szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati eljárás során ismét öt év börtönre ítélte az 1956-os tatai sortűzért...

A Legfelsőbb Bíróság (LB) felülvizsgálati eljárás során ismét öt év börtönre ítélte az 1956-os tatai sortűzért felelősnek tartott Korbely János honvéd alezredest, bár a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága már szavazattöbbséggel kimondta, hogy korábbi elmarasztalása – bűncselekmény hiányában – jogellenesen történt (HVG, 2008. szeptember 28.). Korbely ügyvédje, Cech András a HVG-nek elmondta, az LB írásba még nem foglalt indoklásától függ, hogy ügyfele ismét Strasbourghoz fordul-e, immár a tisztességes eljárás hiányára is hivatkozva. Tatán 1956. október 26-án egy Korbely vezette tiszti különítmény a rendőrség épületénél három felkelőt agyonlőtt, egyet megsebesített. Emberiség elleni bűntettben Korbelyt első fokon három évre ítélték, ezt az LB ötre súlyosbította, amiből az egykori parancsnok kettőt le is ült. Strasbourgban úgy ítélték meg, hogy a sortűz nem háborús vagy emberiség elleni deliktum volt, ami nem évülhet el, hanem emberölés, ami viszont az időmúlás miatt már nem büntethető. Az LB-nél a HVG-nek elmondták, ennyiben figyelembe is vették a strasbourgi döntést, de a tűzparancs kiadójaként változatlanul emberiség elleni bűncselekményben tartják felelősnek Korbelyt.

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

Rogán Antal korrupció miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás

A kormány keresztbe tett az ingyenes tetőszigetelésnek, cserébe elmaradt a benzinárugrás