Képmutatással és az amerikaiakra jellemző tájékozatlansággal vádolják környezetvédő szervezetek Al Gore amerikai exalelnököt, aki nemrégiben a globális klímaváltozás szakértőjeként járta be Dél-Amerikát. Argentínában például az amerikai bioüzemanyag-kongresszuson tartott szívhez szóló előadást befektetőknek, civil szervezeteknek és mezőgazdasági termelőknek. A hírek szerint Gore 170 ezer dollárt kapott beszédéért - a tetemes summát a bioüzemanyag-lobbi utalta át neki.
Kétségtelen, a nemzetközi befektetőknek és a kockázati tőkének a mezőgazdasági termékekből előállítható etanol és biodízel iránti egyre nagyobb érdeklődése mind több szociológust, közgazdászt és környezetvédőt aggaszt. A magas olajárban érdekelteket pedig még inkább. A kereslet egyre nő, az USA például abban reménykedik, 2017-re 24 százalékban etanolt és biodízelt tankolnak majd az amerikai utakon futó járművekbe. Már az elmúlt három évben is közel 800 százalékkal nőtt az új iparágba történt befektetések mértéke. Szakemberek egy része viszont most már arra is figyelmeztet, hogy Dél-Amerikában nem csupán áldást hoztak az energianövény-telepítések, mivel, a vádak szerint, nem igazán törődnek a környezetvédelemmel, az élelmiszer-ellátással vagy a mezőgazdasági szerkezetváltás szociális következményeivel.
Argentína alelnöke, Daniel Scioli többször kijelentette, meggyőződése, hogy az energianövények termesztésével és feldolgozásával hazája a megújuló energia egyik fellegvára lesz, és ehhez örömmel látnak külföldi befektetőket. Az argentin kormány egyik fő tanácsadója e témában Juan Carlos Iturregui, az Amerika-közi Fejlesztési Alapítvány elnöke, aki azzal válaszolt a különféle veszélyekre figyelmeztető tudósok érveire, hogy a bioüzemanyagok a fejlődést szolgálják, ezért "ne bajlódjunk feltételezgetésekkel, elméletekkel és hamis vitákkal. Jut mindenkinek elegendő élelem, és jut mindenkinek elegendő bioüzemanyag is." Az Argentin Tudományos Akadémia egy nemrégiben publikált közleménye szerint az etanol és a biodízel nagy mennyiségben való előállítása kukoricából, illetve szójából mindenesetre befolyásolhatja az élelmiszer-ellátást.
Sokan emlékeznek még az idén januárban vívott mexikói tortillaháborúra, amikor több ezren tüntettek azért, mert az USA által támogatott bioetanol-gyártók felvásárolták a mexikói kukoricakészleteket, minek következtében egyik napról a másikra négyszeresére emelkedett a tortilla ára (HVG, 2007. február 17.). Az ellenzők egyebek mellett azzal is érvelnek, hogy 100 liter etanolt nagyjából annyi kukoricából állítanak elő, amennyiből egy embert egész évben táplálni lehetne. Azt is felvetik, hogy minél több termelő áll át a kukoricatermesztésre, annál kevesebben fognak búzát és rizst vetni, így ezek ára is a drágulhat. Márpedig egyes számítások szerint az alapvető élelmezési cikkek árának 1 százalékos emelkedése 16 millióval növeli a földön az éhezők számát, ami azt is jelentheti, hogy 2025-re 1,2 milliárdnyi ember fog éhezni, és ez 600 millióval több, mint amennyivel korábban számoltak. Az Argentin Növényolaj-ipari Kamara vezérigazgatója, Alberto Rodríguez szerint a megtermelt szója 80 százaléka élelmiszerként hasznosítható, míg annak legfeljebb 20 százalékát, az olajat használják fel a bioüzemanyaghoz. Vagyis a megnőtt szójatermelés inkább lenyomja az élelmiszerszója árát. Argentína az Egyesült Államok és Brazília után mindenesetre máris a világ harmadik legnagyobb szójatermesztője, és évente 10 százalékkal nő az ilyen ültetvények aránya - az új befektetők főleg génmódosított szójával telepítik be az eddig sokféle növény termesztésére használt területeket.
E "fejlődés" közben azonban tízezrek vesztették el eddigi munkájukat. Egy többféle növényt termesztő családi gazdaság ugyanis arrafelé 100 hektáron több mint harminc embernek ad megélhetést, a cukornád viszont már csak tucatnyi, míg a szója csupán egy-két napszámosnak teremt munkalehetőséget. Az óriási ültetvények ráadásul kiszorítják az őslakosokat és a kisebb, családi vállalkozókat is. Az északargentin Salta tartományban például a helyi önkormányzat asszisztálásával százával zavarják el földjeikről a kistermelőket, akik az új szójabab-ültetvényesek útjában állnak.
Az eddig példaként emlegetett Brazíliában sem fenékig tejfel a bioüzemanyag-előállítás. Igaz, az ott értékesített üzemanyag egyharmada ma már etanol, ennek ellenére 2005-ben Brazília naponta 2 millió hordó kőolajat fogyasztott, szemben a 280 ezer hordó bioüzemanyaggal. Ráadásul a fő alapanyag, a cukornád tradicionális termesztéséhez hozzátartozik, hogy az ültetvényeket általában az aratás előtt felégetik, így szabadulva meg a felesleges levélzettől és a munkásokat időnként megtámadó kígyóktól, a hamuval egyszersmind javítva is a föld minőségét. Igen ám, csakhogy az így keletkezett füst, amelyet a szél még nagyvárosokba is befúj, szén-dioxiddal szennyezi a levegőt. Igaz, nemrégiben törvény született a cukornádföld-égetés ellen.
Az esőerdőirtással kombinált óriási monokulturális növénytermesztés (egyedül Brazíliában évi több mint 300 ezer hektár esőerdőt égetnek fel, hogy aztán energianövényeket telepítsenek oda) ráadásul csökkenti a biodiverzitást, és védett fajok pusztulását okozza, ráadásul töméntelen szén-dioxid-kibocsátással jár. A bioüzemanyagok előállítását új aranykornak remélő várakozások után most felerősödtek a kételyek és számos új megfontolás. Nemegyszer a sokszor elátkozott olaj felmentésével: a Science amerikai tudományos lapban két hónapja megjelent tanulmány szerint minimum kétszer annyi szén-dioxid-kibocsátás akadályozható meg azzal, ha kőolajszármazékokból finomított üzemanyagot használ az emberiség, és nem irtja ki az erdőket, hogy aztán a helyükön a környezetbarátabbnak mondott etanol vagy biodízel előállítására alkalmas növényeket termesszenek...
IZSÁK NORBERT
