Mi a férje kedvenc étele, művésznő? Jó lenne, ha ma vacsorára azt készítene neki. Egy, az emigráns Irodalmi Újságban 1958 májusában megjelent híradás szerint ezzel a biztatással fordult a tanácsvezető bíró a tárgyalás szünetében a vádlott Darvas Iván akkori feleségéhez, Tolnai Klárihoz. A névtelen pesti tudósító szerint a sztárszínész beígért szabadulása végül azért maradt el, mert Darvas "az utolsó szó jogán kijelentette: nem bánt meg semmit, s ha megint alkalma volna rá, ugyanúgy cselekedne, mint a forradalom alatt".

Csupán színháztörténeti legendárium e Pest-szerte terjedő történet, hiszen az 1957. október 16-ai zárt tárgyaláson a vádlott egyetlen hozzátartozója sem lehetett jelen. Mindazonáltal Darvas - ahogy 2001-es önéletírásában is megörökítette - valóban kivívta a tárgyalást vezető tanácselnök, Bimbó István haragját. A vád szerint a színész 1956 októberében tagja lett a Madách Színház forradalmi bizottmányának, részt vett ellenforradalminak minősített petíciók megfogalmazásában, s újdonsült funkcióját arra használta fel, hogy elérje a Gyűjtőfogház politikai foglyainak - köztük is elsősorban testvérbátyjának, az 1955 őszén kémkedésért tíz évre ítélt Darvas Attila mérnöknek - azonnali szabadon bocsátását. A színészre a legterhelőbb vallomást a legfőbb ügyészségen dolgozó Kovács István tette, akitől Darvas a forradalmi napokban írásos meghatalmazást szerzett egy szabadítóbizottság felállítására. A visszafordulat után Kovács ügyész - önmagát mentve - azt állította, hogy az ominózus aláírást az aggódó öcs fegyverrel a kezében kényszerítette ki tőle.

A szembesítéskor Bimbó elrendelte, hogy Kovács arccal a vádlott felé fordulva ismételje meg vallomását. Miután az eleget tett a felszólításnak, a bíró azt kérdezte: "No, mit szól hozzá, Darvas?" "A tanú úr valótlanságot állít, függetlenül attól, hogy profilból mondja-e, vagy en face." Mire a nem franciás műveltségű tanácselnök a "szembe" kifejezést - hangzása (an fász) nyomán - obszcénnek és a bíróság megsértésének minősítette, s egy hét sötétzárkával honorálta. Csak azután hirdette ki a főbüntetést, a kétévi börtönt.

Sorsáról valójában már hónapokkal korábban, 1957. május 14-én döntés született. Ezen a napon bólintott rá ugyanis a kádári pártvezetés ideiglenes intézőbizottsága tagtársuk, Kállai Gyula művelődésügyi miniszter azon előterjesztésére, melyben Darvas Iván rendőri eljárás alá vonását (is) javasolta. A végrehajtást csupán az hátráltatta, hogy az 1954-ben a Makk Károly rendezte Liliomfival országos hírnévre szert tett színész főszereplésével éppen a Gerolsteini kaland című zenés játékfilm felvételei készültek, így a hatóságok - az újraforgatással járó népgazdasági kárt elkerülendő - csak a munkálatok végeztével vették őrizetbe őt. A habkönnyű operettmese premierjekor viszont Darvas már ítéletét várta cellájában. (Mindezt néhány héttel azután, hogy az 1957 májusában bemutatott, Bakaruhában című, Hunyady Sándor novellájából készült filmeposzt - melyben szintén Darvasé volt a főszerep - egyszerűen levették a mozik műsoráról.)

Bár még várat magára az 1956. október 31-ei gyűjtőfogházi rabszabadítás és az ezzel kapcsolatos megtorló perek történeti feldolgozása, azt több visszaemlékezés is megerősíti, hogy amint Darvas elérte célját, s teljesítette - ahogy az utolsó szó jogán is fogalmazott - "a testvéri kötelék által rá rótt kötelezettséget", a többiek kiszabadítását bizottsági társaira hagyta, mondván: a továbbiakban nélküle is boldogulnak. November 4-e után pedig hiába győzködte a bátyja, hogy menjen vele Svájcba, merthogy őt is ugyanabba a cellába fogják zárni, ahonnan ő szabadult, a színész maradt.

Az ellene indított eljárás során egyébiránt nem csupán terhelő, de mentő tanúja is akadt, Pécsi Sándor, aki a már említett Liliomfi című filmben együtt brillírozott Darvassal. Ő egyik kihallgatása után vallomáskiegészítő levelet fogalmazott, melyet 1991-ben tett közzé Standeisky Éva történész. Pécsi kifejtette: "Nem rendelkezem valami fejlett politikai érzékkel, (...) ám kollégám és barátom meglehetősen passzív politikai magatartást tanúsított." Hogy a viszonylag enyhe ítéletet ez a levél mennyire befolyásolta, nem tudni. Az viszont ismeretes, az 1959. április 4-én amnesztiában részesített Darvas nem titkolta, hogy szabadulása után - miközben több esztendeig a metróépítésnél és fröccsöntő kisiparosnál segédmunkáskodott - beadványokkal és befolyásos barátok közvetítésével bombázta a hivatalokat annak érdekében, hogy visszakerülhessen a számára az életet jelentő deszkákra. Merthogy - indokolta akkori "prototípusos kompromisszumkötését" 1989-es első nyilvános visszatekintésében az őt faggató Bertha Bulcsunak - "a színpadi mesterség jelen idejű, nem lehet majd eljátszani Rómeót, amikor Lear király életkorát közelítgeti a színész".

A fokozatos feloldozásra a kádári kultúrpolitikát megtestesítő Aczél György 1963-ban látta elérkezettnek az időt. Akkor szerződtet(het)te Darvast a Miskolci Nemzeti Színház, és az évben kapott újra filmszerepet az Aranyfej című szocialista krimiben, majd a Pacsirta című Ranódy László-opusban. A következő évben pedig már főszereplő a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? című Makk Károly-filmben. 1970-ben a börtönévei alatt szerzett tapasztalatait (nyilatkozataiban visszatérően: "életem legfontosabb élményeit") kamatoztatta a Déry Tibor írásából készített, Szerelem című, ugyancsak Makk rendezte játékfilmben. A forgatás helyszínén, valamikori kényszerlakhelyén, a Gyűjtőfogházban Darvas egyébként még sajátos elégtételt is vehetett. Amikor ugyanis megpillantotta az egyik, rabsága idején őt rendszeresen egzecíroztató börtönőrt, kezébe aprópénzt nyomva utánozhatatlan eleganciával rendelt tőle egy jó forró feketét.

MURÁNYI GÁBOR