Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Mexikó után Kanada is vállalta, hogy szigorúbban ellenőrzi az Egyesült Államokkal közös határszakaszát és fellép a drogcsempészet ellen.
Donald Trump amerikai elnök legalább 30 napra elhalasztotta a Kanadát sújtó vámok bevezetését, nem sokkal azután, hogy a mexikói árukra kivetett vámok bevezetését is elnapolta – írja a BBC, hozzátéve, hogy a kínai termékekre vonatkozó vámok viszont kedden hatályba lépnek.
Trump azután döntött a vámok elhalasztásáról, hogy telefonon beszélt Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel és Claudia Sheinbaum mexikói elnökkel, akik egyaránt beleegyeztek abba, hogy fokozzák a felügyeletet az Egyesült Államokkal közös határszakaszukon az illegális bevándorlás és a kábítószer-áradat megfékezése érdekében, ezekre ugyanis kiemelt figyelmet fordít a Trump-kormányzat.
Trudeau bejelentése szerint Kanada egy „1,3 milliárd dolláros határvédelmi tervet” hajt végre, amelynek keretében új helikoptereket, technológiát és személyzetet vezényelnek a határra, valamint „megnövelt erőforrásokat biztosítanak a fentanil áramlásának megállítására”.
„Közel 10 ezer ember fog dolgozni a határ védelmén. Ezen túlmenően Kanada új kötelezettségvállalásokat tesz a fentanil-cár (fentanillal foglalkozó különmegbízott – a szerk.) kinevezésére, a kartelleket terroristacsoportokként fogjuk listázni, biztosítani fogjuk a határon a 24 órás felügyeletet, elindítjuk a Kanada és az Egyesült Államok közös csapásmérő egységét a szervezett bűnözés, a fentanil és a pénzmosás elleni küzdelem érdekében” – tette hozzá.
Végül bejelentette, hogy aláírt egy új hírszerzési irányelvet is a szervezett bűnözéssel és a fentanillal kapcsolatban, amelyet 200 millió dollárral támogat a kanadai kormányzat.
Sheinbaum hasonló vállalásokat tett, többek között vállalta, hogy Mexikó megerősíti az északi határ védelmét 10 ezer nemzeti gárdistával a kábítószer-kereskedelem, különösen a fentanil csempészetének megakadályozása érdekében.
Az új, átfogó amerikai vámok értelmében Kanada esetében a Kanadából az Egyesült Államokba érkező legtöbb árura 25 százalék vámot kellene fizetni, a kanadai energiatermékekre pedig 10 százalékot. A mexikói termékekre Trump ugyancsak 25 százalékos vámot vetne ki, míg a kínai termékeket 10 százalékos pótlólagos vámmal sújtja keddtől.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.