Csak Norris?
Bizonyára sokak számára ismert, hogy az M0-s északi hídjának internetes elnevezésszavazása során Chuck Norris amerikai akciófilmszínész ugrott a lista élére, minek hallatán Stephen Colbert amerikai humorista televíziós műsorában arra kérte nézőit, hogy szavazzanak őrá. Később örömmel nyugtázhatta, hogy több mint 17 millió szavazattal már magasan ő vezeti a listát egy bizonyos Nicolaus Zrínyi (2 millió szavazat) előtt. Jellemző, hogy a derék amerikai úgy tudta, Zrínyi "arról híres, hogy megvédte Szigetvárt az ottomán hadseregtől". Onnan nézve úgy látszik el sem lehet képzelni, hogy van ország, amelyben egy vesztes ütközet vezéréről szeretnének hidat elnevezni.
© Fazekas István |
Lett volna tehát még itt anyag a humoristának, ha jobban tájékozódik. De van ennek a szavazásnak kevésbé vicces oldala is. Van ugyanis a javaslatoknak olyan része, amit, úgy tűnik, komolyan gondoltak. A száz legtöbb voksot kapott személyből 27 olyan, akit feltehetően nem viccből neveztek meg. Ezeknek több mint a fele politikus (16), mégpedig túlnyomórészt olyan, aki egyben hadvezér is volt, vagy a neve valamely fegyveres konfliktushoz kapcsolódik (12). Jól tükrözi ez, hogy a magyar nemzettudat főleg a történelem politikai - és harci - cselekményeire épül. Nem tulajdonítanék a komolynak szánt jelöléseknek sem különösebb jelentőséget, ha a jelzett tanulság nem esne egybe más forrású tapasztalataimmal. Például hogy a papírpénzeinken szereplő mind a hét személy kivétel nélkül politikus, közülük öt király, illetve fejedelem, hadjáratok vezetői. Semmi bajom általában a politikusokkal, a hadvezérekkel, a szabadságharcokkal és a rendi felkelésekkel. Csak az arányokkal.
A hídnévlistán ott volt az 59. helyen Neumann János is, 193 szavazattal. Vajon miért nem jutott több rá a számítógép-használó szavazóktól? Miért nem jelölték Kemény Jánost, a Basic egyik megteremtőjét, Kozma Lászlót vagy Tarján Rezsőt, akik az első hazai számítógépeket még a Gyűjtőfogházban megálmodták? Most, a holografikus adattárolás hajnalán Gábor Dénes is megérhetett volna egy jelölést (jó, legalább Gábor Zsazsára szavaztak). Miért kapott olyan kevés voksot az útmérnök Vásárhelyi Boldizsár, illetve Szent-Györgyi Albert és Bartók Béla? És általában a magyar tudomány, művészet képviselői? Miért jelöletlen mondjuk Rippl-Rónai? Csak a komoly(kodó) szavazók világképét tükrözi ez, vagy valamennyiünkét?
Hogy is mondta Vázsonyi Vilmos (na, róla sem fognak Magyarországon hidat elnevezni, hát hány hadosztálya volt?) száz éve? Ady idézi tőle: "A történelmet tanulva, folyton verekedést, csatározást tanulunk. A zsenge ifjú nem hall nagy szellemekről, tudósokról, hanem a nagy hős Kinizsiről, ki félkezével felemeli a malomkövet, ki húsz törökkel vív egyszerre, egy-egy megölt törököt fog a két kezébe, egyet a fogai közé, s így táncol." Bár a történelemtanításban sok minden változott (Kinizsi például nem kapott jelölést), vérszomjból és politikacentrikus világképből maradt még elég, Csáknoriszaink még mindig népszerűbbek a tudósoknál, festőknél, íróknál, muzsikusoknál, színészeknél, humoristáknál és bábművészeknél.
LŐRINC LÁSZLÓ
(A szerző történelemtanár)