Húszezer biciklista felvonulása a budapesti körutakon, városi kerékpárösvények kiépítését ígérő politikusok, állampolgári rokon- és ellenszenvkampányok, hetekig tartó országos médiafelhajtás. Mindezt az új idők új módszereivel sikerült elérnie két, a városi kerékpározást alternatív közlekedési ideológiává turbózó magyar állampolgárnak. Nem kellett hozzá több, mint egyszerű internet-hozzáférés, és a hívek mozgósítására tökéletesen megfelelt az a website - egy ma már szinte bárki által elkészíthető világhálós magánkiadvány -, amelynek híre minden reklám nélkül (mondhatni: szájtról szájtra) terjedt. A világszerte milliókat nyeregbe hívó mozgalom többértelmű elnevezése - Kritikus Tömeg - önbeteljesítő jóslattá vált: a szociológiában a kritikus tömeg azt jelenti, amikor egy kisebbségi véleményt, cselekvési mintát követők tábora akkorára duzzad, hogy képes befolyásolni a többséget.

"A múlt heti biciklis dzsembori jó példa arra, hogy a világhálón a passzív befogadói alapállás a múlté, mára kialakult egy, az információk áramlását aktívan, a korábbiaktól eltérően alakító népesség" - fejtegeti Vályi Gábor közgazdász-médiakutató, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára. Ő egyúttal az egyik szervezője az október elején a budapesti Közép-európai Egyetemen Reaktivizmus címen kezdődő és éppen az említett jelenséggel foglalkozó nemzetközi konferenciának.

"Az internet nem csupán az információk minden eddiginél szabadabb és gazdagabb áramlásának színtere, hanem olyan médium is, amely felülírja a tömegkommunikáció háromszáz év alatt kialakult alapszabályait, s így változtathat is a modern társadalmakon" - állítja mások mellett Lawrence Lessig amerikai jogászprofesszor, a Stanford Egyetem égisze alatt működő internet- és társadalomkutató központ igazgatója, akinek Free Culture (Szabad kultúra) című, e tézist kifejtő könyve rövidesen magyarul is megjelenik. Annak az alapszabálynak a megváltozásáról van szó, amely szerint a fontos vagy annak tartott üzeneteket a negyedik hatalmi ágnak is mondott sajtó tálalja a többség elé. A menüt az erre szakosodott szakemberek állítják össze, a történések között a hírértéknek és a fontosságnak a szakmában többé-kevésbé elfogadott mércéje szerint válogatva. A polgárok pedig, eszik, nem eszik, nem kapnak mást - illetve eddig nem kaptak.

A nyilvános netnaplók (blogok) vagy a civil szervezetek, művészeti csoportok, magánszemélyek weboldalainak szerzői komoly alternatívát kínálnak ezzel a hagyománnyal szemben - állítják médiateoretikusok, köztük Nalini Kotamraju, az amerikai Berkeley Egyetem holland származású szociológusa, a küszöbönálló budapesti konferencia egyik résztvevője. Ő "az internet aktivistáinak" tartja e webes műfajok művelőit. Hivatásos forradalmár éppúgy akad köztük, mint pusztán önmagát szórakoztató családanya. Közszemlére tett műveiket, az általuk szelektált és saját nézőpontjukból kommentált, a hagyományos sajtóetika által nem korlátozott híreiket, publicisztikaszerű szösszeneteiket, kritikáikat tíz- és százezrek olvassák. Az új médiások a véleményterjesztés módját és többnyire persze az üzenetek tartalmát tekintve is szembemennek az egyébként az interneten is megtalálható fősodorral, például a jó öreg nyomtatott sajtóvilág hálós mutációival, vagy épp az állam, az egyház vagy a tudomány világhálós hadállásaival.

"A médiateoretikusok korábban úgy vélték, a gomba módra szaporodó internetes közösségek milliárdnyi apró szigetet alkotnak az információ világtengerében, és csak a maguk kedvtelésének élnek, ügyet sem vetve másokra. Kiderült, hogy valóban sok-sok nyilvánosság jött létre, de ezek átjárhatóak, sőt, kapcsolatban állnak egymással" - jelentette ki a háló világáról a hálón megnyilatkozó Howard Becker amerikai szociológus.

Ha igaz, akkor nem csekély szociológiai újdonság, hogy az új média átírta a hallgatás spirálja néven ismert elméletet, amelyet Elisabeth Noelle-Neumann német szociálpszichológus az 1970-es években állított fel, s a későbbiekben úgynevezett követőkutatásokkal igazolt. E szerint a margóra szorított kisebbségek, ha egyáltalán megkérdezik őket, a többség véleményéhez igazodnak. Nem derül ki tehát, miben is térnek el a fősodortól, ennek következtében mondanivalójuk, attitűdjük tovább halványul, míg a többségé erősödik, végül akár az ellenvélemények puszta létezése is megkérdőjeleződik. "A világhálós aktivisták számtalanszor megszakították a hallgatás spirálját, és ha mást nem értek is el, azt legalább igen, hogy a tömegmédia is foglalkozzon az ügyükkel" - mondta a HVG-nek Wild Judit médiaszociológus. Éppen az olcsón kivitelezhető önfelmutatás az oka, hogy olyan, meglehetősen különböző irányzatok, mint például a melegmozgalmak, a radikális antiglobalisták, a környezetvédők, a feministák, a magzatvédők, az állatkísérletek ellen fellépők nem csupán a hagyományos médiumokban népszerűsítik magukat. Pippa Norris, az amerikai Harvard Egyetem politológiaprofesszora ennek alapján nem kevesebbet állít, mint hogy a politikában az új média jelentős hatást gyakorolhat a választók magatartására is, mindenekelőtt csökkentheti az úgynevezett utánfutóhatást. Ennek az a lényege, hogy az emberek gyakran hajlamosak végül arra a politikai erőre voksolni, amelyet az utolsó közvélemény-kutatások győztesnek állítanak be. Az új, a szubjektív nyilvánossághoz tartozó szócsövek viszont nem engedik holmi felmérésekkel eltéríteni az állampolgárt - legalábbis Norris szerint.

A média által közvetített véleménynek való ellenállás olyannyira jellemző az új médiára, hogy ez lett a budapesti konferencia egyik vezérmotívuma, miután a tudományos világ érdeklődését is felkeltette a gerillaharcot a hittérítéssel és az ismeretterjesztéssel ötvöző, számtalan formában testet öltő alapattitűd. Az egyik legszelídebb a mintegy ezer irodalmi mű ingyenesen letölthető, egy-egy már csak antikváriumban kapható példány esetében több ezerszer le is töltött, digitális változatát tartalmazó magyar Csendes Könyvtár - volt, amíg a szerzői jogok megsértésére hivatkozva a hazai könyvkiadók a nyáron be nem záratták.

VAJNA TAMÁS