Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
2023-hoz képest közel harmadával esett vissza a lakásépítések száma. Az engedélyezett lakásépítések száma is kisebb volt, mint az előző évben.
2024-ben 13 295 új lakás épült, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – írja jelentésében a KSH. Ez historikusan is rendkívül alacsony szám, utoljára 2016-ban épült ennél kevesebb lakás.
Budapesten 4067 lakást vettek használatba, 28 százalékkal kevesebbet, mint 2023-ban. Az új lakások száma a többi településkategóriában is csökkent az előző évihez képest: a megyei jogú városokban 26, a többi városban 37, a községekben 23 százalékkal. A budapesti új lakások fele két (a XI. és a XIII.) kerületben épült fel. A fővárosnak ezen a részén több lakást vettek használatba (2,3 ezer), mint a teljes budapesti agglomerációban (2,0 ezer).
A 12 százalékos növekedést felmutató Dél-Alföld kivételével minden régióban kevesebb új lakást adtak át az egy évvel korábbinál. A visszaesés mértéke a Dél-Dunántúlon volt a legmagasabb, 41 százalék, ezt követte Észak-Magyarország és Pest régió 39, illetve 37 százalékos csökkenéssel. A korábban jelentős számú lakást építő Győr-Moson-Sopron megyében 31 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
A jövő sem valami ígéretes, a kiadott építési engedélyek és az egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 20 494 volt, 4,7 százalékkal kevesebb, mint 2023-ban.
Az építési kedv a nagyobb városokban csökkent, a fővárosban 12, a megyei jogú városokban 5,6 százalékkal. A többi településen kismértékű emelkedés történt: a nem megyei jogú városokban 2,0, a községekben 1,1 százalékkal több lakás építését kezdeményezték.
Az előző évihez képest a Nyugat- és Dél-Dunántúlon, továbbá az Észak-Alföldön növekedett, míg a többi régióban csökkent az építendő lakások száma. Megyei szinten kiemelkedő a Tolna megyében bekövetkezett 4,6-szeres növekedés, aminek hátterében túlnyomórészt a Pakson megvalósuló lakásépítések állnak. Hajdú-Biharban a már korábban is kiugró számú engedélyezés 32 százalékkal tovább bővült.
Az építtetők az esetek 45 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten volt a legalacsonyabb (7,7 százalék) és a községekben a legmagasabb (86 százalék).
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.