2011. június 14., kedd, 07:20
A Népszabadság szerint Baka András távozhat a Legfelsőbb Bíróság éléről. Orbán Viktor állítólag gondolkodik arról, hogy esetleg Áder Jánost bízná meg a bíróságokkal kapcsolatos feladatokkal.
Népszabadság Online
2011. április 29., péntek, 07:51
Az alkotmánybírák közül Stumpf István egyik elutasítással sem értett egyet, szerinte a választási bizottságnak új eljárást kellett volna lefolytatnia.
Hírszerző/FH
2011. április 08., péntek, 09:58
Stumpf István szerint Magyarország 20 évvel a rendszerváltoztatás után mérföldkőhöz érkezett; átfogó változtatásokra van szükség a társadalom alrendszereiben és az azokat összehangoló kormányzati rendszerben is.
MTI
2010. november 25., csütörtök, 16:40
Az új alkotmányról tartottak kerekasztal-beszélgetést csütörtök este a budapesti Terror Háza Múzeumban egy alkotmánybíró, egy politológus, két történész és két politikus részvételével. Úgy tűnik: az egymást egyébként nem nagyon szívlelő LMP és MSZP alkotmányozási elképzelései nagyon hasonlóak – bár az új alkotmányt jelen állás szerint nem ők fogják írni. Azt is megtudtuk: Fricz Tamás egy gyékényen árul Gyurcsány Ferenccel.
2 hozzászólás
Szegő Péter
2010. november 20., szombat, 17:10
Az új alkotmány elkészítésével történelmi lehetőség nyílik az elmúlt húsz év lezárására - mondta Stumpf István alkotmánybíró az Új alkotmányt - most vagy soha? című kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten a XXI. Század Intézet rendezvényén.
MTI
2010. november 18., csütörtök, 17:52
Stumpf kiszállt az Infocenterből
Nagy Ajtony Csaba ügyvéd vette át Stumpf István tulajdonrészét az Inforcenter.hu Média Zrt.-ben – írja az eheti HVG.
HVG
2010. november 17., szerda, 18:25
Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés csütörtökön Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt. Mindkettejüket a Fidesz-frakció jelölte a posztra.
MTI
2010. július 22., csütörtök, 19:23
Bihari Mihály mellett az egykori kancelláriaminiszter-politológust, Stumpf Istvánt jelölte alkotmánybírónak a Fidesz. A törvény szövegét szabadon értelmezi a kormánypárt, ugyanis a társadalomtudomány művelőjeként ismert Stumpf nem tekinthető "kiemelkedő tudású elméleti jogásznak", akinek jogtudományi publikációi lennének, de nem is rendelkezik húsz éves jogi gyakorlattal sem – jóllehet egy alkotmánybírónak e kritériumoknak a törvény szerint meg kellene felelnie.
28 hozzászólás
hvg.hu
2010. július 19., hétfő, 18:09
Mind a nyolc alkotmánybíró-jelöltről szavaz az Országgyűlés csütörtökön - jelentette be a fideszes Balsai István az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottsága ülése után.
MTI
2010. július 19., hétfő, 13:15
Tragédiának tartja az MSZP, hogy a Fidesz várhatóan Kövér Lászlót jelöli az Országgyűlés elnökének. A párt szóvivője annak kapcsán, hogy Orbán Viktor pénteken a Fidesz választmányi elnökét javasolta házelnökjelöltnek, az MTI-nek úgy fogalmazott: "a három közjogi méltóság ezek szerint egyenlő a Fidesz országos elnökségével, ez maga az állampárt".
MTI
2010. július 16., péntek, 16:20
Az LMP szerint az Orbán Viktor kormányfő által alkotmánybírónak javasolt Stumpf István nem felel meg az alkotmánybírákról szóló törvény követelményeinek.
MTI
2010. július 16., péntek, 15:40
Kövér Lászlót javasolja házelnöknek megválasztani a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek Orbán Viktor, a vezető kormánypárt elnöke – jelentette be Szijjártó Péter pénteken, sajtótájékoztatón. A miniszterelnöki szóvivő közölte azt is, Orbán Viktor azt javasolja, hogy Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt jelöljék az Alkotmánybíróság (Ab) tagjainak.
7 hozzászólás
MTI
2010. július 16., péntek, 13:02
Kövér Lászlót javasolja házelnöknek megválasztani a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának Orbán Viktor, a vezető kormánypárt elnöke − jelentette be Szijjártó Péter pénteken, sajtótájékoztatón.
MTI
2010. július 16., péntek, 12:47
"Hat szaktekintélyt" kért fel Orbán Viktor az új alkotmány koncepciójának kidolgozására - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
MTI
2010. június 04., péntek, 12:55