Az embereknek elegük lett a drogozó és a gyepükön kefélő hippikből – sajátosan magyarázza Seth Rogen Trump hatalomra kerülését
A hollywoodi sztár igyekszik nem túl sötéten látni a politikai helyzetet.
hvg.hu
Seth Rogen épp új sorozatát, a The Studio című hollywoodi szatírát promózza, ennek állomásaként hosszú interjút adott az Esquire-nek.
Az interjúban Amerika politikai megosztottsága is szóba került, és Rogen nem is maradt adós a válasszal:
Ami engem illett, igyekszem nem túl sötéten látni a helyzetet, igyekszem nem azon merengeni, hogy a globális társadalmi összeomlás küszöbén állunk-e. A polgárháború óta Amerika sok szempontból rendkívül megosztott ország, az is maradt a mai napig. Az embereknek elegük van a ki**szott drogozó hippikből és abból, hogy a gyepükön kefélnek. Úgy vannak vele, hogy tisztítsuk csak meg az utcáinkat egy kicsit. Aztán az embereknek elegük lesz az utcákat megtisztító idiótákból és visszarendeződnek a dolgok
– fejtette ki a hollywoodi sztár, aki azt is elmondta az interjúban, hogy szerinte a rendszeres füvezés jótékony terápiás hatással van a mindennapi életére.
A Csekély esély pont az a kissé tapló humorú hollywoodi vígjáték, amelyben Charlize Theron és Seth Rogen párosának köszönhetően nagyjából minden működik, ami hollywoodi – és pont azért középszerű, mert minden csak kézikönyvszerűen hollywoodi benne. De ettől még szórakoztató. Kritika.
A kávécserjéket ellenállóbbá lehet tenni a közelgő, még durvább hőségeknek és szárazságoknak, de ez a folyamat két évtizedet is felölelhet. Ellátogattunk egy kutatólaborba, ahol a klímaálló kávécserjék készülnek.