"A szocialista társadalom fejlődésének egyik eredménye a nők fokozottabb bevonása a termelőmunkába", ezért fontos követelmény "a dolgozó nők mentesítése az improduktív házimunkák alól" - magyarázta bevezetőjében egy 1963 végén kiadott brosúra az önkiszolgáló áruházak telepítésének mélyebb társadalmi szükségszerűségét. Az ABC Áruházak (Super-Marketek) létesítése és üzemeltetése című, a Belkereskedelmi Kutatóintézet gondozásában megjelentetett belső kiadvány persze nem a dolgozók ideológiai felvilágosítását szolgálta, hanem abban igyekezett segíteni az új típusú boltok építőit, hogy ne essenek azokba a hibákba, amelyeket a Váchoz akkor még csak közeli (azóta a városba olvadt) Deákváron már hónapok óta működő kísérleti ABC készítői elkövettek.

A "dolgozó nők mentesítésére" persze - ha más meggondolásból is - nem ekkor történtek az első kísérletek. A politika legfelsőbb szféráiban - mint az a legfrissebb kutatásokból kiderül - ezt már több mint egy évtizeddel korábban célul tűzték ki. Az 1949-ben elfogadott első ötéves terv mintegy félmillió új munkavállaló, köztük jelentős számú nő bevonását vette számításba az ország erőltetett iparosításához. Az ügyben döntő fordulatra - tudható meg az e témát kutató Palasik Mária történész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense még publikálatlan tanulmányából - 1951 legelején került sor. A fél évvel korábban kitört koreai háború ugyanis - Sztálin szerint - fenyegető közelségbe hozta az újabb világháborút. Ennek kapcsán egy - máig csak visszaemlékezésekből ismert - titkos találkozón Moszkvában a kommunista országok vezetőit hadseregük még erőltetettebb fejlesztésére szólították fel. A nők tömeges munkába állításának e kontextusban egyre inkább az volt a mögöttes célja, hogy legyen, aki adott esetben helyettesíti a hadra fogott férfiakat. E rideg tényekhez persze megfelelő propagandaszöveg társult: "A nők felé ki kell hangsúlyozni, hogy munkába állításukkal még inkább valóra válik a nők egyenjogúsága, hogy a nők számára is nyitva van a fejlődés útja egész iparunkban." Továbbá hogy munkába lépésükkel "elősegítik egész családjuk felemelkedését". Ez utóbbi a tekintetben igaz is volt, hogy akkoriban egy fizetésből nemigen lehetett eltartani egy városi családot.

A nők gyökeres életmódváltásához azonban legalább az alapfeltételeket meg kellett volna teremteni. Az Országos Tervhivatal e tárgyban készült 1951. februári előterjesztésében felmerült például "a gyermekek napközbeni biztonságos elhelyezése", illetve "a háztartási munka megkönnyítése" - azt is külön kiemelve, hogy eleddig "nem ismertük fel ennek döntő jelentőségét a népgazdaság munkaerő-ellátásában". Az ezzel foglalkozó töprengések részletező mélységét jelzik, hogy a párt legfelsőbb testületeinek fórumait megjárt kérdéskör vitatása kapcsán "időpocsékoló eljárásnak nevezték a korabeli vegyesboltokban szokásos háromszori sorban állást (egyszer a pultnál a blokkért, másodszor a pénztárnál, harmadszor pedig újra a pultnál a kifizetett áruért)" - érzékelteti a mindennapok valóságának legmagasabb szintű ismeretét Palasik Mária.

A kérdéssel feladatszerűen foglalkozó Népgazdasági Tanács 1951 nyarán a nők fő terhei között a mosás és a ruhajavítás után mindjárt az élelmiszer-beszerzést, majd a főzést említette. A bevásárlást a kész- és félkész ételek nagyüzemi gyártásával, illetve az élelmiszerboltok számának növelésével, valamint az ellátás javításával gondolták egyszerűsíteni. Mindezzel szemben állt a hétköznapok realitása - egyebek mellett, hogy Magyarországon 1951 decemberében szüntették csak meg végleg a jegyrendszert, számos alapvető élelmiszer-féleség (elsősorban a hús) napi beszerzése - mindenekelőtt vidéken - még hosszú évekig komoly nehézséget jelentett. Arról nem is beszélve, hogy - mint az Sipos András A vegyesbolttól az ABC-áruházig című, 1995-ös tanulmányából tudható - az 1950-es években a vegyes- és húsboltok, illetve a pékségek száma minden korábbinál kisebb lett.

A körülmények - és némiképp az ideológiai körítés is - sok szempontból változtak az 1956-os forradalom leverése után, de a háztartási munka megkönnyítésének szlogenje "az életszínvonal fokozatos javításának" programjával operáló kádárizmusban továbbra is divatban maradt. 1959 áprilisában a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikai bizottsága (pb) a belkereskedelem helyzetét és munkáját értékelve ennek megfelelően külön is kiemelte, hogy - olvasható a Magyar Országos Levéltárban őrzött jegyzőkönyvben - "széles körben ki kell terjeszteni az új kiszolgálási formákat", azaz az akkor külföldön is egyre terjedő önkiszolgálást. Nem véletlenül: "a kádári politika számára az áruellátás és a fogyasztás elsősorban a »legitimáció«, a politikai stabilitás részelemeként volt fontos" - derül ki Valuch Tibornak A bőséges ínségtől az ínséges bőségig című, az 1956-os Intézet tavalyi évkönyvében megjelent tanulmányából. A "jó közérzetet" azonban - a bolthálózat elavultsága mellett - veszélyeztette, hogy "a kollektivizálás nyomán rövid idő alatt végképp felbomlott a hagyományos paraszti (önellátó) életforma (...), ami hirtelen hallatlanul megnövelte a napi bevásárlásra utaltak körét" - derül ki Sipos András már idézett írásából. Mindehhez sürgető szükségszerűségként társulhatott, hogy az Amerikában már az 1930-as években, Nyugat-Európában pedig a háború után elterjedt - az addig külön boltban árusított fűszer-élelmiszert, pékárut, zöldséget és húsárut a legszükségesebb iparcikkek kínálatával társító - szupermarketek első hírnökei 1958-ban megjelentek a tőkés fogyasztási formáktól egyébként idegenkedő Szovjetunióban, majd más szocialista országokban is.

Ilyen előzmények után született meg a Belkereskedelmi Minisztériumban a döntés: Magyarországon is szükség van új típusú, a hivatalos terminológia szerint bevásárlási központokra. Az első fecske 1963-ban érkezett az említett 5 ezer lelket számláló Deákvárra, ahol a Dunai Cement- és Mészmű munkásainak építettek lakótelepet. A Tausz János belkereskedelmi miniszter által megnyitott, mintegy 600 négyzetméter alapterületű ABC-áruház azért sem került az ország frekventáltabb pontjára, mert - az elv széles körű nemzetközi kipróbáltsága ellenére is - a gyakorlatban csak kísérleti egységnek szánták. Erre utal a miniszter még 1961 novemberében kelt utasítása, melyben miközben "minden 500 lakásnál többet magába foglaló lakótelepen (...) bevásárlási központok és üzletházak (külföldön szupermarketek és szuperettek)" létesítését írta elő, hozzátette azt is, hogy ezek építésénél fel kell használni "a most épülő váci és kecskeméti üzletházak működésének tapasztalatát". Ennek nyomán az Építésügyi Minisztériumban 1962 elején kezdték meg a "szabadon álló önkiszolgáló boltot tartalmazó üzletházak tervezési irányelveinek" kidolgozását, sőt az év nyarán még külön tanulmány is készült az önkiszolgáló boltok pénztárainak áteresztőképességéről, ideális kapacitásáról, különös tekintettel a reggeli és délutáni csúcsidőszakokra.

A való világ ezek ellenére is a miniszter előzetes óvatosságát igazolta. A deákvári első ABC tapasztalataiból ugyanis utóbb volt mit tanulni. Bár a megnyitásról készült Népszabadság-tudósítás hosszan méltatta az "ország legkorszerűbb kereskedelmi központjában" üzembe állított, akkor valóban lélegzetelállítóan fényűzőnek tetsző hűtőpultokat, vitrineket, sőt elektromos virslifőző gépeket, a Belkereskedelmi Minisztérium csak a szakma által olvasott havilapjában, a Kirakatban 1963 végén már bőven lehetett sorolni a "tanulságokat". Például hogy az építők elfeledkeztek az árumozgatásról, a pinceraktár födémjébe utólag kellett belevésni a teherlift helyét. A kézikocsik pedig, már ha átfértek a szükségesnél kisebb raktárak ajtajain, elakadtak a felesleges és magas küszöbökön. Az eladótér födémje is túl alacsonyra került, minek nyomán a hűtőgépek nem tudtak megbirkózni a lámpák melegével. Arról nem is beszélve, hogy a kívülről tetszetős, körkörös üvegportál miatt csak középen lehetett az árukat hordozó gondolákat elhelyezni.

Érthető, ha ezek után még ugyanabban az évben megszületett a bevezetőben már említett ABC-kézikönyv, amely eme - és a külföldi - tapasztalatok alapján valódi tudományos mélységben taglalta az önkiszolgáló boltokkal kapcsolatos telepítési tudnivalókat. Így magyarázták például az áruháznak a településen való elhelyezése mikéntjét, de a pultok, a polcok és a pénztárak elhelyezését, a raktár kiképzését, sőt még a boltban (a falakon és berendezési tárgyakon) alkalmazandó, a vásárlást serkentő színkombinációk pszichológiáját is. Még az elnevezésre is jutott figyelem, hangsúlyozva, hogy az eredeti Super-Market helyett az ABC Áruház (teljes nevén Alapvető Beszerzési Cikkek áruháza) kifejezést javasolják.

Talán a deákvári ABC kudarcokkal terhes elsőségének kétes dicsősége is magyarázhatja, hogy a kereskedelemtörténet annalesei miért nem ezt említik elsőként. Olyannyira, hogy a minisztérium 1964 közepén az időközben a budapesti József Attila lakótelepen létesült új szupermarket berendezését írta elő prototípusként felhasználni a további üzletekhez. Az ellátási problémákat persze a fent említett különös figyelem - és az új üzletek gombamód szaporodása - sem oldotta meg. A Belkereskedelmi Kutatóintézet által 1964 nyarán Háziasszonyok javaslata a háztartási munka megkönnyítésére címmel készített gyorsjelentés 2485 fővárosi asszony véleményét összefoglalva leszögezte, hogy a megkérdezettek a mosás-vasalás után - nem kis részben a továbbra is krónikus áruhiány miatt - még mindig a bevásárlás gondjait tekintik a második legnehezebb napi feladatnak. Persze maguknak a problémák megoldására hivatott ABC-knek is akadtak bőven beszerzési gondjaik. Mint azt az MSZMP pb ugyancsak az idő tájt készült egyik előterjesztése kiemelte: "az új kiszolgálási formák elterjesztésére volna szükség", amit gátol a nagyméretű üzlethelyiségek és a pénztárgépek hiánya, valamint az áruk ipari előrecsomagolásának elmaradottsága.

ILLÉNYI BALÁZS