"Senki nem szerezhet jogot arra, Móricz Zsigmond se, más se, semmilyen remekmű rangján, hogy egy másik remekmű kristályrendszerébe önkényesen belenyúljon" - tört pálcát a Móricz Zsigmond által átdolgozott Rajongók felett Illés Endre egy 1941-es cikkében. Az akkor 61 éves Móricz harminc regénnyel a háta mögött sem kerülhette el a pályatárs-kritikus szigorú verdiktjét, hiszen bár "értjük és érezzük az író jó szándékát, (...) amikor azonban Kemény Zsigmondhoz nyúl, csak egy idegen és kontár szobrászi véső hamisít új redőket egy befejezett műre". Illés ráadásul az átdolgozás pedagógiai céljáról is lesújtóan nyilatkozott: "Komolyan hiszik-e, hogy akad valaki, aki előbb ezt a Kemény-Móricz négykezest hallgatja végig, s aztán elolvassa másodszor is ugyanazt a szöveget, most immár Kemény Zsigmond szavainak tisztaságában?" Pedig Móricz alig egy évvel korábban, a Kelet Népe hasábjain részletesen megindokolta sajátos írói vállalkozását: "engem ifjúkorom óta mint saját sorskérdésem nyomott és kínzott, hogy a legnagyobb magyar író valami lélekgátlás miatt képtelen a legnagyobb magyar tragédiákat úgy mondani el, hogy a magyarság figyeljen rá". Majd, mintegy előre mentegetőzve jelezte változtatásainak arányait is: "voltak oldalak, amiket kihagytam. Bele nem írtam egy szót sem. Tudtommal egyetlenegy mondat van csak, amit okkal, akarattal beletettem."

Korántsem e móriczi visszafogottság jellemzi egy most induló könyvsorozat, a Petepite Kiadó által jegyzett Klasszikusok újramesélve szerkesztési elveit. Az eddig megjelent három kötet - Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Jókai Mór: A kőszívű ember fiai; Az arany ember - ugyanis az eredeti művek szűk egyharmadát kitevő terjedelemben látott napvilágot.

Egy-egy klasszikus irodalmi alkotás ilyen látványos átszabása persze nem újdonság. Jókai Kőszívűjének egy 1948-ban, a Püski Kiadó által jegyzett szemelvényes kiadása például 19 fejezettel, azaz bő harmadával kurtította meg az eredetit. Az áthidalásokkal összehúzott szöveget ugyanakkor az olvasót a kihagyások tartalmával kapcsolatban eligazító jegyzetek kísérték. Cervantes több mint ezeroldalas Don Quijotéját pedig csaknem a tizedére zsugorított változatban hozta ki a Cserépfalvi Kiadó 1943-ban. Igaz, a művet jegyző Radnóti Miklós egy eleve az ifjúság számára zanzásított, francia nyelvű fordításból dolgozott, amit alaposan fel kellett javítania - említi most a HVG-nek Ferencz Győző irodalomtörténész, a Radnóti-életmű kutatója.

De létezik kisgyerekek számára "lebutított", 12 oldalas Don Quijote és 100 oldalas Biblia is, ezeket azonban nyilvánvalóan az olvasásra szoktató csaléteknek szánják. A legtöbb ilyen kiadvány - az ezres szókincsű nyelvgyakorlótól a képregényig - már az átalakítás mértéke miatt is összetéveszthetetlen az eredetivel. Az irodalmi legendárium szerint egyébként amikor Cs. Horváth Tibor az 1950-es évek végén A kőszívű ember fiai és más klasszikusok képregényesítésének ötletével állt elő, a Füles magazin kiadója - a szokásos egy helyett - három lektor közreműködését írta elő. Korántsem ennek köszönhető, hogy a 16 oldalnyira redukált szövegek a lehetőségekhez képest (elsősorban a párbeszédekben) szó szerint követték az eredetit - idézi fel a HVG-nek egykori tanítványa, Kiss Ferenc képregényíró, hanem mert Cs. Horváth ragaszkodott hozzá, hogy "egy Jókai-képregény Jókai nyelvén szóljon".

Éppen ezért nem is a drasztikus mértékű rövidítések váltották ki az irodalomtörténészek ellenérzését a Petepite vállalkozásával szemben. Hanem az, hogy az egyenként 150-160 oldalas szövegeknek csaknem a fele az átírást jegyző Nógrádi Gergely által átstilizált, újrafogalmazott Gárdonyi- és Jókai-mondat. Bármelyik művet át lehet írni - vélekedett a HVG-nek a több klasszikus drámát is a mai színpadi igényekhez igazító Spiró György -, ha azzal jobb lesz, mint az eredeti. Az ideális persze nyilván az volna, ha Móricz írná át Móriczot. (Bár például Kosztolányi Dezső az Aranysárkány című regényéből - a szerelmi szálat kihagyva - 1932-ben, hét évvel az eredeti után maga készítette el az ifjúsági változatot, mégis elégedetlen volt vele.) A címlapon és a jegyzetekben azonban, hangsúlyozza Spiró, mindig pontosan fel kell tüntetni, ki, mikor és miért végezte el az átdolgozást. A vitatott "újramesélt klasszikusoknál" azonban ez (is) elmaradt.

A helyes átírásra szolgálhatott volna példával, ahogyan Bródy Sándor átdolgozta - a címlapok szerint "a serdült ifjúság számára" - Jókai négy művét (Az arany ember, És mégis mozog a föld, Rab Ráby, Egész az északi pólusig). Magától értetődő volt ugyanis, hogy az elkészült könyveknek a címét is megváltoztatta (sorrendben: A rózsák szépek, Diákok regénye, Ráby Mátyás viszontagságai, A medvék országában). A fiatalabb pályatárs egyébként az 1890-es években a Jókai-Feszty-ház mindennapos vendége volt, említi most Császtvay Tünde irodalomtörténész. Vagyis az átdolgozásokról az írófejedelem nemcsak hogy tudott, hanem Bródy alighanem meg is beszélte vele - például hogy az eredeti bő harmadára húzott Az arany emberből elsősorban a "senki szigete" lakóinak életét bemutató részeket hagyja meg, a szerelmi motívumokat viszont teljesen mellőzi. Mindenesetre az átírt kötetek megtalálhatók Jókai könyvtárában. Jókait amúgy épp akkoriban foglalkoztatta az a probléma, hogyan juttathatná el a műveit még szélesebb olvasói körhöz. Mindez nem adhat szabad kezet a mai átdolgozóknak. "Egy Jókai-regény nem legendárium, amit lecsupaszítva újabb és újabb változatban lehetne mesélni - figyelmeztet Fábri Anna irodalomtörténész -, hanem szuverén műalkotás. Jókainál messze nem a történet a fontos, hiszen éppen az adja a regényei egyik különlegességét, hogy nyelvileg nem homogén közegben folynak."

A kiadó egyébként a diákok katasztrofális olvasási mutatóival indokolta döntését, hogy például a latin és német nyelvű szavakban bővelkedő, régies igealakokkal és bonyolult körmondatokkal nehezített Jókai helyett rövidített és nyelvileg egyszerűsített szöveggel hozza ki a klasszikusokat. "Ezek Jókai-kötetek, csak nem Jókai írta őket" - beszél ars poeticájukról a HVG-nek a szerző apja, Nógrádi Gábor író, a kiadó vezetője. "Elsősorban gyerekeknek írjuk és annak a széles középső rétegnek, amelyet már elriaszt a hatszáz oldal - így Nógrádi. - És azoknak a felnőtteknek is, akik szeretnék feleleveníteni az egykori élményt, de már nincs idejük vastag könyvet olvasni."

Értetlenül áll az Egri csillagok újrafogalmazása előtt Gárdonyi monográfusa, Z. Szalai Sándor is. "Mi értelme van például a regény jelen idejű kezdőmondatát - A patakban két gyermek fürdik: egy fiú meg egy leány - múlt időbe tenni? Rögtön elvész az írói szándék, hogy közel hozza az olvasóhoz a történetet." Az irodalomtörténész által írt rádiós adaptáció is szigorúan követte az eredetit: az összes párbeszéd - csakúgy, mint az 1967-ben készült, emlékezetes moziváltozatban - szöveghű volt, csupán az összekötő részek voltak, szükségképpen, kicsit szabadabbak. Az újrafogalmazás létjogosultságát egyébként - magyarázza Z. Szalai - éppen az olvasásszociológiai felmérések favoritjának számító, népszerűségét legutóbb a Nagy könyv-szavazáson is bizonyító Egri csillagok esetében semmi sem támasztja alá. Már csak azért sem, mert Gárdonyi mindent elkövetett, hogy olvasmányossá tegye a művét: az 1899-es ősváltozatot többször is átírta, leíró részeket hagyva el, és párbeszédeket iktatva a regénybe.

Az ilyen "olvasóbarát" kiadványok pedagógiai hasznosságát azonban többen is megkérdőjelezik. "Diszlexiás politikusok és funkcionális analfabéta műsorvezetők képzéséhez elengedhetetlen segédanyag" - summáz szarkasztikusan Szörényi László, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója. A kiadóhoz érkező eddigi visszajelzések szerint ugyanakkor sok pedagógus - mint más olvasást segítő eszközöket is - örömmel fogadta az újramesélt könyveket. "Ha a kérdés úgy merül fel, hogy a semminél jobb-e bármilyen átirat olvasása, akkor nem tartom eleve szentségtörésnek" - osztja meg kételyeit a HVG-vel az ifjúsági olvasáskultúra emelésének egyik prominense, Rigó Béla irodalomtörténész. "De ahogy csak az eredeti pálinkára írható rá a pálinka szó, úgy az átírt szövegnél is egyértelművé kell tenni, hogy az olvasó nem az eredetit kapja." Kérdés, mennyiben váltják be az újramesélt klasszikusok a hozzájuk fűzött reményeket, teszi hozzá, mert "az olvasó számára ez az átirat az eredeti mű megkerülésének legfáradságosabb módja".

A hevesen támadott szövegek mindenesetre "új perspektívákat nyitnak - jegyzi meg ironikusan Ferencz Győző -, hiszen az érettségin ezentúl már nem csak a filmélmény alapján fognak vizsgázni". Megjósolható, hogy hosszabb távon biztos üzlet lesz lebutított szövegeket kiadni. Az irodalmárok és a kiadó közti - már a televíziós Fábry-show-ig is elérő - vita hullámainak marketingértékét azonban nem érdemes túlbecsülni, mondja Ferencz, "mert aki semmit nem olvas, az ezt sem fogja".

SERF ANDRÁS