Versfogyasztás-ösztönzés
Szerelmes verseikkel párbajoznak majd a hétvégi Költészet vásárán a kortárs költők a budapesti Gödör Klubban.
Szerelmes verseikkel párbajoznak majd a hétvégi Költészet vásárán a kortárs költők a budapesti Gödör Klubban. A párizsi mintára megrendezett budapesti versharc is jelzi, hogy az utóbbi években jelentős átalakuláson mentek keresztül az író-olvasó találkozók. A show jellegű fellépéseken a költők a műfaj játékosabb oldalának bemutatásával igyekeznek híveket szerezni, és a kiadói tapasztalat is az, hogy a könnyedebb, tréfásabb hangnemet bátran alkalmazó szerzők művei fogynak a legjobban. "Hogy mondjam el milyen nagyon szeretlek én ha bakker nem áll rendelkezésre több csak 160 karakter" - szól a hétvégi rendezvényen is fellépő Varró Dániel "SMS-verse". Lelőhelye, a Szívdesszert című kötet volt tavaly a műfaj listavezetője, tízezer példánnyal. Magyarországon az elmúlt tíz évben kissé nőtt a szerzői verseskötetek és az antológiák száma - évente valamivel több mint négyszáz új kötet jelenik meg -, összpéldányszámuk azonban mintegy negyedével, négyszázezerre csökkent. A versolvasási szokásokról nincs új felmérés. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének 2004-es adatai szerint a rendszeres könyvolvasóknak alig több mint a negyede (27 százaléka) vett a kezébe egy év alatt háromnál több verseskötetet.