szerző:
ingatlanmenedzser.hu

Egy érdekes könyvre hívjuk fel figyelmüket, amely a Kádár-korszak lakáskiutalási rendszeréről szól.

Egy érdekes könyvre hívjuk fel figyelmüket, amely a Kádár-korszak lakáskiutalási rendszeréről szól. A közelmúltban jelent meg Horváth Sándornak, a MTA Bölcsészettudományi Kutató Központ Történettudományi Intézete munkatársának új kötete Két emelet boldogság - Mindennapi szociálpolitika Budapesten a Kádár-korban címmel.

 

©

Ízelítő a könyvből:

Rendszerint tízszer annyi lakáskérvény hevert a lakásosztályokon, mint ahány szétosztható lakás volt. Esetenként úgy csökkentették a régi kérvények számát, hogy amikor már megtelt az irattár a lakáskérvényekkel, újraszabályozták a kérvények beadásának rendszerét, így a régi kérvényeket egyszerűen ki lehetett dobni. Olyan is történt, hogy egy anya a gyermekével beült a tanácson az ablakmélyedésbe, és azt mondta, hogy kiugrik az ablakon, ha a lakásügyét nem intézik el.

Budapesten a Fővárosi Tanács legfeljebb a területek kijelölésébe és a lakások elosztásába szólhatott bele, a lakásépítkezések mennyiségébe és minőségébe nem. A fő beruházók többnyire az egyes vállalatok vagy minisztériumok voltak. A legfontosabb kérdés ugyanakkor az volt, hogyan változtatta meg a "gondoskodó állam" a főváros lakóinak mindennapjait, érdekkijárási módjait.

 

Havanna lakótelep 1981.
©

Minél közelebb állt valaki a hatalomhoz, annál könnyebb volt lakáshoz jutnia. Így a párt és állami apparátus, az erőszakszervezetek tagjai vagy a hatalom közvetlen kiszolgálói kaptak legkönnyebb lakást. Azonban ahogy teltek az évtizedek, egyre szélesebb körben vált általánossá, hogy részben vagy egészben állami építésű lakásba költözhettek az emberek, és ők elsősorban a hivatali vagy vállalati hierarchiában magasabb státusúak köréből kerültek ki.

A tanácsi bérlakások rendszerét már a hatvanas években felváltották a szövetkezeti lakások, amelyek a legnépesebb lakótelepek jellemző lakástípusai voltak. Ezt követően már a hetvenes években megjelentek az öröklakások, azonban ezek csak a nyolcvanas évekre váltak egyeduralkodóvá. Addigra a magántulajdon is teljesen szalonképessé vált, és a második gazdaságban szerzett jövedelmet bátran lehetett ingatlanokba fektetni.

(MTI nyomán)