HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

A napokban jelent meg Singer Magdolna író, gyásztanácsadó Érző férfiak – 18 személyes történet veszteségekről és feldolgozásról című kötete. Molnár András informatikus történetéből választottunk ki egy hosszabb részletet.

A legmélyebb, legdrámaibb veszteségemmel kezdem. Elhagyott a menyasszonyom, éppen az esküvő előtt. Éltük a kis életünket, szerelmes voltam, úgy megfogott, ahogy egy nő csak tud, teljes mértékben az ujja köré csavart. Olyan emberre volt szüksége, akinek határozottan megy az élete, és egzisztenciálisan biztos lábakon áll. Én hőre keményedő férfi vagyok, tettem, amit elvárt tőlem. Öt éve éltünk együtt, építkeztünk, és szerveztük nagy erőkkel az esküvőt.

Egy éjszaka elment valami gimnáziumi találkozóra. Egyedül voltam otthon, és kristálytisztán emlékszem: jött egy hang, azt kérdezte, mit szeretnék inkább, ha meghalna egy balesetben, vagy ha megcsalna és elhagyna? Az utóbbit választottam, megbíztam benne. Váratlanul csapott rám ez a helyzet. A választás után olyan állapotba kerültem, hogy az időérzékelésem teljesen felborult, olyan lassan vánszorgott egy perc, mintha egy egész óra telt volna el. Végre hazajött. Furcsa zavarodottságot éreztem rajta, látszott, hogy valami nincs rendben, de nem mondta, mi. Csak egy nap múlva, hogy elhagy, nem akar esküvőt.

Elment. Én meg ott maradtam az albérletben. Nyári nap volt, tikkasztó hőség. Feküdtem a földön, és mozdulni sem tudtam. Vele együtt eltávozott minden energiám. Hívtam a barátomat, hogy csináljon valamit, mert nem tudok fölkelni a földről. Ő vitt el az egyik kórház krízisosztályára. A pszichiáter belevilágított a szemembe, és azt mondta, a pupillám nem szűkül, nem tágul, olyan vagyok, mint egy halálraítélt, akit visznek a vesztőhelyre. Teljesen beszűkült a tudatállapotom.

Kívülről láttam mindent

Segítettek, amennyire lehetett. Akkor az életmentő volt. Kaptam antidepresszánst, amelyről elmondta az orvos, hogy csak lassan fejti ki a hatását, de addig adott egy másik gyógyszert is, ami segített lecsillapítani a felbolydult idegrendszeremet, ám amitől közömbössé váltam a külvilág felé, és sokat aludtam. Keddenként csoportfoglalkozáson vettem részt a sorstársakkal. Ott kívülről láttam a helyzetet, ami nagyon érdekes volt. Gyerekkoromban tanultam meg magam így szemlélni, így védekeztem félelmetes helyzetekben, például fogorvosnál, amikor fúrták a fogam és fájt.

Teljesen beszűkült a tudatállapotom
Shutterstock

Kívülről néztem azt a fiút, akinek az orvos a fehér köpenyben, erővel nekitámaszkodva fúrja a fogát, és akkor, komolyan mondom, nem fájt annyira. Itt is ezt tettem, és nevetséges volt látni azt a férfit, aki egyik pillanatban még a bőrtáskájával lohol, rettentő aktív, nyüzsög olyan dolgokért, amelyek teljesen nevetségesek. A másik pillanatban meg már egy egészen más lelkiállapotban ül a pszichiátrián egy csoportban, mintha nem is ő lenne. Megláttam ebben is a szépséget, hogy ilyen az élet: egyszer így vagyok, másszor úgy. Mulatságos volt számomra, rácsodálkoztam az élet érdekességére. Más fura dolgaim is voltak, például a táskám kétmillió forinttal az ágyam alatt feküdt, egy kisbőrönd társaságában. Mit keresett ott, miért vittem be a kórházba?

Eléggé le voltam szedálva, de néha áttörtek az érzelmek. A féltékenységemet nem tudták teljes mértékben elaltatni. Egyszer annyira gyötört, hogy kiszöktem pizsamában, papucsban, mentem, amerre a menyasszonyomat reméltem. Az orvos azt mondta, olyan ez, mint egy örvény, le kell menni az aljára, aztán majd kidob, ebben bízhatok, csak engedjem el magam. Nagyon rossz állapotban voltam, minden megszűnt, az évszakok, a napsütés, minden, aminek addig örültem, vak lettem, mindent felülírt a krízis.

A legfontosabbak a barátok

Aztán anyám hazavitt. Úgy bánt velem, mint egy ötévessel. A barátaimra is stabilan számíthattam, úgy fogadtak el, ahogy vagyok, csupaszon, büdösen, alkoholosan, akármit beszéltem, mindegy volt, tudták, mitől van, és ez csak egy átmenet. Teljes bizalmat kaptam tőlük. Visszatekintve, gyönyörű időszak volt, látni az emberek arcát, ahogyan megmutatkoztak felém, ahogyan támogattak. Rengeteg energiám van azóta is belőlük. Tudom, mit tettek le az asztalra elém. Milyen különös az élet, elvesz egyik oldalról, és visszaad másfelől, ami akkumulál engem, szerintem ez gyönyörű.

El tudtam fogadni a segítségüket
Shutterstock

A barátok a legfontosabbak ilyenkor. Nem tudom, mihez kezdtem volna nélkülük. És el tudtam fogadni a segítségüket, ez is fontos. Nem voltak olyan gondolataim, hogy miképpen adom vissza, ezek nem gyengítették az energiaáramlást, egyszerűen úgy működtek a dolgok, ahogyan kellett. Olyan adásvétel volt a szeretteim körében, ami felejthetetlen, tulajdonképpen így kellene működni mindig mindennek.

Nélkülük akár meghalhattam volna, hiszen olyan önpusztításba fogtam. Ittam az unikumot és úgy vezettem, nem érdekelt, ha megállít a rendőr, de az sem, ha balesetet szenvedek, semmi nem érdekelt, csak a nagy fájdalom, és annak állandó körüljárása. Forogtam, mint a macska a farka körül; ha az nem így lett volna, hanem úgy, ha így, ha úgy… Ilyenkor az ember úgy viselkedik, mint egy szerencsétlen hangya, nem tudja, hogy az összefüggések máshol vannak. Azokat a régiókat nem tudtam megközelíteni, amelyeket később, amikor már rálátásom lett, hogy igazából mekkora szerencse, hogy minden úgy történt, ahogy.

Ahol a kötél a ködbe vész

Az egész történet a depressziómmal olyan volt, mint egy kötéltánc, ahol a kötél a ködbe vész. Ha eltörjük a lábunkat, tudjuk, hogy pár hét múlva összeforr, meggyógyulunk. De a lelkünk mikor, hogyan? Ha egy olyan kötélen kell haladni, ahol a kötél a ködbe vész, az elég komoly félelemmel tölt el. De nemcsak félelem volt bennem, hanem harag, szexuális éhség, téboly. Az új férfi megjelenésekor konkrétan megőrültem, képes lettem volna verekedni is. Hiába mondták a barátaim, hogy a sas nem táplálkozik legyekkel, idegesítettek, menjenek a fenébe a hülye dumájukkal! Ha az ember tele van fájdalommal, nem jut el hozzá a mondanivaló. Utólag csodálkoztam magamon, hogy intelligens üzletember létemre majdnem elmentem a fizikai tettlegességig.

A lelkünk mikor gyógyul be?
Shutterstock

Amikor anyámtól később egyik barátomhoz költöztem, a barátok hoztak-vittek programokra. Egyikük dolgoztatott, munkaterápia, mondta, még éjjel is mentünk dolgozni, irreális időben, irreális helyekre. Nagy jövés-menés volt, végtére is szabad emberré váltam. Egy lány is akadt, akinek nem sokat tudtam adni érzelmileg, de a megrendült önbizalmamnak jót tett. Állandóan kérődztem, mint egy tehén, hogy biztos én voltam alkalmatlan, én hibáztam, én nem vagyok képes megtartani a nőt. Egyik barátom egy játékkal akart kilendíteni ebből az érzelmi kátyúból: vakosdit játszottunk. Fél napig bekötött szemmel tébláboltunk, mindent így csináltunk, ettünk, zuhanyoztunk, mígnem jól belerúgtam véletlenül az asztalba. Ez az intenzív fájdalom annyira jólesett! A fizikai fájdalom olyan erős impulzus, hogy mindent felülír, elterelte a figyelmemet a lelki szenvedésről.

Próbálkoztam persze a béküléssel is. Küzdöttem érte, vissza akartam kapni, de ő bizonytalan volt. De nem csak ő, én is, hiszen akkora pofont kaptam! Megcsalt, durva dolgokat kellett volna elfogadnom. Az antidepresszáns lecsökkentette a libidót, hogy ezzel ne kelljen foglalkozni. Kiherélt kandúr lettem, de amikor abbahagytam a gyógyszert, hirtelen kirobbant a szexuális étvágyam. Bennem van egy kis női lélek is megbújva, mert nekem kell a szexhez az érzelem is. De amikor nem volt más hirtelenjében, akkor fizettem nőért. Bár akkor is belevittem érzelmet, szerintem az nagyon fontos az intimitáshoz. Persze, nyilván rávetítettem a saját érzéseimet.

Vastag filccel aláhúzva

Másfél év múlva a volt menyasszonyom vissza akart jönni. Mint mondta, felismerte, hogy mégiscsak én voltam az a férfi, aki küzdött érte, aki a legtöbbet nyújtotta neki, aki elviselte öt évig – de én addigra már annyira kijózanodtam, hogy késő volt. Volt egy pillanat, amikor megtörtént az átfordulás. Két évig és két hónapig jöttek az öblögetések, folyamatosan visszatértek a fájdalmak, olyankor hetekig rosszul voltam, majd jobb lett egy kicsit, aztán megint rossz.

Gyönyörű misztérium
Shutterstock

De egyszer csak váratlan átfordulás történt. Valami relé bekattant bennem, és teljesen közömbössé váltam. Elmúlt a magányérzet, és bár egyedül voltam továbbra is, mégis a középpontban voltam, uraltam az életemet, kezdtem sugározni, és az emberek is abban a pillanatban felém. Friss levegőt kapott az életem, fellélegeztem, elkezdtem végre élni. Boldog állapot, az ember tud adni, kapni, minden megy a maga útján, és létrejön egy nyitottság az új szerelem felé is.

Tudod, szerencse, hogy nem házasodtunk össze! Az utolsó pillanatban menekültem meg. Őt a nők is érdekelték szexuálisan. Rám mint férfira nem tudott annyira figyelni, nem tudta teljesen odaadni magát. Mindig éreztem, hogy nem tudom soha igazán megkapni, és lehet, hogy ez vitt bele abba az érzelmi állapotba, hogy mindig mentem utána, mint egy agárversenyen a kutya a nyúl után. Bő két évre rá, éppen, amikor kijózanodtam, férjhez ment. Már nem fájt. Röviddel ezután szerelmes lettem a feleségembe, és euforikus állapotba kerültem. Nem vitt el a sors, az isteni gondviselés, vagy nem tudom mi, a teljes összeomlásig, csak éppen addig a határig, hogy tudjam ezt idővel valamiképpen hasznosítani. Muszáj volt, mert nem lehet az embert meggyőzni szavakkal, ha nem élem át, nem megyek át egy szűk csatornán, mint a születéskor, akkor nem történik meg a tudás elsajátítása, én legalábbis most már így látom. Gyönyörű misztérium ez számomra.

Ma már, azt kell mondanom, nagyon szépnek látom az életemet, mindezekkel együtt. A megpróbáltatások, a veszteségek, a kudarcok szépen színezik, kontrasztossá, teljesebbé teszik az életet! Az életem könyvében ennek a történetnek a sorai alá vannak húzva vastag filccel, mert nagyon fontos számomra, sokat táplálkozom belőle.

 

Érdekli a többi történet? Olvassa el Singer Magdolna könyvét, és jöjjön el a HVG Extra Pszichológia Szalonba január 24-én, ahol arról beszélgetünk, hogyan is érthetjük meg a férfiak lelkivilágát.


 


HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!