„Némileg hepehupás” – Vitray Tamás a Friderikusz Sándorral való kapcsolatáról
A két tévés ismeretsége több mint fél évszázados.
A két tévés ismeretsége több mint fél évszázados.
HVG
Puskás Tamás szerint ez teljesen más szituáció, mint a debreceni színház ügye, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után lemondták.
HVG
A mai harmincas-negyvenes generáció még emlékszik az internet hőskorára, amikor az online világ felfedezése izgalmas újdonságnak számított. A Z-generáció tagjai már beleszülettek a digitális korszakba, és gyerekként természetes közegük volt a világháló. A náluk is fiatalabbak számára pedig a letöltési sebesség, a mobil szélessáv és a mesterséges intelligencia használata már magától értetődő mindennapi valóság. Egy olvasónk segítségével most időutazásra indulunk: felidézzük, hogyan alakult és fejlődött a hazai online világ az első internetkapcsolatok korától egészen napjaink korlátlan mobilinternetes korszakáig.
One Magyarország
Összegyűjtöttük 48 résztvevő válogatott első és második számú mezeit, és megpróbáltuk megfejteni, mi inspirálta a tervezőiket. Önnek már csak az a dolga, hogy szavazzon: melyik a legszebb, legjobb, legkreatívabb?
A januárban meghalt zenészlegenda szánt egész alakos szobrát Orbán Előd alkothatja meg.
HVG
A szabadságszerető pávát az állatkert igazgatója szedte le bódítólövedékkel egy fáról.
HVG
Ítélet született az első, nemi alapú zaklatást érintő büntetőeljárásban Nagy-Britanniában.
HVG
Sokan még mindig nem látják be, hogy a medvét legjobb békén hagyni.
HVG
Terence Stamp színésszel meglehetősen közeli barátságot ápolt, a közvetlenségről árulkodnak a most nyilvánosságra került üzenetváltásaik is.
HVG
A megszokottnál korábban kezdődött a rajzás. A rendőrség figyelmeztet, hogy tilos a tiszavirág szándékos megzavarása.
HVG
Hogyan hatnak a válságok az utazási piacra, miként reagálnak az utasok egy bizonytalanabb helyzetre, és milyen úti célokat, utazási formákat preferálnak ma a magyarok? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk Molnár Judittal, az OTP Travel ügyvezetőjével, aki az interjúban arra is kitért, hogyan alakult át az utazási irodák szerepe, és miért értékelődik fel újra a biztonság és a szakértői szervezés. Az egymást követő krízisek ellenére az utazási kedv nem csökkent, inkább új szempontok, elsősorban a biztonság és a kiszámíthatóság kerültek előtérbe.
BrandLab
Az új NAT-ba be kellene hozni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket, a társadalomtudományos alapismereteket és a médiaműveltséget is. Lannert Judit oktatási miniszter ugyanakkor hangsúlyozza: mindez csak az ő álláspontja, szakmai egyeztetés fogja megelőzni a változtatásokat.
HVG
Lewis Hamiltont kísérte el, de a jelek szerint még nem ismeri a rajtrácsetikettet.
HVG
Bírói utasításra már nemcsak az épületről, hanem az intézmény weboldaláról is levették az amerikai elnök nevét.
HVG
A felhasználói tudatosság nemcsak a jelszóhalász támadások felismerésében fontos. Már az is kockázatot jelenthet, amikor eszközeink kapcsolatba lépnek a külvilággal. A következőkben azt tekintjük át, hogy milyen veszélyek leselkednek a Wi-Fi, a Bluetooth kapcsolatoknál, mi fenyeget egy USB eszköz csatlakoztatásakor, és mire kell odafigyelni az IoT hálózatoknál.
One Magyarország
Az amerikai elnököt a himnusz előtt megmutatták az óriáskivetítőn, ez nem tetszett a közönség egy részének.
HVG
A digitalizáció ma már nem egyszerű technológiai kérdés, hanem a gazdaság működését meghatározó alapinfrastruktúra. A pénzügyi szolgáltatások, az elektronikus fizetések, a mobilalkalmazások, a digitális azonosítás és az adatvezérelt platformok egyre szorosabban kapcsolódnak össze, és új működési logikát hoznak létre a gazdaságban – erről beszélt Veres Mihály, az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének elnöke. Szerinte a digitális fizetés ma már nem pusztán arról szól, hogy készpénz helyett elektronikusan fizetünk. Egyre inkább beépül a mindennapi szolgáltatásokba: a mobilitásba, a közszolgáltatásokba, az ügyfélélménybe, az azonosításba és az adatvezérelt digitális platformok működésébe. Magyarország jó alapokról indul, de a következő időszak egyik fontos kérdése az lesz, hogy a hazai és európai szereplők képesek lesznek-e olyan digitális szolgáltatási minőséget nyújtani, amelyet a felhasználók ma már a globális platformoktól megszoktak.
Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége
Vasárnap délután nem mindennapi esemény előzte meg A cigánybáró előadását.
HVG
A természet közelében élni ma már luxus, amelyet az európai városlakóknak csak a kisebbsége élvezhet. Többpilléres módszerrel mérik, mennyire zöldek az európai városok, egy új interaktív térkép pedig utcáról utcára mutatja meg, mennyire férnek hozzá a lakók a városi természethez.
Folk György (EUrologus)
Az ír Fergus Farrell gerincsérülése után mindössze öt százalék esélyt adtak arra, hogy valaha újra járni tudjon. Nyolc év után most 4800 kilométeres gyalogtúrára készül.
HVG