Steven Spielberg © AP

S. S.: A közönség - akárcsak a gyerekek - utálja, ha elveszik az örömét, viszont szereti a meglepetést. Ezért senki nem látta a stábból a forgatókönyvet, csak a naplóvezetőm meg én. Még a látványtervező is csak a szobámban olvashatta el a történetet, ott kijegyzetelte, aztán visszatettük a széfbe. Nemhogy egyetlen ügynöknek sem adtunk oda semmit, még a próbafelvételre behívott színészek is csak a szerepüket tartalmazó oldalakat láthatták. A főszereplők pedig egy estére kapták meg a forgatókönyvet úgy, hogy futár vitte Londonba és Sydneybe, kivárta, míg elolvassák, és már repült is vissza vele. De minden óvintézkedés ellenére valakinek mégis sikerült kilopnia a produkciós irodából 4 ezer fotót, amelyekből rekonstruálható lett volna az egész film. A tolvaj egy minden hájjal megkent filmes honlapnak ajánlotta fel a páratlan zsákmányt, de pechje volt. A szerkesztők ugyanis egy perc alatt felmérték, hogy nemcsak a dolog jogi következményei lennének veszélyesek számukra, de valószínűleg a közönségből is haragot váltana ki, ha lelövik az Indy-poént. Ezért felvették a kapcsolatot a Paramount jogászaival, akik meg rögtön értesítették az FBI-t, és együttes erővel leleplezték a tolvajt, aki jó időre rács mögé került.

HVG: Érdekes felállás, hogy Steven Spielberg rendező George Lucas producernek dolgozik. Nem volt sok két dudás egy csárdában?

S. S.: Attól a perctől kezdve, hogy Lucas kimondta az áment a forgatókönyvre, mindent rám hagyott. Sokat mondok, ha a nyolcvan nap alatt hatszor kijött a forgatásra. A vágást is rám bízta. Persze amikor összeraktam a filmet, udvariasságból megmutattam neki. Négy napra beült a vágószobába, szétkapta és összerakta a maga verzióját, amire azt mondtam, hogy néhány apróságtól eltekintve inkább maradok a sajátomnál. George egy csöppet sem sértődött meg, vállon veregetett és azt mondta: öregem, én nem így csináltam volna, de a tiéd a film.

HVG: A film a hidegháború idején játszódik, amikor ön kiskamasz volt. Mi fogta meg ennyire ebben a korszakban?

S. S.: Izgalmas időszak volt. Féltünk a vörösöktől, rettegtünk a nukleáris holokauszttól, bőgettük a motorbiciklit és Elvis Presleyt, hajtottuk a lófarkas kislányokat. Mi voltunk azok a "baby boomerek", akiket most a filmben Shia LaBeuf személyesít meg, nem véletlenül Marlon Brando bőrdzsekijében.

Spielberg és Lucas az első Indiana-film forgatásán © AP

S. S.: Mert nem voltam hippi, a közelébe sem mentem semmilyen kábítószernek, közöm nem volt az "acid nemzedékhez", melynek egyébként tagja vagyok, tehát objektívebben szemlélem és tudom ábrázolni ezt a korszakot, mint sok kortársam. Az akkori egyetemisták ki merték nyitni a szájukat például a vietnami háború ellen, a mai fiatalok jóval apatikusabban viselik az iraki háborút. Rájuk fér egy tanmese, ha jól van megírva és tálalva.

HVG: Miközben nagyon felpörgött az akciófilmes Hollywood, ön az utóbbi években a drámák felé fordult. Nem érzi úgy, hogy kiesett a ritmusból?

S. S.: Hollywood semmit sem változott, én pedig nem estem ki a ritmusból, hanem az élre kerültem. A szórakoztatás lelke ugyanis továbbra is a jó sztori: vagy egy szokatlan történet, amely állon vágja a nézőt, vagy egy megszokott sztori, amitől elandalodik. Az viszont igaz, hogy a gyártási technológia rengeteget fejlődött. Filmre forgassunk? Digitálisan? Hogy fog kinézni egy mozi tíz év múlva? Ezek ma a kardinális kérdések.

HVG: Nem tart attól, hogy az utolsó Indiana Jones óta felnőtt közönség egy egészen más rendezői stílushoz szokott, mint az öné?

S. S.: Szívesen meghagyom fiatal kollégáimnak a Bourne-ultimátum jellegű akcióthrillerek lüktetését. Én maradok annál a stílusnál, amelyet megtanultam és megszoktam. Ha az új Indiana Jones a pillanatnyi akciófilmdivatra rezonálna, és nem az eddigi három vérrokonára ütne, megtagadnám, hogy ez a sorozat tulajdonképpen a harmincas-negyvenes évek klasszikus akciófilmjeiben gyökerezik. A különbség filozófiai: én abban a filmművészetben hiszek, amelyik kézen fogja a nézőt és a mese részesévé teszi, nem abban, amelyik szétbombázza az agyát a látványos számítógépes trükkökkel. Ellentétben a mai rendezőkkel, én nem kizárom, hanem partnernek tekintem a közönséget arra a két órára, amit együtt töltünk.

HVG: A nézettségi sikerlistákat vezető, a tavasszal bemutatott Vasember című amerikai akciófilm eddig 188 millió dolláros bevételt ért el az USA-ban, a Grand Theft Auto 4 videojáték eladásai viszont az április végi piacra dobását követő első héten meghaladták az 500 milliót. Már nem jó üzlet a film?

S. S.: Ha a pénz mozgatna, azt mondanám, rossz bizniszben vagyok. De nem érdekel a pénz. Engem a filmkészítés izgat. Ha annyiért adhatnánk egy mozijegyet, amennyibe egy videojáték kerül, mi is könnyen bekaszálhatnánk azt a félmilliárdot. A videojáték hatalmas és sokkal sikeresebb üzlet, mint a miénk. De senkinek sem tiltja a vallása, hogy megpróbálkozzon a videojáték-készítéssel. Én már megtettem a múlt héten a boltokba került Boom Blocksszal.

HVG: A filmjeiből úgy tűnik, még képes rácsodálkozni a világ dolgaira. Honnan ered ez a kíváncsiság?

S. S.: Anyámtól örököltem, aki 88 éves, és tele van energiával, a mai napig vezeti az éttermét. Ő azt tanította nekem és a három testvéremnek, amit az egész élete tanúsít: az ember külsőre megöregedhet, de belül csak a cinizmus rongálhatja meg.

NÁVAI ANIKÓ / CANNES