Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A légitársaság összefoglalta, mire számíthat az, aki idén velük repülne.
Változásokat jelentetett be a Ryanair légitársaság, többek között azt, hogy szeretnének papírmentessé válni, ezért 2025 májusától csak a digitális beszállókártyát fogadják el az utasoktól, akiknek ehhez a telefonjukra le kell tölteniük a Ryanair alkalmazását. A cég vezérigazgatója, Michael O’Leary szerint az utasok 60 százaléka már ezt a lehetőséget választja.
Jelenleg 55 euróért van lehetőség beszállókártyát kérni vagy kinyomtatni a reptéren, ha elfelejtettük letölteni a digitális verziót, ám májustól ez a szolgáltatás megszűnik. A cég vezérigazgatója, Michael O’Leary szerint a digitalizációval gördülékenyebb lesz az utazás. „Fokozatosan megszüntetjük a check-in pultokat is, ahogyan a poggyászpultokat is korszerűsítettük. Minden digitálisan fog történni az alkalmazáson keresztül” – mondta.
Talán nem meglepő, de kézipoggyászokra vonatkozó szigorú szabályokon idén sem fognak enyhíteni. Az utasok csak egy kisebb (40 x 20 x 25 cm) poggyászt vihetnek magukkal, ezért nem kell külön fizetni, ha a táska nem a megengedett méretű, akkor 70 eurót kell fizetni. Ha valaki több csomaggal utazna, akkor választhatja az elsőbbségi beszállást, így a fedélzetre felvihet még egy 10 kilogrammos (55x40x20 cm) poggyászt. Ugyan ez is pénzbe került, de olcsóbb, mintha nem jelezzük előre, hogy lesz még csomagunk.
Leszögezték azt is, hogy az utasoknak legkésőbb indulás előtt 40 perccel kell megjelenni beszállókapunál, ha valaki lekési a beszállást, 100 eurót fizethet, és ehhez jönnek még az átfoglalási költségek. Hozzátették, a légitársaság azért rugalmas, és lehetővé teszi azoknak az utasoknak, akik akár egy órát is késnek, hogy ugyanazért az összegért indítsanak új foglalást, mint amennyibe a lekésett járatra szóló jegyük került.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.