Pár tízezerből belevághat a lakás olyan szintű átalakításába, amelynek már érezhető az eredménye
Bizonyos okosotthon-eszközökkel csökkenthető az energiaszámla, míg más kütyük növelik a fogyasztást.
A Menczer–Magyar-csörte igazi aljassága
Magyar Péter és Menczer Tamás egymásnak feszülése a maga alpári stílusában egyértelműen jelezte: a magyar politikában a piszkos munka egyre piszkosabb.
„Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz?“ – egymásnak feszült Magyar Péter és Menczer Tamás a pécsi gyermekotthonnál
Menczer azt mondta Magyarnak, azért jött ide, hogy végre egy férfivel is találkozzon, mire Magyar azzal vágott vissza, hogy Menczernek büdös és habzik a szája.
Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem
Az Országos Bírói Tanács az elnök lemondása után elhalasztja a bíróságok jövőjéről szóló konferenciáját
Az OBT közleményében úgy fogalmaz, mindig a bírói függetlenséget, a bírói önigazgatást és a szakmaiságot tartja szem előtt.
Tóta W. Árpád: Élet az eresz után
Az ellenzékiként ismert melegeknek épp máglyát rakat a hatalom a leggátlástalanabb verőembereivel. A hűséges alattvaló viszont puhára esik a huszonöt fős buliból is – írja publicistánk.
„Még egyszer nem akarok orosz fogságba kerülni, inkább meghalok”
Sztanyiszlav Aszejev ukrán író-újságíró meglehetősen sötét képet fest az ukrán hadsereg állapotáról, és beszámol az orosz hadifogság borzalmairól is.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.