Összehangolt támadás folyik a júniusban megújult MR2 Petőfi rádió ellen. Eleinte csak "állampolgári bejelentések" érkeztek az ORTT-hez, szeptemberben pedig először az MDF elnökhelyettese követelt vizsgálatot a testülettől, majd ugyanazon a napon landolt a Reviczky utcában a két országos kereskedelmi rádió, a Danubius és a Sláger közös panaszlevele, valamint a Radiocafé 98.6 beadványa. A Danubius és a Sláger csak "komoly aggodalmát" fejezte ki a Petőfi programmódosítása miatt, és konzultációs lehetőséget kért, a Radiocafé vezetői viszont kifejtették, ha a kialakult helyzetet adottságként kell elfogadni, akkor kérik a rádiójuk által fizetendő műsor-szolgáltatási díj, valamint a számukra előírt 51 százalékos beszédarány csökkentését.
Az önkéntes vagy felbérelt egyéni panaszosok kérelmére az ORTT már nyáron elrendelte a Petőfi hatósági ellenőrzését, melynek során arra a megállapításra jutott, hogy az adón elenyésző, alig több mint 5 százaléknyi a közszolgálati tartalom, a nonstop zene műsorfolyam nem tekinthető annak. Such György, a Magyar Rádió (MR) elnöke felvette a kesztyűt. A HVG birtokában levő válaszlevelében kifejtette: a közrádiónak a lakosság nagy része által igényelt programokkal kell jelentkeznie, márpedig a Petőfi műsorait a változások előtt elsősorban az 50 feletti korosztály hallgatta, s mindössze 20 ezer hallgatót ért el a 40 év alattiak 3 millió fős táborából. Such szerint semmi nem indokolja a fiataloknak szóló igényes könnyűzene kirekesztését a közszolgálatiként elfogadható műsorok köréből. A rádióelnök szerint a médiatörvényből nem következik, hogy a közrádiónak a közszolgálati előírásokat valamennyi csatornáján egyformán kellene teljesítenie. Az MR ennek az öt programján és a regionális frekvencián tesz eleget, a sokszínűséget és a változatosságot pedig éppen azzal biztosítja, hogy a 40 alatti korosztály ízlésvilágának megfelelő műsorokat is sugároz.
A konkurensek panaszára újabb vizsgálat indult. Míg a polémia első fordulója a közszolgálatiság értelmezéséről, a második kör inkább a piaci pozíciókról szól. Az országos versenytársak igen körmönfontan fogalmaznak, a Radiocafé vezetése viszont kereken kijelenti, hogy az övékéhez igen hasonló zenei arculatával a Petőfi komolyan veszélyezteti a piaci pozíciójukat. Az ORTT monitoringszolgálatának vizsgálata szeptemberben ugyanarra a megállapításra jutott, mint korábban: kevés a közszolgálati műsor a Petőfin. Ugyanakkor azt is leszögezi: a megvizsgált hallgatottsági és reklámsugárzási adatok alapján jelenleg nem kell piaci átrendeződéstől tartani, de hosszú távon az MR2 elszívhatja a hasonló zenei kínálattal rendelkező adók hallgatótáborát. A legnagyobb hasonlóságot a vizsgálat is a Radiocaféval fedezte fel.
A testület valószínűleg puha álláspontra helyezkedik majd az üggyel kapcsolatban, hiszen a döntést előkészítő anyagban az ORTT irodája is osztja Such álláspontját a közszolgálati követelményeknek az MR összes csatornáján releváns teljesítéséről. A testület legfeljebb újra szóvá teheti, hogy a Petőfi működése nincs összhangban az MR közszolgálati és műsor-szolgáltatási szabályzatával, ami előírja a közszolgálati műsorok 50 százalékos arányát. Annak betartatása viszont a kuratórium, nem pedig az ORTT hatásköre.