Az internetes technológia radikálisan más helyzetbe hozta az alkotókat. Ha a net előtti világban elolvastam egy könyvet vagy elajándékoztam valakinek, nem kellett bejelentenem a szerzői jogi hivatalnak, hiszen nem hoztam létre egy új kópiát. A digitális világban azonban a kultúra használata minden alkalommal újabb másolatot eredményez - így elvileg engedélyhez kötött - világított rá Szabad kultúra című könyvében Lawrence Lessig, az amerikai Stanford Egyetem jogászprofesszora, miért is alapított 2001-ben Creative Commons (rövidítve CC; magyarul Kreatív Közvagyon) néven világmozgalmat.

"Az Újvilágban sokkal szigorúbb a szerzői jogvédelem, mint Európában, főleg Magyarországon" - ad a CC-hez némi jogszociológiai hátteret Bodó Balázs médiakutató, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szociológia és kommunikáció tanszékének oktatója. A különbségeket szerinte a jogtörténetbe 2001-ben, Bridgeport Music kontra Dimension films néven bevonult eset is jól példázza. Történt, hogy George Clinton (minden funk és hiphop öregapja) Get Off Your Ass and Jam című számának három hangból álló ismert gitártémáját egy NWA nevű rapcsapat felhasználta egyik felvételéhez: kivettek háromhangnyi hangmintát az eredetiből, lelassították, majd hozzáillesztették saját zenéjükhöz. A pert ráadásul nem Clinton indította, hanem a hangfelvétel jogait birtokló Bridgeport. (Ez a cég másokhoz hasonlóan abból él, hogy több száz, olykor ezer mű jogait megszerezve perel, akit csak tud.) A sokfordulós ügyben a bíróság végül felmentette a rappereket, mert azok egy jogvédett felvétel elenyészően kicsiny részletét használták csak fel, ám a törvények szerint ha Amerikában valaki hangmintát használ, szakszóval samplingel, azaz egy létező hangfelvétel hangjait használja új mű megalkotásához, akkor ehhez nemcsak a dal szerzőjétől/előadójától, hanem a hangfelvétel tulajdonosától is engedélyt kell kérnie.

A jogok agresszív védelme tapasztalható a tudományos munkák területén is. Ez esetben sem a forrásokhoz való szabad hozzáférés létfontosságával tisztában lévő szerzők, hanem a tőlük a jogokat megszerző kiadók veszik véresen komolyan még a szakcikkek ismeretterjesztő, nem kereskedelmi célú terjesztését is.

A klasszikus liberális elveket való Lessignek ebből a - gyakran a szerző akaratával ellentétes - gyakorlatból lett elege. A CC megalkotásával egy olyan, szerzői jogi paragrafusokkal alaposan körülbástyázott rendszert dolgozott ki, amelyben a jogtulajdonosok (a szerzők, de a szabad terjedés előnyeit felismerő kiadók is) rendelkezhetnek alkotásaik sorsáról: engedélyezhetik vagy megtilthatják a kereskedelmi célú felhasználást, illetve a származékos művek létrehozását. Egy zenekar például kikötheti, hogy a neten publikált számát bárki letöltheti, sőt a lemezlovas-kultúra divatját követve újra is keverheti (remixelheti), ugyanakkor sem az eredetit, sem pedig a remixet nem hozhatja kereskedelmi forgalomba. Mindezt úgy, hogy az interneten publikáló szerzők egyetlen klikkeléssel műveik mellé biggyeszthetik a - szabályos jogi nyilatkozat kritériumainak megfelelő, immár a világ 36 országában, köztük Magyarországon is "honosított" - CC-licencet. A nyugat-spanyolországi Badajoz városában található Metropol bár tulajdonosa nemrégiben e szisztéma segítségével bekkelte ki, hogy behajtsák rajta a spanyol szerzői jogi hivatal által kirótt - a vendéglátó-ipari egységben szolgáltatott zenék után járó jogdíj befizetésének elmulasztása miatti - több ezer eurós büntetést. A tulaj arra hivatkozott, hogy nála csak a szabad felhasználást biztosító CC-licences muzsika szólt, és ezt játszási (szakszóval track-) listával is bizonyítani tudta.

A hagyományos jogérvényesítés egyébként is számos akadályba ütközik, amióta az 1990-es évek második felétől gombamód szaporodni kezdtek a klasszikus szerzői jogokra fittyet hányó világhálós "intézmények", például a különféle fájlcserélő programokkal operáló hálózatok. A szerzői jogok totális felrúgásából ráadásul az ezredforduló után feltűnt copyright-anarchisták már egyenesen sportot űznek. A három éve alakult The Pirate Bay (A kalózöböl) nevezetű svéd brigád tagjai úgy teszik közkinccsé a legkülönbözőbb digitális formátumú könyveket, filmeket, zenei felvételeket, hogy az oldalaikon csak a forrásra mutató linkeket közlik. Több mint 2 millió regisztrált felhasználóval büszkélkedő honlapjuk így a világháló egyik legnagyobb, a felhasználók privát archívumaiból összeálló - ingyenes - film-, zene- és szoftvergyűjteménye.

Velük ellentétben "a CC nem lép ki a jogi keretekből, csak alkalmazkodik a megváltozott helyzethez" - állítja Bodó. A ma már több mint 60 millió különféle szellemi alkotást védő jogi formula hívei ugyanis nem a szerzői jogok ellen vannak. Az eredetileg Hernád Istvánként anyakönyvezett Steven Harnad, a kognitív tudományok québeci professzora Open Archive Initiative (Nyílt Archívum Kezdeményezés) néven létrehozott világhálós adatbázisával például azért küzd, hogy a tudományos eredmények szabadon elérhetővé váljanak - a publikáció pedig ne csak a tudományos kiadók monopóliuma legyen. Lessig szerint a CC ráadásul nem is üzletellenes, igaz, az eddigiektől eltérő gazdasági modelleket feltételez. Az elképzelések szerint a CC-zenekarok például nem a lemezeladásból él(né)nek, hanem a netre kipakolt, ingyenesen letölthető számaikkal felkeltett érdeklődésből, közérthetőbben: a koncertezésből. Hasonló modellel, de még CC nélkül lett a világ legnagyobb példányszámban eladott debütáló albuma a brit Arctic Monkeys bemutatkozó lemeze, miután a banda promócióként ingyenesen tette közzé első számait.

Az egyik legizgalmasabb alternatívával az amerikai archivista, Rick Prelinger állt elő. Ő szerzői jogvédelem alatt már nem álló mozgóképeket (évtizedekkel ezelőtt készült oktató- és vállalati filmeket, amatőr felvételeket) vásárol fel, és tesz közkinccsé digitális formában a világhálón. A mindig képéhes reklámszakemberek és a korabeli celluloididézetekre vadászó dokumentumfilmesek előszeretettel csemegéznek a Prelinger Archívumban. A jószolgálat azonban rögvest bizniszbe vált, amikor a filmesek eladják a készterméket valamelyik televíziós társaságnak, filmforgalmazónak. A disztribútorok ugyanis - a mindig perelni kész jogászok nyomására - számon kérik a felhasznált felvételek jogtisztaságát az alkotóktól. Ezt pedig egyedül Prelinger úr tudja számukra igazolni, aki az archívum fenntartását fedező summa fejében kész igazolni a felhasznált mozgóképek jogtisztaságát.

VAJNA TAMÁS