szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Discovery Channel újravágott verzióban vetíti egyik legsikeresebb műsorát, a Man vs. Wild című dokurealityt, és feliratban, valamint a narrációban is beismeri: csaltak.

Mint korábban kiderült: a Discovery Channel egyik legsikeresebb műsorának, a Man vs. Wild (Ember a vadon ellen) című dokurealitynek maximum a címe veszélyes, hiszen a főszereplő Bear Grylls a vadon helyett pihepuha ágyban alszik a forgatás alatt, és a nyersen elfogyasztott kígyót is megfejeli egy kis marhasülttel, amit szakácsok készítenek neki.

A comment.com azt írja: a csatorna hétfőtől újravágott verzióban vetíti a sorozatot, és az epizódok elején, illetve a vitatott jeleneteket megelőzően egy feliratban, valamint a főszereplő narrálásával bejelenti, hogy bizonyos jelenetek során Grylls segítséget kapott a stábtól, "egészségügyi okokból".

Azt is kiírják, hogy a nagyon veszélyes helyzetek előtt minden esetben profi túlélők tanácsát is ki kell kérni. A sorozat lényege azonban pont az lenne, hogy az átlagembert világosítsa fel a túlélés mikéntjéről.

A comment.com szerint amikor a műsorban egy tutaj készül el percek alatt, akkor valójában azt egy szakértő rakta össze, amikor Bear Grylls nyulat fog, akkor valójában a stáb által vásárolt nyúlról van szó, amikor a tévés egy szakadékba ereszkedik alá, akkor igazából be van kötve, pedig előtte csak egy kés volt a kezében, hegymászó-felszerelés meg sehol. Az sem fedi a valóságot, hogy 10 perc alatt a mocsárban összerak egy összkomfortos lakot, mivel valójában egy csapatnyi segítője akadt az "építkezéshez" - írja a blog.

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Ozzy végleg felhagy a rock 'n' roll életformával: „Lesz pár pónink és csirkénk”

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Globális fánkozóban, csirkézőben és tacózóban sem ehetünk itthon, de Obama kedvenc gyorsétterme már közeledik

Fejszével követtek el gyilkosságot a Varsói Egyetemen

Fejszével követtek el gyilkosságot a Varsói Egyetemen

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek

Magyar Péter nyílt levelet írt Manfred Webernek