Tetszett a cikk?

Hogyan lesz valakinek a monogramjából fogalom? Jó példa erre a Győrben 1919-ben alapított László Zoltán Fémárugyár esete, amikor az alapító névadó kezdőbetűinek (LZ) németes kiejtéséből alkottak márkaelnevezést.

A nemsokára Budapesten kereskedelmi kirendeltséget is létesítő cég kezdetben kisipari vasárukat állított elő, majd a tulajdonos szabadalmai alapján épület- és bútorzárakat. 1929-ben a válság alatt tönkrement. Ekkor a Budapest V. Véső u. 7. szám alatt családi vállalkozásként újjáalakult "Elzett" Vasárugyár Rt.-ként, győri gyárával és budapesti képviseletével, s a harmincas években sikerrel terjesztette ki eladásait külföldre is.

1935-ben a győri gyártelepet és a termelést fokozatosan Budapestre helyezték át, a XIII. Bence utcába, ahol korábban a Schmoll-pasztagyár működött. A kulcsgyártás hazai megteremtése mellett az 1937-től gyártott cilinderzár bizonyult sikertermékének.

A második világháború utáni újjáépítésben jelentős szerepet játszott, 1948-ban államosították, s jó másfél évtizedig Elzett Vasárugyár néven önálló vállalatként funkcionált. 1965-ben több fémtömegcikk-ipari céggel - például a Fémárugyárral, a Lemezárugyárral, a Tűzoltókészülékek Gyárával - együtt az 1963-ban alapított Fémlemezipari Művekhez csatolták.

A széles gyártási profillal rendelkező gyárak csak lazán kapcsolódtak egymáshoz. Foglalkoztak lakat, mágneszár, hengerzárbetét, tűzoltó készülék, fémtömegcikk, játékáruk (például a "lépegető-csipegető" csibe, a lendkerekes motorkerékpár, a rollerező Robi, az űrhajó, a csengetős mozdony, vonat, a "törpeautó"), valamint gépkocsizárak (itt készült a Zsigulik évi 300 ezer darabos zárkészlete) gyártásával.

A Fémlemezipari Műveket 1984-ben feloszlatták, ekkor vette fel a Váci út 117-119. alatti vállalat az Elzett Zár- és Lakatgyár nevet. A sátoraljaújhelyi üzem Elzett-Certa, a soproni Elzett Sopron néven önállósult. A hazai zár- és lakatpiac mintegy 80 százalékát birtokló, 1991-ben rt-vé alakult budapesti cég privatizációjára 1995-ben került sor, amelynek során a részvények majdnem kétharmadát az Angyalföldi Vagyonkezelő Rt. által vezetett konzorcium szerezte meg, a részvények 25 százaléka a dolgozóké, 12 az önkormányzaté lett.

Az immár Elzett Biztonságtechnikai Rt. nevet viselő cégben a konzorcium későb 80 százalékos tulajdoni hányadra tett szert, amit 1999-ben eladott a kanadai Unican-Silca nyerskulcsgyártó cégnek, amely mára gyakorlatilag a vállalat százszázalékos tulajdonosává vált.

További magyar márkák története itt

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Távozó FoxPost-vezér: A webshopok lassan követik a fogyasztói igényeket

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson