Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Fekete lyukból előhúzott milliárdokról ír az egyik meghatározó pénzügyi blog arra utalva, hogy a PSZÁF adatai szerint január végéig a háztartások 570 milliárd eddig sehol nem látszó forintot húztak elő "valahonnan" azok, akik a devizahitelüktől önerőből akartak megszabadulni.
Az azenpenzem.hu szerint a több mint félbillió forintos, eddig lényegében láthatatlan összegről a pénzügyi felügyelet áttételesen annyit tudott meg, hogy az részben a befektetési jegyek visszaváltásából keletkezhetett (a végtörlesztés idején, vagyis tavaly októberétől 2012 január végéig közel 110 milliárd forinttal több befektetési jegyet váltott vissza a lakosság, mint korábban, azonos időszakban). Ugyanakkor a biztosítóknál nem látható ebben az időszakban állománycsökkenés, igaz, az életbiztosítási megtakarításoknál mutatkozik egy legfeljebb 25 miliárdos szintet elérő átlag fölötti kifizetés.
A megállapításait PSZÁF-adatokra alapozó blog azt írja, hogy a hitelintézeti betétek egyáltalán nem csökkentek az év végére, és a 2011. decemberi betétállomány-növekedésük nominálisan is csak mintegy 30 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbi betétnövekménytől.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.