Úgy vélem, nem óriási probléma, ha egy 12 éves gyerek nem írja fel hibátlanul a nátrium-acetát oldódásának reakcióegyenletét. A gyerekek gondolkodásmódja 14-15 éves korukra - egymásra épülő szakaszokban - minőségileg változik meg. Ekkorra alakul ki az elvont fogalmakban való gondolkodásra való képességük, értelemszerűen csak ezután tudnak műveleteket is végrehajtani velük. E műveletek azok a bizonyos PISA-tesztek kapcsán oly sokat emlegetett kompetenciák. Nem véletlen, hogy éppen e kompetenciaszintek összehasonlítására fektetnek nemzetközileg olyan nagy súlyt, és az sem véletlen, hogy míg az északi országokban, például Finnországban, szövegértésből 2006-ban csak a gyerekek 4,8 százaléka produkált a hat szintből 2-es alatti eredményt, mi tavaly is hoztuk a 2000-ből és 2003-ból megszokott formánkat: a magyar gyerekek 20,6 százaléka alulról súrolja ezt a lécet.

Az alapvető különbség a két oktatási rendszer között, hogy a skandináv iskolákban először a későbbi tudáshoz szükséges biztos alap megteremtésére és megerősítésére törekszenek. Nem választják szét rögtön a tananyagot a tanárképzést elvégzők (jó esetben) speciális érdeklődési területei szerint. A diákok projekteket készítenek csoportosan és egyénileg, a tananyagot sokszor eljátsszák, lerajzolják vagy más módon teszik kézzelfoghatóvá. Ezáltal önismeretre is szert tesznek és felismerik, hogy ugyanazt a dolgot ahányan vannak, annyiféle módon tudják értelmezni és ábrázolni, megtanulva, hogy a különbözőségben érték rejlik, így sokkal elfogadóbbak lesznek a más kultúrát képviselőkkel szemben. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szavaival: az ilyen oktatási rendszereknek vannak fontosabb szempontjaik, mint hogy az elsősök már karácsonykor tudjanak olvasni édesanyának-édesapának. Igaz, ők ezt két teljes évig tanulják - viszont még 15 éves korukban is értik a szöveget.

Magyarországon egy jobb képességű gyerek jelessel is eljuthat az érettségiig úgy, hogy tanulás címén a dolgozatok előtt egyszer elolvassa a tankönyvét, és megjegyzi annak tartalmát. Egészen másnapig. Nyilvánvaló, hogy ez nem tanulás, ez semmi más, mint a rövid távú memória tornája. A tanulás az, amikor az anyagot a gyerek mélyen feldolgozza, értelmezi, átstrukturálja, kiemeli a lényeget és köré rendezi a többletinformációkat.

Vajon még hány PISA-felmérés tanulságain kell átrágniuk magukat a magyar tanügyi illetékeseknek ahhoz, hogy ők is átvegyék a nemzetközileg már bevált módszereket? Az országnak, a gazdaságnak égető szüksége van rá, a jövő letéteményesei pedig megérdemlik, hogy az iskolában az érvényesülés szempontjából is hasznos tudást szerezzenek, s felnőttkorukban ne csak halványan pislákoljon szemükben az értelem.

VÁRNAGY PRISZCILLA

(A szerző pszichológia szakos egyetemi hallgató)