szerző:

Őszre Magyarországon lehet az a vadászgép, amellyel azt a Gripent pótolnák, amely tavaly májusban tört össze egy csehországi hadgyakorlaton – derül ki a honvédelmi miniszter válaszából, amelyet egy írásbeli kérdésre adott.

A tizennégy magyar Gripenből csak kettő volt kétüléses, kiképzésre is használható gyakorlógép. Ezek közül rongálódott meg súlyosan az egyik Csehországban, május 19-én. A pilóták katapultáltak.

©

Simicskó István honvédelmi miniszter egy tavaly novemberi meghallgatáson beszélt arról, hogy a balesetet a pilóta okozta. A gép javíthatatlan, és pótlásáról a magyar kormánynak kell gondoskodnia, mivel a szerencsétlenség nem a gyártó hibájából történt.

A kormány úgy döntött, hogy legfeljebb 9,5 milliárd forintért pótolják a tönkrement gépet, de ezért a pénzért nem egy újat vesznek. Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára januárban az RTL Híradónak azt nyilatkozta, hogy az év második felében érkezhet egy ugyanolyan típusú, kétüléses, használt Gripen.

Ezt erősíti meg a honvédelmi miniszter írásos válasza, amelyet az egyik MSZP-s képviselő kérdéseire adott. Demeter Márta arra volt kíváncsi, hogy megkezdték-e már a tárgyalásokat a svédekkel a megrongálódott vadászrepülőgép pótlásáról, mikor állhat szolgálatba a Magyar Honvédség kötelékében az új vadászrepülőgép, illetve keletkezik-e már erre az évre is fizetési kötelezettség a bérleti szerződés módosítása miatt.

Simicskó István röviden annyit közölt, hogy a tárgyalásokat eredményesen lezárták, az új vadászgépet előreláthatóan hét hónapon belül leszállítják, és „a szerződés módosítása 2016. évre nem keletkeztet fizetési kötelezettséget”.

A csehországi balesetet okozó pilótával egyelőre nem tudni, mi lesz, a korábbi hírek szerint a kormány megvárja a vizsgálatok eredményeit, ami februárra várható.