szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt írja, nem tud új rektort kinevezni, mert a szenátus jelöltjét az általa elnökölt kuratórium leszavazta, amivel szerinte sértik "a rektorjelölt választásának a rendjét és az egyetemi önállóságot”.

Távozik a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány éléről Stumpf István – írja a 444. Stumpf azért mondott le, mert az egyetem szenátusa által megválasztott új rektort az általa elnökölt kuratórium nem volt hajlandó megszavazni, amivel szerinte patthelyzet alakult ki, ugyanis senkit sem tud felterjeszteni rektornak.

Az intézmény vezetéséből, valamint a tanárok és a hallgatók képviselőiből álló szenátus május 11-én jelölte Fiath Attilát rektornak, azonban a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a szenátus döntésével szembemenve, a jelenlegi megbízott rektor, Horváth Ágnes hároméves kinevezéséről döntött május 18-án.

Stumpf korábban volt kancelláriaminiszter, alkotmánybíró, valamint a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációját ellátó kormánybiztos, mint a kuratórium elnöke, az egyetemi szenátus véleményével összhangban Fiath Attilát szeretett volna rektornak, azonban a kuratórium 3:2 arányban leszavazta.

A kuratórium öt tagja: Stumpf, Wáberer György (a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős korábbi kormánybiztos, a Waberer’s International Nyrt. korábbi társtulajdonosa, jelenleg a Tokaj Borvidék és Fejlesztési Tanács elnöke), Sauska Krisztián, a Sauska Borászat alapítója, Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke és Herbst Árpád, a Budapesti Metropolitan Egyetem alapítója.

Stumpffal együtt Herbst is távozik a kuratóriumból, így sejteni lehet, ki hogy szavazott. A korábbi kormánybiztos szerint a kuratórium döntése felülírta a szenátus jelölését, és ezzel „sérti a rektorjelölt választásának a rendjét és az egyetemi önállóságot”.

Stumpf közleményében azt írja, patthelyzet alakult ki, nem tud kit kinevezni rektornak, mert az egyetlen legitim, a szenátus által támogatott Fiathot a kuratórium többsége nem támogatja, Horváth Ágnest pedig ugyan támogatja a kuratórium többsége, de „rektori megbízása ellentétes a vonatkozó jogi szabályokkal”.

Stumpf jobb híjján meghosszabította Horváth ideiglenes megbízását három hónappal, ő maga pedig június 20-ától lemondott a kuratóriumi elnökségről.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!