Kormányzat 2.0.
Az új amerikai elnök internetes választási attrakciói árnyékba borították, hogy Barack Obamának egészen határozott elképzelése van arról, miként kellene az őt hatalomba segítő új, digitális nyilvánosság véleményformáló erejére támaszkodva újragondolni a kormányzati és politikai praxist.
A kampány lezárása után megnyitott change.gov honlap arról tanúskodik, hogy az állampolgári aktivitást nem fogják egy-egy önkormányzat területrendezési tervének véleményezésére korlátozni. Obama valóban közelebb akarja hozni az államot a polgáraihoz, szinte kiemelve az e-demokráciát az e-kormányzatból. A közösségekre építő web 2.0. mintájára nem véletlenül nevezték már eddig is "kormányzat 2.0."-nak mindazt, amit Obama meg kíván valósítani. Ez azonban csak akkor működhet, ha az amerikai háztartások széles sávú internet-hozzáférése teljes körűvé válik, és megáll az ország ez irányú leszakadása. A megválasztott elnök szótárába ezért került be az "egyetemes hozzáférés", és ezért kész azonnal megkezdeni a távközlési szolgáltatásokkal kapcsolatos, a lefedett terület mértékére, a nyújtott szolgáltatás minőségére és árára vonatkozó szabályozás megújítását. Gondoskodni kíván arról is, hogy egyetlen egészségügyi és oktatási intézmény se maradjon széles sávú hozzáférés nélkül.
A másik csapásirány az oktatás, a kutatás, és a magasan képzett munkaerő - vagyis maga a tudásszektor. Úgy tűnik, Obama alatt megvalósulhat a régi törekvés, a nem bevándorlási célú munkavállalást lehetővé tevő vízumok számának bővítése, Amerika kapuinak tágra nyitása a nagy tudású szakemberek előtt. Az adu ász mégis Obama tudománytámogatást átalakító programja. A nyilvánosságra hozott tervek szerint tíz év alatt duplájára kívánja növelni a kormányzati támogatás éves keretét, tovább erősítené az amerikai egyetemekre épülő alapkutatásokat is, s jelentősen megreformálná a szabadalmak védelmének rendszerét.
Ha mindezt összevetjük a lisszaboni programmal, amely kimondottan tudásközpontú forradalommal kívánta az Európai Uniót a legversenyképesebb gazdasággá tenni 2010-re, akkor megérezhetjük, miféle kihívást hordoznak Obama tervei. A lisszaboni program kudarca közismert, "utolérés és előzés" helyett a legfontosabb mutatókban növekedett a távolság a másik két erőcentrumtól, az Egyesült Államoktól és Japántól. Ez Magyarország számára sem ígér semmi jót, hiszen nemhogy duplázni, nemhogy növekedni nem tudott, hanem még meglévő pozícióin is rontani kezdett a tudományos kutatásra fordítható összegeket, a szabadalmak számát vagy az innovációs potenciált tekintve. Nem tudtak elindulni azok a korrekciós folyamatok, amelyek a közoktatási rendszer minőségét és teljesítményét a digitális korszak kívánalmaihoz és legkorszerűbb pedagógiai és intézményi-fenntartói modelljeihez igazította volna. Az unión belül is sereghajtók vagyunk idegennyelv-tudásban, iskolán kívüli tanulási hajlandóságban.
Nemcsak a társadalom, hanem a gazdaság szereplői is hátul kullognak az internetkultúra elsajátításában és használatában. Összeomlás előtt áll a tudományos információszolgáltatás, a tudományos szakkönyvkiadás, a magyar kutatók lehetőségeiket, a nemzetközi hálózatokba való bekapcsolódásukat, a forrásokhoz való hozzáférésüket tekintve lassan másodrendűvé válnak. Közel állunk hozzá, hogy felgyorsuljon a képzett munkaerő és a kvalifikált kutatók exodusa, ami hosszú távon katasztrofális hatással lenne a versenyképességre. Minden stratégiai program, amely nem elég átfogó, nem elég merész, nem hajlandó vetni egy majdani aratás reményében, csak erősíti a periferizálódást.
MIKECZ DÁNIEL
(A szerző a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központ munkatársa)