VIDEÓK
Kína tengerészeti felügyelete pénteken bejelentette, hogy fokozni fogja felderítő tevékenységét a Kelet-kínai-tengeren, válaszul arra, hogy japán kutatóhajók "megsértették Kína szuverenitását".
MTI
2012. március 02., péntek, 19:17
Ma még slágertéma a szuverenitás, bár végét járja már. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat. Utána talán lesz idejük a széles dolgozói tömegeknek olyan szöveges feladatokon rágódni, hogy ha mínusz húsz fokban egy nap alatt száz ember fagy meg, akkor mennyi fagy meg öt nap alatt mínusz huszonötben. Esetleg hogy mit lehetne ez ügyben csinálni.
112 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. február 03., péntek, 07:20
Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek.
MTI
2012. január 14., szombat, 17:35
Vészterhes pillanat közeleg: papának beszéde van velünk, magyarokkal, már jelezte, hogy nagyon komolyan el fog beszélgetni velünk a magaviseletünkről, pályaválasztásról, jövőre vonatkozó terveinkről és káros szenvedélyeinkről. Néhány nap múlva a magyar kormánynak le kell ülnie az egyetlen szereplővel széles e világon, aki hajlandó nekünk még pénzt kölcsönadni. És örülhetnek, ha lesz az asztalon pogácsa.
380 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2012. január 07., szombat, 08:15
Világossá kell tenni Orbán Viktor számára, hogy nem kapott felhatalmazást a parlamentáris demokrácia, illetve az ország és az emberek szuverenitásának veszélyeztetésére; ezért szervez Szembesítés elnevezéssel demonstrációt az LMP december 23-ra a Kossuth térre - jelentette ki Schiffer András, a párt frakcióvezetője szerdán Egerben.
MTI
2011. december 21., szerda, 19:07
Oldódjunk már fel egy kicsit, és hagyjuk hátra a dohos szuverenitást. Szép lesz az élet tagköztársaságként!
69 hozzászólás
Tóta W. Árpád
2011. december 13., kedd, 07:55
Az amerikai katonáknak kedd éjfélig kell kivonulnak az iraki városokból, de több helyütt ez már megtörtént.
MTI
2009. június 30., kedd, 08:43
Magyarországnak a jelenlegi globális pénzügyi kockázatvállalási közösségben nem szabad megsértve éreznie magát, amiért az országnak hitelező szervezetek a gazdaságpolitikai szuverenitás egy részének feladását kérik – mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke kedden a Közép-európai Club Pannónia Törzsasztal fórumán Budapesten.
MTI
2009. április 08., szerda, 11:11
Jegyezzük meg a napot, amikortól - részben legalábbis - Brüsszelből kormányozzák az országot. Gyurcsány a kijáratnál leadta a nemzeti szuverenitást, bevezette a reformdiktatúrát. És még csak nem is szólt.
2009. április 06., hétfő, 02:42