A "nemzetközi" jelzőt viseli nevében a magdeburgi székhelyű, 1991-ben alapított Telemann-társaság. Hogy mennyire nem csupán nemzeti ügy a német komponista emlékének ápolása, azt akár az is jelezheti, hogy 1997-ben a német Martin Ruhnke után másodjára magyar zenetudóst, Székely Andrást választottak elnökké. A más kultúrák felé nyitott - újnémet szóval: multikulti - szemléletnek nem ez az egyetlen ilyen jellegű megnyilvánulása a szövetségi köztársaságban. A legismertebb példa talán, hogy 1997 és 2003 között - vagyis kétszer is megválasztva - Konrád György volt a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke, első külföldiként e poszton. Külső erőre az 1990-es évek végén már csak azért is szükség volt, mert a nyugat- és keletnémet feléből nagy nehezen összeolvasztott akadémia belső egységének megteremtésére nemigen akadt helyi vállalkozó az egykori berlini fal egyik oldaláról sem. Ezek után már nem is okozott meglepetést, amikor 2000 májusában a német poéták, esszéírók és novellisták P. E. N. klubja - történetében először - szintén külföldi elnököt választott, a száműzetésben Münchenben élő, Said művésznéven publikáló (valódi nevét titokban tartó) iráni költő személyében. Ennek is volt üzenete: e gesztussal az üldözött írók és újságírók helyzetére hívták fel a figyelmet a német pályatársak. Said két év elteltével személyes okokra hivatkozva távozott posztjáról. A Kasselban ötévente megtartott kortárs képzőművészeti kiállítás, a Documenta eleve nemzetközi rendezvény, de a fentiekhez hasonló újdonságnak számított, amikor a 2002-es szemle művészeti vezetőjét Európán kívülről választották. A nigériai születésű, New Yorkban és Johannesburgban élő költőt és művészetkritikust, Okwui Enwezort azzal méltatták az akkori német újságcikkek, hogy véget vet a Documenta Európa-központúságának.