"Krisztus sem szállt le a keresztről" - hozott érzékletes történelmi példát II. János Pál pápa korábban, amikor arról faggatták, lemondana-e, ha betegsége elhatalmasodna rajta. A szenzációhajhásznak minősített média túlzott érdeklődését és illetlen találgatásait pedig azzal szerelte le az immár negyven éve híven szolgáló pápai magántitkár, Stanislaw Dziwisz érsek, hogy "sok újságíró, aki korábban a pápa egészségéről írt, ma már a mennyben van".

© AP

Nem kevés belső, vatikáni kritikát aratva Jorge Mejia argentin érsek elképzelhetőnek tartotta ugyan a pápa lemondását, de - a napokban erről szintén nyilatkozó Sodano bíboroshoz, a vatikáni "miniszterelnökhöz" hasonlóan - II. János Pál lelkiismeretére bízta az ügyet. A katolikus egyházfő magától eddig még soha nem hozta szóba lemondását, de sokatmondó jelnek tekinthető, hogy az ellene elkövetett emlékezetes 1981-es merénylet után, a hosszú felépülést követően éppen ő volt az, aki kezdeményezte az Egyházi törvénykönyv olyan kiegészítését, amely immár kánonjogilag is lehetővé teszi Szent Péter utódának a lemondását.

A találgatások szinte menetrendszerűen felbukkantak tíz és öt éve is, II. János Pál 75. és 80. születésnapja környékén (előbbi életkorban elvárják a püspökök lemondását, míg utóbbi esetén a bíborosok megszűnnek pápaválasztók lenni). Két és fél évvel ezelőtt még a pápa konzervatív jobbkeze, a pápaválasztó bíborosi kollégium vezetője - így a vatikáni hierarchia szerint a pápa utáni második ember -, Joseph Ratzinger bíboros is úgy fogalmazott: ha a pápa úgy látná, betegsége miatt képtelen ellátni feladatát, "lenne bátorsága a lemondást választani".

Ezzel szemben Paskai László, Magyarország rangidős bíborosa irreálisnak tartja a lemondásnak még csak a felvetését is. Úgy véli, ilyen forgatókönyv soha fel sem merült II. János Pál pápával kapcsolatban. Az Egyházi törvénykönyv említett 332. kánonját - amely szerint "ha úgy adódik, hogy a római pápa lemond hivataláról, az érvényességhez szükséges, hogy a lemondás szabadon, annak kijelentése pedig szabályosan történjék, de nem szükséges, hogy bárki elfogadja" - Paskai bíboros és a többi magyar főpap egybehangzóan úgy értelmezi, hogy nem a lemondás lehetőségét, hanem a pápa tökéletes szuverenitását hangsúlyozza.

Ezzel szemben John Wilkins, az angliai katolikus intellektuális kéthetilap, a Tablet szerkesztője már három éve azt mondta a BBC hírügynökségnek, hogy vatikáni körökben azt rebesgetik, a pápa aláírt egy olyan levelet, amelyben kijelenti, súlyos akadályoztatása esetén tekintsék befejezettnek pápaságát. Wilkins egyúttal azt is felvetette, hogy nincs pontosan szabályozva, mi történjék olyankor, ha a pápa nem tud - az idézett paragrafus értelmében - szabadon lemondani, mert például kómába esett, netán Alzheimer-kór akadályozza tisztánlátását. A Focus német hírmagazin a pápa mostani kórházi tartózkodása után egyenesen olyan vatikáni spekulációkat szellőztetett meg, amelyek szerint Dziwisz magántitkár és esetleg Sodano bíboros is őriz egy-egy pápai lemondólevelet, amelyről csak a keltezés hiányzik.

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek viszont meg van győződve arról, hogy "saját tanításához hűen a katolikus egyház elfogadja II. János Pál vezetését élete utolsó pillanatáig", magyarán a pápa biztosan nem fog lemondani.

Vannak persze, akik másként gondolják. A vatikáni körökben élesen bírált svájci reformteológus Hans Küng szerint a katolikus egyház érdekében "hasznos és szükséges lenne" a pápa lemondása (HVG, 2005. február 19.). Hasonlóan vélekedik Richard McBrian, az amerikai Notre Dame katolikus egyetem teológiaprofesszora is, aki szerint a pápa lemondása az egész világra kiható spirituális kijelentéssel érne fel, mert azt jelezné: még a pápa sem nélkülözhetetlen, és "mindig késznek kell lenni megválni a hatalomtól a nagyobb jó érdekében".

Beer Miklós váci püspök arra hívta fel a HVG munkatársának figyelmét, hogy az 1965-ben lezárt második vatikáni zsinat részben korlátozta a pápa szerepét, így ő immáron nem egyedül, hanem a püspöki testülettel közösen kormányozza az egyházat. Ez akkor is változás, ha senki sem kérdőjelezi meg a pápa Krisztus földi helytartójaként betöltött szerepét, illetve azt, hogy csalhatatlan a katolikus hit és tanítás dolgában, amikor "ex cathedra" tesz kijelentést. A HVG-nek nyilatkozva a püspök kitért arra, hogy a hittől elvonatkoztatva, pusztán racionális síkon sokakban felmerülhet a párhuzam: világi államfők megválasztásakor - vagy éppen nyugdíjazásakor - fontos szempont, milyen az illető fellépése és kondíciója. Arra is emlékeztetett a váci főpásztor, hogy a Vatikánban "bölcsen le vannak osztva a feladatok", így a napi ügyek intézésében nincs szükség a pápa közvetlen jelenlétére, mi több, hála az egyházi intézmények olajozott működésének, a hittel kapcsolatos kérdésekre is választ lehet kapni - akár az egyházfő nélkül is.

Bábel érsek azzal egészítette ki mindezt, hogy eddig is a pápa tucatnyi megbízottja - köztük Ratzinger bíboros is - a körülöttük lévő szakértői gárdával készíttette el a pápa által később szentesített enciklikákat és tanítói leveleket. Ezt erősíti meg az amerikai Time magazin értesülése is: az újság - belső, vatikáni forrásokra hivatkozva - úgy véli, a pápa csak engedelmesen aláírja a nap közben hozzá berohanó bíborosok által elé tolt dokumentumokat.

Ez a rendszer nyilván akkor is működőképes lenne, ha II. János Pál állapota esetleg rosszabbodna. Ezzel kapcsolatban Bábel érsek azt jegyezte meg, hogy a "beteg világnak beteg pápa kell", arra utalva ezzel, hogy a manapság sok államban engedélyezett vagy engedélyezés előtt álló eutanáziát is más megvilágításba helyezheti, ha az egyházfő saját példájával is jelzi: a beteg ember is értékes.

Mások (így például néhány évvel ezelőtt még a már említett Hans Küng is) felvetették: ha visszavonulna vagy lemondana a pápa, előbb akár egy hirtelen hozott rendelettel is eldönthetné, ki legyen teljhatalmú megbízottja, vagy beleszólhatna utóda kiválasztásába. Jóllehet Paskai bíboros ezt is a valóságtól elrugaszkodott elképzelésnek tartja, tény, hogy apróbb döntésekkel már az utóbbi évtizedekben is módosítottak a pápaválasztás menetén. A második vatikáni zsinatot 1965-ben lezáró VI. Pál pápa például 120 bíborosban maximálta a konklávé tagjainak számát, másrészt ő hozta meg 1970-ben azt a már említett rendeletet, amely szerint csupán a 80 évesnél fiatalabb bíborosok szavazhatnak az új egyházfőről, és az új pápa sem lehet ennél idősebb. II. János Pál még tovább ment, és nemcsak a 2001 januárjában kinevezett 44 új bíborossal rendezte át a bíborosi kollégium erőviszonyait - csökkentve az olasz kardinálisok arányát -, hanem öt évvel korábban, 1996-ban módosította a pápaválasztási törvényt is. Így ma már - igaz, csak tucatnyi eredménytelen választási forduló után - kétharmados többség helyett immár egyszerű többséggel is lehet pápát választani.

IZSÁK NORBERT