Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A gazdasági válság hullámai közepette fél év alatt csak Görögországnak romlottak nagyobb mértékben a 2012-es gazdasági növekedési kilátásai, mint Magyarországnak, és így jövőre sereghajtóvá válhatunk a régióban - áll a Policy Solutions összehasonlító makrogazdasági gyorselemzésében. A politikai elemző intézet az Orbán-kormány gazdasági célkitűzéseit a tavasszal benyújtott konvergenciaprogram és az IMF szeptemberi előrejelzései fényében vizsgálta.
A magyar kormány a 2011 tavaszán benyújtott konvergenciaprogramjában még 3%-os GDP-növekedéssel, az Európai Unió 10. legmagasabb növekedési rátájával számolt. Az IMF héten megjelent prognózisa azonban már csak a 14. helyre teszi hazánkat az Unióban: 1,7%-os nemzeti össztermékbővüléssel számol. A Matolcsy György által bemutatott 2012-es költségvetési tervezet ugyanakkor még a Nemzetközi Valutalapnál is borúlátóbb: a magyar kormány új célszáma (1,5%-os GDP-növekedés) csak a 17-19. helyre lenne elegendő az EU-ban.
Tény, hogy szinte egész Európában romlottak a gazdasági kilátások, kizárólag Észtország, Svédország és Portugália mondhatja el magáról, hogy a tavasszal kitűzött célkitűzései még szeptemberben is reálisnak tűnnek. Ugyanakkor a konvergenciaprogramok, az IMF előrejelzései és a magyar kormány új célszámainak összevetéséből kiderül, hogy egyedül Görögország gazdasági kilátásai romlottak a magyarénál nagyobb mértékben fél év alatt.
A Policy Solutions elemzése kiemeli, hogy a volt szocialista blokk lehet jövőre a kontinens motorja, mivel a friss előrejelzések szerint Észtország 4, Románia 3,5, Szlovákia 3,3, Lengyelország 3 százalékos növekedéssel számolhat. Azonban az is egyértelműnek tűnik, hogy a régión belül a magyar lesz a leglassabb ütemben növekedő gazdaság, még akkor is, ha sikerül teljesíteni a kormány által kitűzött célt.
Az elemzőintézet összehasonlításából kiderül, hogy a magyar konvergenciaprogram már tavasszal is az EU egyik legmagasabb inflációs rátájával számolt. A 3,4 százalékos tervnél csak a románok adtak meg magasabb célt Brüsszelnek (3,5 százalék). A helyzet a gazdasági válság kiújulásával sem változott: a kormány 4,2 százalékra emelt inflációs célkitűzésénél csak Romániában vár hajszálnyival nagyobb pénzromlást az IMF. Érdekesség ugyanakkor, hogy az IMF mind a tavaszi konvergenciaprogram, mind Matolcsy György által jelzettnél jobb inflációs adatot (3%) előlegez meg Magyarországnak.
A tavaszi konvergenciaprogram, az IMF előrejelzése és a kormány 2012-es költségvetési terve is nagyságrendileg azonos, 10-11%-os munkanélküliséggel számol a jövő évre. Ezzel Magyarország a 27 uniós tagállam közül a kilencedik legmagasabb munkanélküliségi rátával fog rendelkezni, melyhez ráadásul Európa legalacsonyabb foglalkoztatottsága is társul. Magyarország két makrogazdasági területen viszont pozitívebb képet mutat: a költségvetés hiányának a GDP 3%-a alatt tartása és az államadósság 72%-ra csökkentése eltér a más területeken látható kedvezőtlenebb tendenciáktól.
A teljes elemzés letölthető a Policy Solutions honlapjáról.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.