Tetszett a cikk?

Néhány nappal a párt országos etikai bizottsága által elrendelt tagrevízió befejezése előtt lemondott a zuglói MSZP öt...

Néhány nappal a párt országos etikai bizottsága által elrendelt tagrevízió befejezése előtt lemondott a zuglói MSZP öt elnökségi tagja, majd néhány órával később Szűcs István helyi elnök is (Csák Ferenc alelnök már októberben távozott). A 11 tagú testület így működésképtelenné vált. Korábbi szövetségesei "puccsa" után Szűcs - akinek így alpolgármesteri tisztsége is bizonytalanná vált - ezzel elkerülte, hogy néhány héten belül leváltsák. A tavalyi tagtoborzási botrány nyomán az etikai bizottság előírta ugyanis, hogy a tagrevízió után a helyi vezetésnek bizalmi szavazást kell elrendelnie (HVG, 2007. október 20.). A pénteken lezáruló tagrevízió pedig nem éppen a Szűcséknek kedvező helyi arányokat vetíti előre. A tagtoborzás ügyében magánokirat-hamisítás miatt a rendőrség is nyomoz, és a zuglói MSZP-s Kemecsei Árpádnak és Komlódi Gábornak a Zuschlag-ügyben is magyarázkodnia kellett.

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Nézzen körbe, lát itt drogosokat? Hány zombival találkozott amióta itt van?” – riport Tarnazsadányból

„Festészete a tudatalattijából tör elő, olyan, mintha előző életéből őrizne jeleneteket a lelkében”

„Festészete a tudatalattijából tör elő, olyan, mintha előző életéből őrizne jeleneteket a lelkében”

ÁSZ-elnök: egy szó sem igaz abból, amit Magyar Péter állít

ÁSZ-elnök: egy szó sem igaz abból, amit Magyar Péter állít

Volt CIA-főnök: Több fegyvert kellett volna küldeni Ukrajnába, úgy meg lehetett volna állítani az orosz inváziót

Volt CIA-főnök: Több fegyvert kellett volna küldeni Ukrajnába, úgy meg lehetett volna állítani az orosz inváziót