Legalább három fát látni az ablakból, olyan környéken élni, ahol a lombkorona a talaj legalább 30 százalékát fedi, és 300 méteren belül parkot találni az otthonunktól. Ez a luxus Spanyolországban a városlakók mindössze 2,4 százalékának, Európában pedig csak 13,5 százalékának adatik meg egy, a Joint Research Centre és a Koppenhágai Egyetem kutatói által a Nature Communicationsben megjelent tanulmány szerint.
A tanulmány azt vizsgálja, hogy 862 európai város zöldfelületei megfelelnek-e a 3-30-300 elvnek. A szabályt 2021-ben Cecil Konijnendijk holland kutató javasolta, célja pedig az, hogy minden városlakó széles körben hozzáférjen a városi természethez, és ezzel zöldebb, egészségesebb városok jöjjenek létre. A kutatás eredményei utcaszinten is megtekinthetők az alábbi térképen.
Az adatok szerint Európa városi lakosságának 57 százaléka él 300 méteren belül egy parktól, és csaknem fele, 46,7 százaléka lát legalább három fát az otthonából. Ezzel szemben mindössze 28 százalék él olyan környéken, ahol a lombkorona a talaj legalább 30 százalékát borítja.
A tanulmány azt is kimutatja, hogy Észak- és Közép-Európa városai következetesen zöldebbek, mint a déli városok. A különbség részben az eltérő várostervezési hagyományokkal, de mindenekelőtt az éghajlattal magyarázható. Az azonos egy főre jutó GDP mutatóval bíró városok közül a nedvesebb klímájúakban jobb a hozzáférés a zöldfelületekhez.
Európában mindössze két nagyváros van, ahol a lakosság több mint fele megfelel a 3-30-300 elvnek: a finnországi Espoo és az észak-olaszországi Varese.
Nem követelhetjük meg, hogy Barcelona Stockholm legyen, de megvalósíthatunk olyan zöldítési kezdeményezéseket, amelyek a helyi klímához illeszkedő növényekre épülnek
– magyarázza Sasha Khomenko, a Barcelona Institute for Global Health posztdoktori kutatója.
https://hvg.hu/360/20260406_barcelona-kornyezet-elheto-varos-hugsi
Magyarország: jobb az európai átlagnál, de nagyok a városi különbségek
Magyarország a vizsgált európai városok között nem tartozik a legrosszabbul teljesítők közé. A kutatásban szereplő 19 magyar város lakossággal súlyozott átlaga alapján a városlakók 23,6 százaléka él olyan helyen, ahol egyszerre teljesül a 3-30-300 szabály mindhárom feltétele.
A magyar eredmények legerősebb oldala a fás környezet. A vizsgált magyar városokban a lakosság 66,1 százaléka él olyan helyen, ahonnan legalább három fa látható, és 52,4 százalék olyan környéken, ahol a lombkorona-borítottság eléri a 30 százalékot. A gyengébb pont a közeli park vagy zöldterület: a 300 méteres hozzáférési feltétel a magyar városi lakosság 48,2 százalékánál teljesül. Vagyis a magyar városokban sok helyen jelen vannak a fák, de a három feltétel nem mindig ugyanott találkozik.
A hazai mezőny élén több középváros áll. Kaposváron a lakók 42,9 százaléka felel meg mindhárom kritériumnak, amivel a város európai összevetésben is kiemelkedően szerepel: a 861 városból a 11. helyen áll. Miskolcon 38,4, Dunaújvárosban 36,5, Tatabányán 33,9, Szegeden pedig 29,9 százalék teljesíti a teljes 3-30-300 szabályt. Ez arra utal, hogy a zöld hozzáférés nem kizárólag fővárosi vagy gazdasági kérdés: kisebb és közepes méretű városok is tudnak viszonylag jó eredményt elérni, ha a beépítés, a zöldfelületi szerkezet és a fásítás kedvezően találkozik.
Budapest a magyar települések felső középmezőnyében szerepel. A fővárosban a lakók 26 százaléka felel meg egyszerre mindhárom feltételnek, amivel Budapest Magyarországon a 7., Európában pedig a 115. helyen áll. A fővárosban a három látható fa kritériuma 68,3 százaléknál, a 30 százalékos lombkorona-borítottság 57,1 százaléknál teljesül, de 300 méteren belül parkhoz vagy zöldterülethez már csak a lakók 47,7 százaléka fér hozzá. A budapesti adat ezért nem egyszerűen azt mutatja, hogy van-e elég fa vagy park, hanem azt is, hogy ezek mennyire egyenletesen oszlanak el a lakóterületek között.
A hazai lista másik végén Győr áll, ahol mindössze 9,6 százalék teljesíti a teljes 3-30-300 szabályt. Érdekes módon a város nem elsősorban a parkok közelségén bukik el, hiszen a 300 méteres feltétel 57,6 százaléknál teljesül, hanem a lombkorona-borítottságon: a lakók mindössze 17,6 százaléka él olyan környéken, ahol a fák koronája legalább a terület 30 százalékát fedi. Alacsonyabb arányt mértek Székesfehérváron is, ahol 11,4 százalék, Nyíregyházán 12,4 százalék, Debrecenben pedig 12,9 százalék teljesíti mindhárom feltételt.
A magyar adatok egyik legfontosabb tanulsága, hogy
nem elég parkokat fenntartani vagy elszórtan fákat ültetni. A városi hőség szempontjából különösen fontos az összefüggő, árnyékot adó lombkorona, amely a mindennapi útvonalakon, lakóutcákban és sűrűn beépített városrészekben is érezhetően javítja az életminőséget.
https://hvg.hu/360/20250706_hvg-klimaszabalyozas-varosi-faultetes-szabalyok-fajlista-felmelegedes-szeged
Viladecans, a spanyol kísérlet
A Magyarországnál jóval szárazabb klímájú Spanyolországban a barcelonai agglomerációban található Viladecans számít a 3-30-300 elv egyik legfontosabb úttörőjének. A város elsőként végzett utcaszintű elemzést arról, mennyire felel meg az elvnek, ami segített azonosítani a megvalósítás szerkezeti korlátait: például a szűk utcákat vagy azokat a negyedeket, ahol egy park létrehozásához épületeket kellene lebontani.
A zöldítés részeként az önkormányzat a következő években 5000 fát tervez ültetni, azzal a céllal, hogy 2030-ra 30 ezer fa legyen a városban. A mediterrán tengerparton, amelyet az aszályos időszakok sem kímélnek, a fák fenntartását az úgynevezett „szivacsváros” koncepció segíti. Ez egy csőhálózatra épülő rendszer, amely összegyűjti a tetőkről és utcákról lefolyó esővizet, majd egy föld alatti víztartó rétegbe vezeti, ahonnan a városi zöldfelületeket öntözik.
A gazdagabb környékek zöldebbek
A Bertassello vezette kutatás azt is kimutatta, hogy Spanyolországban a tehetősebb városrészekben több a városi zöld, mint a szegényebb környékeken. Ez a trend különösen Madridban, Barcelonában és San Sebastiánban látványos, míg Bilbao és Guadalajara esetében fordított mintázat figyelhető meg.
„Ez a történelmi adottságoktól és attól függ, hogyan szerveződött az adott város. Amikor a magasabb jövedelmű lakók a városközpontban élnek, a városokban általában kevesebb a zöldfelület és nagyobb a szennyezésnek való kitettség; máskor viszont ezek a lakók a külvárosokba költöznek, ahol több a tér és a zöld” – magyarázza Khomenko.
„Ennek a különbségnek következményei vannak, mert a leghátrányosabb társadalmi-gazdasági csoportok egyben a városi hőségnek is a leginkább kitettek. Javítani kellene ezeknek a csoportoknak a zöldfelületekhez való hozzáférését, mert ez a klímaváltozás elleni küzdelmet is segítené” – mondja Bertassello.
A városi hőstressz a nyári halálesetek 4,3 százalékáért felelős egy, 93 európai város adataira épülő, The Lancetben megjelent tanulmány szerint. A kutatás megállapította, hogy a 30 százalékos lombkorona-borítottság a nyári időszakban a korai halálozások 1,84 százalékát, és a városi hőségnek tulajdonítható halálesetek közel négytizedét előzné meg.
Éppen a lombkorona-borítottság az a feltétel a 3-30-300 elvben, amelytől az európai városok a legtávolabb vannak. A kihívás az urbanizációval együtt nő. „Minél sűrűbbek a városok, különösen azok, amelyek történelmi központtal és merev infrastruktúrával rendelkeznek, annál nehezebb jelentős átalakításokat végrehajtani” – ismeri el Pedro Lira, a Natureza Urbana építésziroda alapítója.
Ennek ellenére „sok város próbált legalább néhány fát biztosítani a legtöbb utcában, és gondoskodni arról, hogy az emberek otthona közelében legyen közpark vagy más zöldfelület” – mondja Konijnendijk.
Lehetetlen cél?
A bizonyított előnyök ellenére a 3-30-300 egyelőre csak elv. Az alkalmazásához olyan tervre lenne szükség, amelyben meghatározott célok, határidők, felelősségi körök és források szerepelnek. „Fennáll a veszélye, hogy a 3-30-300 nem lesz több vonzó szlogennél, amelyet elsősorban zöldre festésre használnak” – figyelmeztet Konijnendijk.
A bolgár fővárosban, Szófiában egyes ingatlanfejlesztők, akiknek igazolniuk kell a zöldfelületek meglétét az új lakófejlesztésekben, fákkal beültetett dézsákat bérelnek, amelyeket az ellenőrzés után elszállítanak és más helyszíneken újra felhasználnak.
Jogi értelemben az európai keret továbbra is önkéntes. A 2019-es európai zöld megállapodás és a 2021-es európai klímarendelet 2050-re klímasemlegességi célt tűz ki, és vállalja, hogy az EU zöldebbé teszi az európai városokat, de nem ír elő konkrét számszerű kötelezettséget.
A 2024 óta hatályos európai természet-helyreállítási rendelet arra kötelezi a tagállamokat, hogy 2030-ig ne csökkenjen az egyes országok zöldfelületeinek és városi lombkorona-borítottságának aránya, az azt követő években pedig növekedjen. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a városi térségek, amelyekben a zöldfelület már meghaladja a 45 százalékot, a lombkorona-borítottság pedig a 10 százalékot, mentesüljenek e szabály alól.
Néhány európai város úgy döntött, nem vár tovább. Firenze 2025 márciusában elfogadott egy zöldfelületi tervet, amely kifejezetten átveszi a 3-30-300 szabályt, és 2030-ig 50 ezer fa és cserje ültetését célozza.
A történelmi beépítettség által korlátozott Párizs mikro-beavatkozásokra összpontosít: például az iskolai udvarok burkolatának felszedésére és növényzettel, illetve vízzel ellátott „oázisokká” alakítására. A francia főváros 2040-re 40 százalékos vízáteresztő és növényzettel borított felületet szeretne elérni, Nantes pedig 14 hektárnyi burkolat felszedését tervezi, hogy az aszfalt helyét vízáteresztő, növényzettel borított talaj vegye át.
A természet sok városrészben nem jár ingyen. Sok ilyen kezdeményezést kísér a zöld dzsentrifikáció: a városrészek zöldítése növelheti az ingatlanok értékét, és kiszoríthatja az eredeti lakókat. „Ha méltányosan és minden városrészben zöldítjük a városainkat, ez kisebb probléma lesz” – érvel Konijnendijk, aki kiemeli a Bécshez hasonló fővárosokban kipróbált lakbér- és ingatlanár-korlátozásokat is.
A tervek gyakran még azelőtt elhalnak, hogy virágba borulhatnának, mert a politikai lendület ritkán tart tovább egyetlen választási ciklusnál.
Egy diófának több mint 30 év kell, mire árnyékot ad. Miért nem ilyen időtávban tervezünk?
– teszi fel a kérdést Rufino Hernández Minguillón, a Baszkföldi Egyetem építészprofesszora.
A jelenlegi akadályok ellenére van tér a nagyobb álmoknak is. Konijnendijk maga már egy negyedik számot is elképzelt: a 3000-et. Ez jelenthetne minden városrészben 3000 négyzetméter vad természetet, vagy minden otthonból elérhető, biztonságos, zöld, három kilométeres sétát.
A cikk a Pulse projekt határokon átnyúló újságírói együttműködés részeként készült. Közremúködők: Ana Somavilla, José Ramón Pérez (El Confidencial) Gian-Paolo Accardo (Voxeurop), Lorenzo Ferrari (OBCT), Zornitsa Lateva (Mediapool.bg, Bulgária), Folk György (EUrologus, Brüsszel)
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
