Óriási tömeg, tumultus az Operaház előtt - percről percre

Percről Percre

Címkék: MSZP; LMP; Operaház; alaptörvény; január 2-i tüntetés; Operaház tüntetés; operaházi ünnepség; Demokratikus Koalíció (DK);

Civil szervezetek és ellenzéki pártok szerveztek demonstrációt a budapesti Operaház elé hétfő estére, miközben az épületben a kormány az új alaptörvény életbelépését ünnepelte. A hvg.hu percről percre tudósított az eseményekről.

Hétfőn ünnepi gálaestet rendeztek az új alaptörvény életbelépésének alkalmából. A 20 órakor kezdődött rendezvényre állami vezetőket, közéleti szereplőket, valamint operarajongókat hívtak meg, az esemény 13 millió forintos költségét az állam biztosította.

A gálaesttel egy időben civil demonstrációt hirdettek, amelyhez a pártok közül csatlakozott az MSZP, a Demokratius Koalíció, az LMP, a Negyedik Köztársaság és a JESZ. Szélsőjobboldali csoportok vonulást is terveztek hétfő estére: demonstrációjukat fél órával a tüntetés előtt kezdték, és terveztek egy 200 méteres vonulást is. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a helyszínt; azt ígérték, rend lesz, a tüntetést azonban némi lökdösődés zavarta meg. A szervezők szerint az ellenzéki tüntetésen mintegy százezren vettek részt.

A demonstráció hivatalos programja este 8 óra körül véget ért, tüntetők egy-két ezres csoportja azonban a helyszínen maradt, az Operaház előtt jelszavakat skandálva várták meg, amíg a gála résztvevői a hátsó bejáratokon távoztak.

1237

Videó: így tüntettek az Operánál

Kiürült az Opera

Minden vendég elhagyta az Operát, ennek ellenére mintegy 100 tüntető még mindig demonstrál és azt kiabálja: "Szép volt fiúk". A tömegben megjelent Karácsonyi Zoltán, a Vígszínház színésze is, aki a hvg.hu tudósítójának azt mondta, "a szeretet hozott ide".

A rendőrök is már készülődnek haza.

Szájer a tüntetésről

Szájer József, az alaptörvény írója még a látszatát is el akarta kerülni, hogy feleségét befolyásolja. Az Operaházat egyedül hagyta el, felesége, Handó Tünde pedig tíz méterrel hátrébb követte őt.

Szájer tudósítónknak azon kérdésére, mit szól ahhoz, hogy tízezrek nem értenek egyet az új alkotmánnyal, úgy felelt, "ez is azt bizonyítja, hogy ez az alkotmány tökéletesen biztosítja a szabadságjogokat", egyébként pedig tudomása szerint most nem lőttek ki gumilövedékeket.

Pár százan tüntetnek

Már csak pár százan tüntetnek az Operaházzal szemben, a Nagymező utcánál sem létni egyetlen ellentüntetőt, vagy civil demonstrálót sem.

Tudósítónk az Operaházból kijövő vendégeknek azt a kérdést tette fel, hogy mit szólnak a demonstrációhoz. A fideszes Horváth János úgy válaszolt, megkérdezné a tüntetőktől, hogy sztálinista alkotmányt akarnak-e. Schmidt Mária szerint demokrácia van, azt tesznek, amit akarnak.

Orbán és Schmitt is hazament

Orbán Viktor és Schmitt Pál már elment az Operából, az autójuk rögtön a bejáratnál várta őket.

A tüntetők továbbra is skandálják, hogy "Orbán takarodj!"

A lengyel nagykövetnek tetszik a tüntetés

Az Operaházból távozó Roman Kowalski lengyel nagykövet a hvg.hu tudósítójának az Andrássy úti tüntetésről azt mondta, neki tetszik a demonstráció. Mint mondta, sok embernek sok véleménye lehet, ez a dolgok természetes rendje.

Jönnek ki a vendégek az Operából

Elkezdtek kifelé jönni az emberek az Operaházból, az oldalsó bejáraton. A tüntetők eközben pfujolnak, hangoskodnak, és egyebek mellett azt kiabálják: "gyávák" illetve "sunnyogjatok". A hvg.hu helyszíni tudósítója többek között Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét látta kilépni az épületből, valamint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert és Németh Lászlónét, újonnan kinevezett nemzeti fejlesztési minisztert.

Távozott Giró-Szász András is, akivel próbált beszélni tudósítónk, de a kormányszóvivő telefonálva továbblépett. Az Opera előtt két-háromezer ember lehet még, a járdákra szorítva.

Kattintson képeinkért!

Fotó:

Rövidült a program az Operában

Az operaházi gálaünnepélyen az előzetesen kiadott program szerint a Székely fonó után Dohnányi Ernő Szimfonikus perceit élvezhette volna a közönség, de a kofenranszié máris az utolsó darabot, Liszt Ferenc 2. magyar rapszódiáját jelentette be - írja az Index.

2006-tal hasonlítják össze az eseményeket a rendőrök

A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint a tüntetőkkel szemben két sorban felsorakozott rohamrendőrök egymás között arról beszélgetnek, hogy a hétfő esti tüntetés a 2006-os eseményekhez képest azért jóval csendesebbre sikeredett.

Nagy Navarro: "ilyen még nem volt"

Nagy Navarro Balázs, a demonstráción részt vevő Tiszta Kezek Mozgalom nevében a hvg.hu-nak elmondta, nem tudnak atrocitásokról, csak az ellentüntetők próbálták meg megzavarni a demonstrációt, a provokátorokat azonban körbevették és szóltak a rendőröknek. A tüntetők egyelőre csak kiabálnak, a rendőrök azonban az ő tudomásuk szerint arra készülnek, hogy ha a tüntetők átlépik a kordont, akkor oszlatni fognak.

Az éhségsztrájkoló szakszervezeti vezető elmondta, a több tízezres nagygyűlés után sokan még mindig ott maradtak, hatalmas a füttykoncert, ám tudomása szerint egyelőre békés a tüntetés. Nagy Navarro felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen még nem volt, hogy ennyi embert megmozgatott volna a sajtószabadság, a független média, az alkotmányosság, a jogállam és a korrupcióellenesség ügye, amely az általuk alapított Tiszta Kezek Mozgalomnak is legfőbb céljai.

1237
Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X