A várakozások óriásiak Michael Schumacher visszatérésével kapcsolatban: a szakértőkkel az élen szinte mindenki egyetért abban, hogy a 41 éves versenyző semmit nem bízott a véletlenre. Visszatérésének előkészítése - ezen belül a Mercedes kiválasztása - hozzá méltóan a lehető legprofibb módon történt. Teljes az egyetértés abban is, hogy a három évi szünet után a Forma-1 Lance Armstrongja a lehető legteljesebb mértékben felkészült fizikailag és pszichikailag is. Michael Schumacher meglehetősen józanul tekint a szezon elé: "Nem tudjuk, hogy pontosan hol tartunk a munkával. Az a célunk, hogy az idény elején ne szakadjunk le a többiektől, a végén pedig tisztességes eredménnyel zárjunk. Az előzetes teszteken négy rendkívül jól felkészített csapatot láttunk, és mindegyikben a legjobb pilóták versenyeznek. Számomra nem az ellenfelek állnak a középpontban, hanem a vezetési kihívások." A világsztár évi hétmillió eurós fizetése még csak pletyka, azzal kapcsolatban azonban teljes az egyetértés, hogy Michael Schumacher visszatérésével megnyílt az út az elmúlt időszakban több megrázkódtatáson átesett Forma-1 felvirágzása előtt.
|
|
Michael Schumacher sziluettje a bahreini Forma1-es pálya felett. #1 © AP Photo/Hasan Jamali - BHR Sakhir |
|
|
Michael Schumacher visszatérését hirdető plakátok lepték el Hamad városát Bahreinben. A 2006-ban visszavonult hétszeres világbajnok idén újra a Forma1-ben versenyez. #2 © AP Photo/Hasan Jamali BHR |
|
|
Csütörtökön kezdődtek az első tréningek a bahreini pályán, a pilótáknak és autóiknak egyaránt komoly megterhelést jelent a sivatagi forróság. #3 © AP Photo/Miguel Angel Morenatti - ESP |
|
|
A Forma-1-be három év kihagyás után visszatérő, hétszeres világbajnok német Michael Schumaher, fotózáson vesz részt a manamai Szahir pályán, három nappal a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság idénynyitó futama előtt. #4 © MTI/EPA/Franck Robichon |
|
|
Manama, 2010. március 12. A Bahreini Nagydíj első szabadedzésén Schumacher a tizedik időt autózta. #5 © MTI/EPA/Franck Robichon |
|
|
Manama, 2010. március 12. #6 © MTI/AP/Luca Bruno |
|
|
Manama, 2010. március 12. #7 © AP Photo/Luca Bruno |
|
|
Manama, 2010. március 12. #8 © AP Photo/Luca Bruno |
|
|
Manama, német pilóta Mercedesét. #9 © MTI/AP/Gero Brelör |
|
|
Manama, 2010. március 12. #10 © MTI/EPA/Franck Robichon |
|
|
Manama, 2010. március 12. Csoportkép a Forma-1-es csapatok versenyzőiről, a Bahreini Nagydíj első szabadedzése előtt. #11 © MTI/AP/Gero Brelör |
|
|
Sajtóértekezlet Manamában a Bahreini Nagydíj első tesztnapján. #12 © MTI/EPA/Ali Haider |


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#2)
Csak a Sumira még nem fogadnék, de Ross Brawnnal együtt, már ütős ... Pláne, ha az autó is úgy megy, mint tavaly! Ajjaj életveszélyes trojka...