2015-ben összesen 1,1 milliárd, 2006-ban pedig 1 milliárd forintot ítélt meg Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa magyar alapítványoknak és egyesületeknek – gyűjtötte össze az adatokat alapítvány éves beszámolóiból a magyarországi Forbes.
A magyar kedvezményezettek tavaly átlagosan 20,3 millió forintot kaptak a kormánypárti kommunikációban (fő)ellenségnek kikiáltott szervezettől, de a lap emlékeztet, hogy volt az adott évben megítélt és végül kiutalt összeg jócskán eltérhet egymástól, mivel bizonyos tételeket eleve több évre ítélnek meg.
Az alapítvány támogatott célterületei az összesítés szerint a következők (a 2016-os támogatási összegek nagysága szerinti sorrendben):
- Demokrácia: a demokratikus gyakorlatot, a közügyekben való részvételre buzdító és azt támogató szervezetek felkarolása - 362,4 millió Ft
- Emberi jogok: olyan szervezetek támogatása, melyek az emberi jogok védelme, erősítése érdekében végeznek érdekérvényesítési, kommunikációs és jogi tevékenységet - 306,2 millió Ft
- Egyenlőség, társadalmi integráció (antidiszkrimináció): az esélyegyenlőségért küzdő szervezetek felkarolása, a marginalizált csoportok (például romák) helyzetbehozása - 171,1 millió Ft
- Egészségügyi jogok: a betegek jogait és méltóságát védő szervezetek - 99,2 millió Ft
- Oktatás: a minőségi oktatás legyen hozzáférhető a leszakadó rétegeknek is. Az alapítvány itt csak a kora gyermekkori oktatási programokat támogatja - 99,6 millió Ft
A Forbes cikke emlékeztet, hogy bár a legtöbbet a menekültválság megoldására tett javaslatai (a kormány szerint gerjesztése, szponzorálása) miatt bírálja a magyar kormány a milliárdost, a tavaly kiutalt 1 milliárd forintból mindössze három menekülteknek segítő szervezet részesült, összesen 46,2 millió forintnyi támogatásban.