Helyosztó
Nyert, de a várakozásokhoz képest kisebb előnnyel a tavaly alakult centrista Kadima párt a múlt heti izraeli választáson. Úgy tűnik, hogy a szavazók inkább olyan pártokra adták voksukat, amelyek nem a palesztinokkal kapcsolatos terveikre, hanem a szociális kérdésekre fektették a hangsúlyt.
A hagyományok szerint Izraelben az elnök annak a pártnak a miniszterelnök-jelöltjét kéri fel kormányalakításra, amely a legtöbb mandátumot szerzi, így a megbízást lapzártánk után várhatóan Ehud Olmert, a Kadima párt vezetője kapja. A múlt kedden tartott előrehozott parlamenti választáson ugyanis a januári agyvérzése óta még mindig kómában fekvő Ariel Saron kormányfő által tavaly alapított Kadima 29 mandátummal a 120 fős új kneszet legnagyobb frakcióját adja. Bár mindenképpen bravúr, hogy Izrael történetében először nyert választást egy centrista párt, az eredmény csalódást is keltett, hiszen még alig néhány héttel ezelőtt 35-38 képviselői helyet jósoltak a pártnak.
A Saron helyébe lépő Olmert máris jelezte, hogy bármelyik pártot szívesen látja a koalíciójában, ha az elfogadja a Kadima programját, amely lényegében a Saron által tavaly a Gázai övezettel kezdett, a palesztinokról egyoldalú lépésekkel történő "leválás" programjának folytatása. Olmert - ezúttal "összetartás" elnevezésű - terve szerint 2010-re egyoldalúan kialakítanák a zsidó állam végleges határait, amennyiben a békefolyamat továbbra sem mozdulna előre. A határ Ciszjordánia nyugati oldalán a már félig megépített biztonsági fal vonala lenne.
A program központi eleme, hogy a Ciszjordániában lévő szétszórt zsidó kolóniákat felszámolnák, és a mintegy 240 ezer telepesből 60 ezret a nagyobb, ugyancsak ciszjordániai településekre költöztetnének. Így megmaradna és Izraelhez tartozna például a Ciszjordánia közepén lévő Ariel, a Jeruzsálemtől keletre fekvő Mále Adumim és a délre található Gus Ecion. A Gázai övezet tavalyi katonai kiürítésével ellentétben azonban egyelőre a hadsereg ellenőrzése alatt maradnának azok a területek is, amelyeken evakuálnák a kolóniákat. Olmert ígéri, hogy Jeruzsálem Izrael oszthatatlan fővárosa marad, és stratégiai okokból nem adná fel a Jordán folyó völgyét sem. Nem világos, hogy mi lenne a sorsa a Jordán-völgyben lévő telepeknek, és a Hebron szívében élő mintegy 450 zsidó telepesnek.
Pártja vártnál gyengébb szereplése ellenére Olmert viszonylag könnyen hozhatja létre koalícióját, hiszen az első számú lehetséges partner, a Munkapárt 19 mandátumot szerzett. A szakszervezeti vezér, Amir Perec által vezetett Munkapárt is amellett tette le a garast, hogy Ciszjordániában telepeket kell felszámolni, de - a Kadima tervével ellentétben - nem egyoldalúan, hanem tárgyalások alapján. Várhatóan a koalíció tagja lehet a semmiből előkerült és hét mandátumot szerzett Nyugdíjasok Pártja, valamint két ultraortodox párt, a 12 hellyel rendelkező Sasz, valamint a hatot kapott Egyesült Tóra Judaizmus. Általában mindkét vallásos párt pragmatikus a területfeladást illetően, ha vallásoktatási és egyéb céljaikra megkapják a szükséges állami támogatást.
Olmert nehézségei azonban éppen itt kezdődhetnek. A Munkapárt például követelheti a pénzügyminiszteri posztot, miközben programjában a minimálbér és egyéb jóléti kiadások növelése szerepel. A Munkapárt, a Nyugdíjasok Pártja és a Sasz együttes szociáliskiadás-növelési terve szakértők szerint 851 millió dollárnak megfelelő összegre rúgna. Mivel a Kadima kevesebb mandátumot kapott, mint a főként szociális és vallásos programokkal fellépő pártok együttvéve, egyes elemzők azt a következtetést vonták le, hogy a gazdasági kérdések megkerülhetetlenné váltak. "Az izraeliek jó része számára teljesen mindegy már, a hatalom csúcsán ki foglalkozik a palesztinokkal" - fogalmazott a Reuters hírügynökségnek Jonatán Kac, a Leader tel-avivi brókercég vezető közgazdásza.
Bár az új kormány tehát a jelek szerint kénytelen lesz növelni a jóléti és szociális kiadásokat, izraeli közgazdászok általános véleménye szerint az ország aligha tér vissza a 2003-as államháztartási reformok előtti, bőkezűen osztogató politikához, és a költségvetési hiánya nem fogja túllépni a hazai össztermék (GDP) önként vállalt háromszázalékos szintjét. Tavaly a deficit a GDP 1,94 százaléka volt 5,2 százalékos növekedés mellett, az idén pedig 4-4,5 százalékos bővülést várnak. Kérdés azonban, miből lehet előteremteni a szociális kiadások növelését. A nagy pártok vezetői most is a védelmi kiadások lefaragásáról beszélnek, ami azonban mindig kemény diónak bizonyult.
Valószínűleg a szegénység és a jövedelmi különbségek növekedése is közrejátszott abban, hogy a reformok atyjának tartott volt pénzügyminiszter, Benjamin Netanjahu vezette jobboldali Likud történelmi vereséget szenvedett: a 40 helyből mindössze 12 mandátumot tudott megtartani. A kudarc fő oka azonban nyilván az, hogy Saron tavaly távozott a pártból, amelyben a gázai kivonulást és a ciszjordániai telepek további egyoldalú felszámolását mereven ellenzők maradtak, ami a jelek szerint a szavazók többsége számára már nem járható út.
Egyelőre úgy tűnik, Olmert rákényszerülhet egyoldalú politikájának megvalósítására, mivel a múlt héten hivatalba lépett palesztin Hamász-kormány nem tágít eredeti célkitűzéseitől. Iszmail Hanije kormányfő a londoni Guardian múlt pénteki számában megjelent írásában elutasította az Izrael elismeréséről való tárgyalást és az ország elleni harcról szóló lemondást, amíg a zsidó állam el nem kötelezi magát a palesztin területekről való kivonulás mellett. Hanije egyúttal hozzátette: az ellenségeskedés beszüntetéséért cserébe Izraelnek teljesen vissza kell vonulnia az 1967-es határokig, Kelet-Jeruzsálemet is beleértve, szabadon kell engednie valamennyi palesztin foglyot, minden telepest evakuálnia kell, és el kell ismernie a palesztin menekültek visszatérési jogát.
Mindebből sok minden elfogadhatatlan Izrael számára. Ám a patthelyzet ellenére figyelemre méltó: a palesztin kormányfő írásának alapján az iszlamista Hamász mintha lemondott volna arról, hogy a zsidó államot is beleértve egész Palesztinát követelje. A Hamász lényegében ugyanazt akarja most, mint a néhai Jasszer Arafat által vezetett Fatah az 1993-ban kezdődött oslói békefolyamat során. Sőt a helyzet még fonákabb. Míg a Fatah a kilencvenes években tárgyalásokat folytatott Izraellel, az iszlamista és egyéb palesztin szervezetek - élükön a Hamásszal - öngyilkos merényletek sorozatát hajtották végre. A 2000-ben kezdődött második palesztin felkelés, az intifáda alatt csak a Hamász mintegy hatvan kamikaze akciót követett el.
Ám miközben a Hamász több mint egy éve tartja magát a tűzszünethez, a Fatahhoz tartozó Al-Aksza Mártírjainak Brigádja folytatta az erőszakot. A múlt héten négy izraeli halálát okozó öngyilkos merényletet követett el, az első olyat, amely a Fatahhoz köthető a Hamász győzelmét hozó januári választás óta.
KERESZTES IMRE